A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Somogyi Lajos polgármester. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Somogyi Lajos polgármester. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 4., kedd

Dolgoznak és terveik is vannak Hegyközpályiban


Elkezdődött a községközpont utcájának újraaszfaltozása
Elkezdődött a községközpont utcájának újraaszfaltozása

" Az utóbbi három hónapban nagy fejlődésen ment át Hegyközpályi: elkezdődött a községközpont utcájának újraaszfaltozása, miután végeztek mind az ivóvízvezeték-hálózat cseréjével, mind a szennyvízelvezető rendszer kiépítésével – tudatta Somogyi Lajos."- írja Ciucur L. Antonius a Bihari Naplóban.

„Nagyon örülünk, hogy a csatornázási munkálat lassan a végére ér, mert nagyon sok gond és kellemetlenség volt vele. A beruházást egy nagy uniós pályázat keretében a Nagyváradi Vízművek Rt.-vel közösen kezdtük el, ők írták ki a tendert, ők fizették a kivitelező céget is” – magyarázza Hegyközpályi község polgármestere, Somogyi Lajos.
Az elöljáró kifejtette, az utcák felásását tavaly kezdték el és a tél idején is folytatták, ami a lakosságnak gondokat okozott a közlekedésben, de mára, miután a csöveket mindenütt lefektették, „a munka nehezén túl vagyunk”. A csatornarendszer működését ugyancsak a váradi közmű-szolgáltató biztosítja majd. A település vezetője a műszaki megoldásról tudatta, az összegyűlt szennyvizet Pályi legalacsonyabb pontján, a főút menti buszmegálló mellett gyűjtik össze és onnan a hágón át pumparendszerrel juttatják majd a váradi tisztítótelepre. Jelenleg öt-hat csapat dolgozik, és remélhetőleg késő őszre végeznek is. A Pályi központján átvezető út újraaszfaltozása már elkezdődött.

Hegyközszáldobágy
A községhez tartozó Hegyközszáldobágyon a vízhálózat működtetéséhez már megépítettek egy száz köbméteres víztározót, amelybe a vizet a Nagyváradi Vízművek Rt. a váradi Dózsa György út végéről bekötve szolgáltat majd. Száldobágyról Pályiba halad tovább a fővezeték, és képes lesz a teljes községet ellátni ivóvízzel. A községközpontba a kultúrház mellett elkezdték egy második tározó építését, hogy a településnek a biztonság kedvéért kettő is legyen, ám abba az akadályba ütköztek, hogy az Electrica vállalat nem adta ki az engedélyt, mivel az épülő víztározóhoz túl közel húzódik a magasfeszültségű villanyhálózat. Ezért a villanyoszlopot és a vezetékeket odább kell költöztetni, amint ehhez hozzájárul a szolgáltató – magyarázza Somogyi Lajos, aki szerint ezzel meg is oldódna a probléma.
Száldobágyon a helyi tanács költségvetéséből járdaépítés zajlik. Mint a község vezetője közölte, az ötvenes-hatvanas években épült gyalogjárók mára olyannyira tönkrementek, hogy a javításuk nem tűr halasztást, és amennyire az önkormányzat büdzséje megengedi, igyekeznek is egy-egy utcán új járdát építeni. A községben az utóbbi években körülbelül az utcák felében készült új gyalogjáró. Az évekkel ezelőtt elkezdett programot a jövőben is folytatják, amint lesz rá pénz, újabb utcák kerülnek sorra, – mondja Somogyi Lajos.

