A Bihari Hegyközben kis létszámban élnek zsidók.A második világháború előtt több zsidó család ünnepelte a Pészah-ot, a Pászka vagy a kovásztalan kenyerek ünnepét.Mit tudunk az eredetéről?
Pászka.Forrás : hu.wikipedia.org
A Wikipédia ezt írja :
" Pészah (héberül: פֶּסַח, görögül: πάσχα; zsidó húsvét, pászkaünnep) az egyiptomi kivonulás ünnepe.
Az
elkerülés ünnepe (hág hápeszáh) kifejezés ebből a tórai
szakaszból ered, mivel az izraeliek házainak elkerülését a héber szöveg
a peszáh szóval fejezi ki (פסח היה).
A bibliai tíz csapás (mely Egyiptomot
érte) közül az utolsó volt az elsőszülöttek halála, ezt a csapást az
izraelieknek nem kellett elszenvedniük, mert házaikat megjelölték egy
bárány vérével, így a halál elkerülte fiaikat. A csapás után a fáraó
engedélyezte, hogy a rabszolgaként élő zsidók elhagyják az országot.
Éppen ezért nevezik a
szabadság ünnepének (hág háhérut) is.
Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren (Nádas tenger,
Jám Szuf) való átkelésre emlékezteti az ünneplő zsidóságot. Ez a két nap az igazi ünnep, a közbenső napok csak félünnepek.
A nyolcadik (Izraelben a hetedik) napon megemlékeznek a halottakról is
(mázkir), mint minden nagyünnepen."
A kovásztalan kenyerek ünnepekről ezt olvashatjuk :
" A
kovásztalan kenyerek ünnepe (hág hámácot) elnevezés szintén a szabadságra, szabadulásra emlékezteti a zsidóságot. A kovásztalan kenyér, vagyis a
pászka (mácá, macesz, laska) volt a szegények és a rabszolgák kenyere. Nevezik nyomorúság kenyerének
(lehem óni)
is, hiszen a rabszolgasorban tengődő zsidóság ezt fogyasztotta napi
eledelül. Az egyiptomi fogságból menekülő zsidóknak sem volt ideje és
módja megkeleszteni a tésztát.
„Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen az Úrnak
páskhája. E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan
kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Az első napon
szent gyülekezéstek legyen, semmi robota munkát ne végezzetek. Hét
napon át pedig tűzáldozatot áldozzatok az Úrnak, és a hetedik napon
szent gyülekezéstek is legyen: semmi robota munkát ne végezzetek.”
Mózes III. könyve 23. fejezet 5-8. (Károli Gáspár fordítása)"
Forrás :
hu.wikipedia.org
Miért fontos nekünk? Ezt olvashatjuk a Wikipédián :
" Az utolsó vacsora néven ismert esemény egy szédereste volt, amit Jézus
Krisztus a tanítványaival töltött. Jézus töltötte be a családfő
szerepét. Ő mondta el a
Kiddúst (Mt 26,27). Az evangéliumi
beszámolókban a mosakodás eseménye is megjelenik, Jézus mosta meg a
tanítványok lábát, ezzel arra utalva, hogy meg fogja tisztítani őket a
bűneiktől. Jézus jobbján János
ült, ez összecseng azzal a hagyománnyal, miszerint János volt a
legfiatalabb apostol. A szédereste folyamán a legifjabb gyermek gyakran a
családfőre támaszkodik. Így tett János is (Jn 13,23). A falat bemártása
szintén fontos szerepet kap az utolsó vacsorán: ezzel leplezte le Jézus
elárulóját (Jn 13,21-27). Jézus bemártotta és odaadta Iskarióti Júdásnak.
Ha tartották magukat a szokáshoz, Júdás után a többiek is kaptak
egy-egy bemártott falatot. Lehet, hogy ezért nem volt világos a
tanítványok előtt, hogy ki árulja el Jézust. Júdás elment a
szertartásról, így az
úrvacsora
bevezetésénél már nem volt jelen. Abban az időben még sült bárányból,
keserű zöldségekből és pászkából állt az étkezés, a bárányt a Templom
lerombolása után (Kr. u. 70) kivették az étrendből. A harmadik pohárnál
(megváltás pohara) vezette be a Messiás az úrvacsorát. A negyedik
pohárra (elfogadás/dicséret pohara) mondta Jézus, hogy nem issza
mindaddig, míg a tanítványaival a messiási királyságban nem ihatja
együtt (Mt 26,29). Az evangéliumi beszámolókban a záróhimnusz is
megjelenik: „És dicséretet énekelvén, kimenének az olajfák hegyére.” (Mt
26,30)."
Forrás :
hu.wikipedia.org
Mikor ünnepelték meg a zsidók? " Az eltérést a zsidó naptárrendszer
okozta a kezdetekben, ugyanis a hónapok kezdetét a Jeruzsálemben
megjelenő újhold határozta meg." Forrás :
hu.wikipedia.org
Mikor ünneplik meg Gergely-naptár szerint 2020-ig?Az először a zsidó naptár,majd a Gergely-naptár szerinti dátumot olvashatja.
- 5775: 2015. április 3–10.
- 5776: 2016. április 22–29.
- 5777: 2017. április 10–17.
- 5778: 2018. március 30–április 6.
- 5779: 2019. április 19–26.
- 5780: 2020. április 8–15.
Forrás :
hu.wikipedia.org
Mózes második könyve 12 fejezetében olvashatja a bibliai beszámolót a Károli fordítás szerint a
biblia.hu-n '