A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bihari Községi Napok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bihari Községi Napok. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 26., szerda

Véget értek a Bihari Községi Napok

veget ertek 2 
"Vasárnap fejeződött be az a programsorozat, amelyet a Bihari Községi Napokra készítettek elő a szervezők. " - írja K. B. Cs. a Reggeli Újságban.Teljes cikk :

"A programok a délutáni órákban kezdődtek: elsőként a székelyhídi Tini Dance Center tehetséges táncosai léptek színpadra. A táncosok korcsoportra osztva léptek fel: a Minion Dance, a Happy Dance, majd hat óra után a nagyobbak is bemutatták műsorukat, de előtte a biharpüspöki Passion Dance mutatkozott be. Őket Sándor Lilla tánctanár készítette fel. A táncok között volt moderntánc, cha-cha-cha, salsa, hip-hop is, melyek koreográfiáját Oláh Katalin tánctanár dolgozta ki. A műsorszámokban szerepelt még a bihari Be Like tánccsoport, a szalárdi Energy Dance, valamint a szintén bihari Happy Dance, amelyet Erdei Csenge vezetett.

A táncos előadások után egy román népzenei koncert várta a bihari napokon megjelenteket. A népzenét a Florile Bihorului Énekegyüttes biztosította. Ezek után Bíró Rozália, parlamenti képviselő, valamint Nagy Gizella, a bihari polgármester szólaltak fel. A képviselő elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy még mindig megszervezik ezeket a napokat, hiszen ilyenkor lehetnek együtt a község emberei. Sok szerencsét és jó szórakozást kívánt.
veget ertek1

Az est hátralevő részében Dupla KáVé, magyarországi zenekar lépett fel, Köteles Cindyvel. Elénekelték az olyan slágereket, mint az Egyszer fent, egyszer lent, Bocsássa meg nekem a világ, Rozsda fedi már szívemet, Se veled se nélküled, Kicsit belehalok mindenbe, Szomorú szívem. 

A Bihari Községi Napok legjobban várt sztárvendége a Republic volt. Több százan jelentek meg a koncerten, hiszen az együttesre mindenki kíváncsi volt. A zenekar  nem okozott csalódást, ismert Republic slágereket énekeltek.

Az estét éjfélkor tűzijátékkal zárták."
Forrás : reggeliujsag.ro

Bihar Községi Napok vasárnapja

"A több ezres közönség, akik a tikkasztó kánikula ellenére is kijöttek vasárnap a bihari földvárban megrendezett jó hangulatú községi napon, az most is remekül szórakozott. A jelenlegi Republic tiszteletére a szervezők úgy döntöttek, hogy tűzijátékkal indítanak." - írja a Bihari Napló.Teljes cikk :

