"Miklós Spurigán Zoltán karvezető-kántor irányításával a Hegyközcsatári
Nagy Géza Református kórus Biharon vendégszerepelt az idei egyházmegyei
kórustalálkozón. A videó ez alkalomból készült. A karnagy ismertette a
közönséggel kórusa elnevezésének történetét, azt, hogy miért éppen a
Nagy Géza nevét viselik. Mint azt a karnagy úrtól megtudtuk Nagy Géza a
vidék egyik leghíresebb karnagya volt a 20-40-es évek közötti időszakban
és számtalan díjat nyertek Kodály és Bartók művekkel." - írja Orendt Mihály.
"Június 20-án gyülekezetünk énekkara részt vett a Bihari Református
Egyházmegye által szervezett kórustalálkozón. A bihari református
templomot 13 énekkar Istent magasztaló éneke töltötte be.
Énekkarunk két énekszámmal készült erre az alkalomra: 389. dícséret -
Osváth Viktor feldolgozásában, illetve 487. dícséret - Csorba István
feldolgozásában." - olvasható Tóth Zsigmond Kórustalálkozó című Facebook albumában. Lássuk a videót '
Nagyváradtól keletre a Berettyó és a Sebes-Körös közén elterülő dombvidéket nevezzük Bihari Hegyköznek,mely a romániai Bihar megyében található. Bihari Hegyközről olvashat személyes blogban információkat,mely rendszeresen frissül.Alkalmazza a hatóságok rendelkezéseit a koronavírus elleni küzdelemben'Isten hozta a Bihari Hegyközben '
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése