Bihar vármegye

A Bihari Dukátus

A korai Magyarország trónörökösének hercegi birtoka az ún. dukátus volt. Ez a dukátus három elkülönülő tömbből állt, ezek egyike Bihar körül terült el, a másik Nyitra körül, a harmadik pedig az Al-Duna mellett volt. A bihari dukátust valószínűleg Árpád örököse, Szabolcs szervezhette meg, akinek a nevét földvár és több település neve is megőrzött számunkra. Szabolcs után Árpád fiai következtek az öröklésben, Tarhos, Üll, majd Zolta. A bihari vidék központja Bihar vára volt, s maga a dukátus az ország közel egyharmadát tette ki. Bihar vármegye kora-középkori jelentőségét mindez igen szemléletesen mutatja. A régészeti leletek tanúsága szerint a honfoglalás utáni időszakban a magyarság által legsűrűbben lakott terület megyénkben a Berettyó és a Sebes-Körös közötti vidék volt, amelynek nyugati határát a Sárrét jelentette, a másik oldalon pedig a bihari földvár és a Sebes-Körös szegélyezte mocsarakkal, szigetekkel, amelyek a magyarság megtelepedésében ideális körülményeket biztosítottak. A területfoglalás első időszaka után indult meg a vidék végleges benépesítése, a még lakatlanul hagyott területek meghódítása is. A X–XI. század folyamán vonta hatalma alá a magyarság a Sebes-Körös völgyét. Megkezdődték a folyóvölgyek általános megszállását is. Előbb még nyári szállásként és legeltetésre alkalmas területként használták ezeket a vidékeket, később állandó lakhelyüket is itt alakították ki. A nomád életmód megszűnte és a törzsszövetség felbomlása után az addig lakatlan területek megszállásában nagy szerepe volt a szétszóródó törzseknek, amit a megye törzsnévi eredetű helynevei is mutatnak. A XI. századi Bihar megye területének döntő részén magyar ajkú népesség élt. A Berettyó és legjelentősebb mellékvize, az Ér egész hosszában magyar szállásterület volt, s teljesen magyar lakossága volt, egészen a Sebes-Körös forrásvidékéig terjedő területnek. Ez utóbbi vidéken bár szórványos szláv nyomok is találhatók, de az esetleges román nevek igazolhatóan mind a magyarból származtathatók. Bihar vármegye története Anonymus elbeszélésében is megjelenik. 1200 körül született munkájának 50. és 51. részében részletesen foglalkozott a székelységgel. E szerint a székelyek a Kárpát-medencébe érkező Ösbő és Velek serege elé vonultak, hogy együttes erővel küzdjenek meg Mén-Marót csapataival, s foglalják el Bihar várát. Részletesen leírja a vonuló hadak útját, miszerint a magyar sereg a Duna–Tisza közén átlovagolva a mai Szentes mellett kelt át a Tiszán, s ott letáboroztak. Az ide érkező székelyek békésen csatlakoztak hozzájuk, majd ők vonulva a sereg élén tovább indultak. A mai Szarvasnál átkeltek a Körösön, majd a Teker patak mellett haladva a Jószás mellett táboroztak le, s másnap következett Bihar várának ostroma.

Bihar várának ostroma

Mén Marót várát a szlávok által épített földvár helyén emelték. A bihari vezér a Tisza, Maros és Szamos vize és az Igfon erdeje közt levő területet uralta. Kazár népek fölött uralkodott. Árpád vezér Biharba érkezvén felszólította a bihari vezért, engedje át neki a Szamostól a nyíri határokig és a meszesi kapuig terjedő vidéket, mely Atilla jogán őt illette meg. Elküldte neki ajándékait is. Marót a bihari várban szívesen fogadta ugyan a követeket - Öcsöb és Velek vitézeket - s gazdagon meg is ajándékozta mindkettőt -, de harmadnap tagadó válasszal küldte vissza azokat a fejedelemhez.