Orvosi rendelő
Ugyancsak Száldobágyon három éve kezdődött el az orvosi rendelő építése. „Sajnos elég lassan halad a munka, mert egy olyan céget fogtunk ki, amelyik idő közben tönkrement. Aztán a munkát átvette egy másik vállalkozás, amelynek azonban úgy tűnik, nincs elegendő szakképzett embere ahhoz, hogy gyorsabb ütemben dolgozhasson” – tudatta a polgármester. Somogyi Lajos hangsúlyozta, az épület kívülről teljesen elkészült, belül is kész van félig, és remélik, hamarosan azt is használatba adhatják, mert a helybélieknek nagyon nagy szükségük van az intézményre.
A hegyközújlaki orvosi rendelőt nem sokkal ezelőtt kezdték el építtetni, és a polgármester elmondta: a pénz erre is megvan. A vállalkozótól kapott információk szerint már idén tető alá kerül az épület, amelynek jelenleg csak az alapját öntötték ki.

Pályi
Az építgetés, szépítgetés Pályiban is zajlik: jelenleg a kultúrház külsején dolgoznak. Miután tavaly belülről rendbe tették, idén a külsejének fogtak neki. Újraszigetelik az épületet, újravakolják és -festik a kultúrházat.
A közeljövőben induló beruházásokról Somogyi Lajos elmondta, megnyertek egy pályázatot egy ezer négyzetméteres, három tantermes, étkezdés, modern óvoda építésére a lakótelepen. Ugyancsak elkészült két pályázatuk, az egyik a mezőgazdasági utak feljavítására, a másik aszfaltozásra. A Nagyváradi Metropolisz Övezettel közösen a pályi önkormányzat elkészített egy pályázatot arra is, hogy Száldobágyot egy új út építése révén összekössék a nagyváradi Beldiceanu utcával.
<p>A helyi tanács költségvetéséből járdaépítés zajlik</p>
Somogyi Lajos elmondta még, hogy a helyi polgármesteri hivatalnak volt egy régebbi terve, ami egy új községháza építésére vonatkozott. Nemrég újra elővették az ötletet és a korábban elkészített dokumentációt leporolják és aktualizálják, hogy elkészíthessék és leadhassák a pályázatot a vidékfejlesztési minisztériumhoz. A jelenleg használt épület ugyanis nagyon régi, valamikor iskola volt, 2003-ban lett átalakítva polgármesteri hivatallá – azóta toldozgatják-foldozgatják, de „ha sikerülne egy országos vagy akár uniós pályázatot lehívni egy új épületre, akkor szívesen megépítenénk” – magyarázza Hegyközpályi polgármestere."
Forrás : Bihari Napló Online

Hegyközpályi: „A község vezetése becsületbeli kérdés” - interjú Somogyi Lajos polgármesterrel


Somogyi Lajos, Hegyközpályi polgármestere
Somogyi Lajos, Hegyközpályi polgármestere

"Hegyközpályi tanácsának magyar tagjai, pártállástól függetlenül kiállnak a polgármester, Somogyi Lajos mellett, akit az utóbbi napokban ismét hevesen támadni kezdett a román nyelvű média egy része, köztudottan helybéliek aknamunkája miatt. Íme a részletek." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.

"A tanácstagok véleménye egybehangzó: Somogyi Lajos és a helyi önkormányzat munkájának meglátszik az eredménye, és kézzel fogható megvalósításokat tud felmutatni, ami nem tetszik azoknak, akiket eddig is csak az akadékoskodás, az ellenségeskedés vezérelt. Most már odáig jutottak, hogy a román média segítségével nacionalista hangokat is megütnek pusztán azért, hogy gyengítsék a pályi községi vezetőséget, melyben többségben vannak a magyarok, és akiket a nyári helyhatósági választáson a szavazók többsége felhatalmazott arra, hogy továbbvigyék a megkezdett munkát. A demokratikus és legitim választás eredménye azonban annyira felbőszített egyes ellenzékieket, hogy azok mindent megtesznek a polgármester ellehetetlenítése és akadályozása érdekében. A magyar tanácstagok csütörtökön reggel, egy rendkívüli tanácsülést követően elmondták: az őket és a polgármestert ért vádak koholmányok, amelyek pusztán politikai célt szolgálnak. Elszomorító, hogy vannak Hegyközpályi községben olyanok, akiknek az uszítás és a lejáratás fontosabb, mint a község és a helyi közösség ügye, a települések fejlesztésének folytatása vagy a békés együttélés.

Támadások
Tóth Zoltán tanácsostól megtudtuk, az RMDSZ-frakció tagjai az EMNP-s tanácsosokkal az előző mandátumban is közösen támogatták azokat a projekteket, amelyek a község fejlődését szolgálták, és ha a helyzet megkívánta, mindenki félre tudta tenni politikai meggyőződését a közös cél érdekében. Mint most, korábban is intéztek támadásokat a községvezetőség ellen, de újabban olyan lejárató kampánnyal szembesülnek, amilyenre még nem volt példa.
Somogyi Lajos, Hegyközpályi polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a polgármesteri hivatal és a helyi tanács végzi a munkáját, aminek meglátszik az eredménye. Hosszú idő után sikerül befejezni az ivóvízvezeték- és a csatornahálózat munkálatait, sőt Pályiban a főutca aszfaltozása is elkezdődött. Emellett orvosi rendelőt építenek Száldobágyon és Újlakon, a községközpontban pedig hamarosan megkezdődik egy modern óvoda építése, amelynek költségeire pályázatot nyertek. Járdákat is építenek és igyekeznek a községhez tartozó településeket rendben tartani, amit az emberek is értékelnek és ők is hozzáteszik a maguk részét, ezért – bár a csatornázással járó munkálatok miatt sok kellemetlenséggel és nehézséggel szembesültek a lakók – napjainkra ismét kezd olyan községnek látszani Hegyközpályi, aminek van gazdája. Az elöljáró kiemelte, ez nem egyéni érdem, de nem is csak a helyi tanácsé vagy a hivatali alkalmazottaké, hanem közös munka eredménye, mert az emberek megértették, hogy közösen, egyetértésben sokkal többre is képesek és élhetővé, élvezhetővé változtatni a lakókörnyezetüket.
Bódi László hegyközújlaki tanácsos azt mondta, sajnálja, hogy vannak, akik csak a viszályt akarják kelteni, vagy személyes bosszú miatt, nem válogatnak az eszközökben azért, hogy besározzák a közösségért dolgozókat. Szerinte ezek az emberek rémhíreket terjesztenek, vádaskodnak, vádolnak és rágalmaznak csak azért, hogy magukat jobb színben tüntessék fel, pedig az emberek többség nagyon is jól tudja, mi fán terem ez az ellenségeskedés. Újabban a román sajtóhoz szaladgálnak és elferdített tényekkel, féligazságokkal próbálják maguk mellé állítani a közvéleményt, mintha az embereknek nem volna egyértelmű véleményük róluk, amúgy ezt be is bizonyították a helyhatósági választáson.
„Azt, hogy engem támadnak, megszoktam – mondja Somogyi Lajos polgármester. – Amit nem tudok megszokni, az a módszer, amit alkalmaznak. Mert nem értem meg, hogy lehet valakikben annyi gyűlölet, hogy falubelijét a sárba tapossa.
Nekem a község vezetése becsületbeli kérdés, a munkámat mindig a legjobb tudásom szerint végeztem el, és az emberek látják ezt. Ezért esik rosszul, hogy mások ahelyett, hogy csatlakoznának az építő munkához, csak rombolnak” – jelentette ki Somogyi Lajos, Hegyközpályi polgármestere." 
Forrás : Bihari Napló Online

2014. augusztus 17., vasárnap

Fejlődik,szépül Hegyközpályi

Megjelent egy cikk Hegyközpályiról ,melyben olvasható Hegyközpályi polgármesterével , Somogyi Lajossal egy interjú.A polgármester úr ismerteti Hegyközpályi és a környék terveit.Megemlíti,hogy egy 132 férőhelyes parkolót szeretnének felépíteni,mert sokan jönnek Pályiba kocsival.