Mén Marót válasza a következő képen hangzott:

"Mondjátok meg Árpádnak, Hungária vezérének, a ti uratoknak! Tudjuk, mi a kötelességünk, mint barátnak barátja iránt, mindenben, ami csak kell neki; mert hiszen jövevény ember, és sok mindennel híjával van. Ámde azt a földet, melyet kegyelmünktől kért, semmiképpen oda nem engedjük, ameddig élünk. Azt is méltatlankodva fogadtuk, hogy Salán vezér igen nagy földet adott át neki, vagy jóindulatból, amint mondják, vagy félelemből, amit tagadnak. De mi sem jóindulatból, sem félelemből nem engedünk át neki még egy marok földet sem, noha azt a saját jussának mondja is. És szavai nem zavarják meg lelkünket, ha azt üzente is, hogy ő Attila király nemzetségéből származik, azéból, akit Isten ostorának hívtak. Attila ugyan erőszakkal elragadta ezt a földet az én ősapámtól, de most uramnak, a konstantinápolyi császárnak a kegyelmes jóvoltából senki sem bírja kiragadni azt az én kezemből."

Árpád a bihari vezér válaszát átgondolva úgy rendelkezett, hogy hadat küld ellene. Megállapodtak abban, hogy a Mén Marót elleni harcban vegyen részt Lél apja Tas, Előd fia Szabolcs, akitől a Csák-nemzetség származik, továbbá Tétény, apja Horkának és nagyapja Gyulának meg Zombornak, akiktől a Maglód-nemzetség származik. Árpád később még két győzedelmes hadjáratot vezetett ellene, mire Marót kijelentette, hogy egész országát felajánlja Árpádnak, ha ennek fia, Zolta (másképp: Szulta, Csolt, Zsolt), nőül veszi az ő leányát. Árpád az ajánlatot elfogadta és elrendelte, hogy Marót leányát fiának, nőül kérjék, a lakosság ifjait ejtsék túszul és hozzák magukkal. Öcsöböt, valamint Veleket megbízta, hogy rendezzenek díszes lakodalmat, Marótnak pedig adják át Bihar várát. A kazár király útra kelésük idején javasolta a magyaroknak, hogy válasszanak fejedelmet. Itt pedig e haza földjén az egyik kazár vezér leányát fogadja majd el menyéül Árpád. A krónika szerint Marót országa a szerződés után csak a Berettyó, az Ördögárka, Fekete-Körös és a későbbi erdélyi határ közt levő területre, más szóval a Sebes- és Fekete-Körös felső- és középső lefolyásának vidékére szorítkozott s ez holtáig tartott. Tas és Szabolcs a győzelem után visszafordultak Árpád vezérhez, miután az egész nép meghódolt a Szamos folyótól a Körösig, és senki sem merte a kezét emelni ellenük. Sőt maga Mén-Marót vezér sem igen akart ellenük vonulni, hanem inkább visszatért Görögországba.

A középkori Bihar vármegye

Bihar vármegye a Tiszántúl legnagyobb megyéje volt, ezért a megye megjelölésére igen gyakran használták a „Bihar-ország” megnevezést. A honfoglalástól az 1332 és 1337 közötti pápai tizedlajstromig az Árpád-kor történeti földrajzában 455 települést sorolnak fel, s az esetleges hiányzó helységeket is figyelembe véve 500 körülire becsülik az e korban ténylegesen fennállott települések számát. A megye ekkori területe 11.000 km² lehetett. A magyar honfoglalás idején a Kárpát-medence keleti területére érkező magyarok e területen vegyes természeti tulajdonságú főldre érkeztek. A hegyek és a síkságok területi megosztottsága nagyjából fele-fele arányú. A síkvidék a megye nyugati és északi területén található, míg az erdős hegyvidéki részek a megye keleti és déli részein húzódnak. Az Észak-keleti részen volt a sokat emlegetett Igyfon erdőség. A hegyek vonulatai az erdélyi határnál a legmagasabbak, nyugat felé viszont már fokozatosan lejtenek. Magasságuknál és kiterjedtségüknél fogva fontos tájelhatároló szerepük van, melyből az Erdély név etimológiai szerkezete is ered. A megye meghatározó folyói északon a Berettyó, a megye közepén a Sebes-Körös, déli részen a Fekete-Körös, illetve az ezekből kiszakadó, vagy ide ömlő közepes nagyságú folyók, például az Ér, a Kölesér és a Gyepes. Ezeken kívül még számos kisebb, vízfolyás és patak található a középkori Biharban.

Kronológia

1068-1091 között a betörő kunok a nyíri és az érmelléki részt dúlták fel. 1241-ben a tatárok (mongolok) Váradot szinte teljesen elpusztították, lakossága az erdőkben és a sárréti mocsarakban találtak búvóhelyre, 168 helységből 30 teljesen elpusztult. V. István a váradi püspökség birtokain élőknek mentességet adott minden királyi jog alól. A püspökség bányákat nyithatott, melyek jövedelme őt illette meg. Többek között ez tette lehetővé, hogy az addig lakatlan völgyekbe a püspökség vlahokat (románokat) telepítsen. 1241 után a várépítés nagy váruradalmakat teremtett. 1242-1332 között a vármegyében hozzávetőlegesen 410 lakott település ismert. 1316-ban Bihar vármegye tartományurát, Borsát I. Károly Róbert hadvezére, Debreceni Dózsa legyőzte. 1474-ben a vármegyét portyázó török sereg pusztította. A mohácsi vész előtt 11 vára, 18 városa és 754 települése volt, melyeken 77 főbb birtokos osztozott. Egyházi birtokosai közül a váradi püspökség 6 várost, 50-60 települést és pusztát, a váradi káptalan 3 várost, 45 települést, a szentjobbi apátság 11 falut, a váradelőhegyi prépostság 8-9 falut, a kápolnai pálosok és a váradi klarisszák pedig kisebb birtoktesteket birtokoltak. A mohácsi vész után Bihar vármegye I. (Szapolyai) János alá kerül, őt pedig követi enyingi Török Bálint, I. Ferdinánd hűséges alattvalója. 1536-ban Debrecenben megerősödött a protestantizmus. 1552-ben a katolikus vallás teljesen megszűnt, s elkezdődött a vetélkedés a katolikus Váraddal. 1538 február 24-én I. (Szapolyai) János és I. Ferdinánd békét kötött. 1556-1660 között Bihar rövid megszakításokkal az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. 1660. augusztus 27-én Váradot 850 fős őrsége 45 napos ostrom után föladta, a törökök a főtemplom előtti Szent László-szobrot elpusztították. 1692. június 5-én a 2000 fős török őrség szabad elvonulásért a várat átadta. Bihar vármegye hódoltsági része szinte elnéptelenedett. 1705-1706 között, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején labancok pusztították. 1777-ben Mária Terézia Nagyváradon görögkeleti püspökséget és káptalant alapított. 1784-1790 között II. József közigazgatási reformja a hajdú kerületekhez csatolta. 1850-1854 között az önkényuralom Kabát, Bárándot, Udvarit, Szerepet, Dancsházát és Debrecent Szabolcs vármegyébe, míg Piskoltot Szatmár megyébe sorolta. Bihar vármegyét a Berettyó határvonalán Alsó/Észak-Bihar, illetve Felső/Dél-Bihar megyére osztotta; 1854-1860 között a Szabolcshoz csatolt bihari területek, Debrecen és a hajdúvárosok Szabolcs megyéhez, Eszlártól délre a Tisza és a hajdúvárosok közötti területek Érkenéz, Acsád, s a vele összefüggő puszták Észak-Biharhoz kerültek. Az önkényuralom után Bihar megyét és a hajdú kerületeket visszaállították. 1876-ban 33. tc.(törvénycikkely) Kabát, Mikepércset és Sámsont Biharból az újonnan szervezett Hajdú megyéhez csatolta, a Debrecen tulajdonában lévő Bánk, Ebes, Fancsika, Haláp, Pac és Szepes pusztákat Debrecen hatósága alá helyezte, Érkenézt és Sápot pedig Szabolcs vármegyéből Bihar megyébe helyezte. 1884-ben a 7. tc. Kozmaalmást Szilágyból Bihar megyébe osztotta. 1919-ben 492 községe volt, közülük 44 több mint 2000 lakosú.

Forrás: / ... részlet ... / Orendt Mihály / Hegyközcsatár 800 éves c. helytörténeti kiadványából / Debrecen - 2011)

Szerző : Orendt Mihály

 Forrás : biharihegykoz.5mp.eu