"Jó hangulatot hozott be a Sándor Lilla által irányított biharpüspöki Passion Dance tánccsapat kis és nagycsoportosai. Valósággal tündököltek a gyerekek, egy remek produkcióval, méltán érdemeltek tapsot a közönségtől, úgy a táncosok, mint felkészítőik. A még mindig tomboló kánikula, a fülledt levegőre fittyet hányó gyerekek és ifjak, a kitűnő koreográfiával jól megtűzdelt táncot vidáman, lazán mutatták be. Megígérték, hogy egy hét múlva Borson is hasonló remek produkcióval lépnek fel.
Biró Rozália szenátor és Nagy Gizella, Bihar község polgármestere
  Ifjú énekesek
Műfajváltás következett, a román népdal és tánc kedvelői számára a Grup Vocal Florile Bihorului közismert ifjú énekesei: Octacian Blaga, Oana Berdie, Maria Ghit és Ivanov Rares tartottak egy remek bemutatót, őket a Dobrea Marius, Andrei Murgu és Cosmin Botis tanárok alkotta zenekar kísérte. Az együttes koordinátora Anamaria Gal. Biró Rozália az RMDSZ Bihar megyei szenátora és Nagy Gizella Bihar község polgármester asszonya léptek a színpadra, ahonnan a szenátor asszony a hasonló rendezvények közösségépítő erejéről szólt és fontosnak tartja, hogy még ebben a rohanó világban is az embereknek legyen lehetősségük egy kis kikapcsolódásra, barátkozásra. A román népdalosok előadása közben megérkezett az egyik magyarországi sztáregyüttes, a Dupla Kávé. Köteles István elhozta szépséges lányát Cindyt is aki el szokta kísérni az együttest. Maga az együttes 1998-ban alakult és az egykori Betli Duóból nőtte ki magát. A a zenekar elnevezése a tagok neveinek kezdőbetűjéből ered: Köteles István (Ká) és Váradi Jenő (Vé). Cindy zenei tanulmányait kisgyermekként kezdte el, hat éves korától zongorázik, később magántanulóként éneket tanult. A következő néhány év az útkereséséről szólt, a zenei pálya háttérbe szorult - bár jelen volt folyamatosan: Cindy duetteket énekelt édesapjával, Köteles Istvánnal, valamint több Dupla KáVé albumon és country stúdiófelvételeken vokálozott, illetve énekelt kórustagként. Aztán a zenei pálya újrakezdődött 2013 szeptemberében. Cindy felkérést kapott, hogy lépjen fel édesapjával egy tévéfelvételen, a budapesti SzeptEmber Feszten. Ez a dal a "Kicsit belehalok minden nap" volt, amit duettben adtak elő, és Cindynek akkora élményt jelentett a színpad, hogy úgy érezte, ez az, amit e naptól csinálni szeretne.

Slágerek
 
 A bihari földvár és környéke zengett a tőlük megszokott slágerektől Se veled, se nélküled, Ha nem tudom, nem fáj, Országút, Kék nefelejcs stb. A rendezvény helyszíne felé rohamosan közeledtek a vihart megelőző hatalmas, rémisztő felhők, filmbe illő villámlásokkal, közben a másik sztár együtes az ugyancsak magyarországi Republik már a hangszereket hangolta. A közönség türelemmel várta a koncert kezdetét és bízott abban, hogy Bihart elkerüli a hatalmas vihar. Nem így lett! Az együttes rajongói nem tágítottak, a zuhogó esőben is végig tombolták a koncertet. Juhász Csaba, aki mind a két nap műsorvezetőnként volt jelen a színpadon, elmondta, hogy a Republic már járt itt Biharon 2001-ben akkor a MIDESZ rendezésében tartott rendezvényen, amikor Bódi László a Republik egykori frontembere 40. születésnapját ünnepelte. A szervezők egyeztetve az együttessel úgy döntöttek, hogy az ő emlékére és a jelenlegi Republic tiszteletére tűzijátékkal indítják a koncertet. A Bihari Községi Napok vasárnapján is remekül szórakozott mindenki, aki kilátogatott a Földvárba. Médiatámogató a Bihari Napló volt!"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

 

2017. július 20., csütörtök

A Jó LaciBetyár is fellép a Bihari Községi Napokon

Biharon is fellép A Jó LaciBetyár 
Biharon is fellép A Jó LaciBetyár 

"Szíjártó László – erre a névre senki nem kapja fel a fejét, arra viszont, hogy A Jó LaciBetyár, még azok is felfigyelnek, akik nem járnak falunapokra, avagy ismeretlen számukra a mulatós zene.
LaciBetyár Magyarország leghíresebb vőfélye, akinek vérében, a génjeiben van a betyárkodás és a vőfélyeskedés." - írja a Bihari Napló. Teljes cikk :

"Annak ellenére, hogy talán nincs is olyan Bihar megyei település, ahol ne fordult volna már meg, A Jó LaciBetyár szívesen látogat Biharba, ahol nemcsak szerető közönség, de a hagyományokat és múltat őrző lakosokkal is találkozhat. A mulatós zene egyik nagyágyúja minden fellépés után szakít időt a közönséggel való találkozásra, számára nagyon fontos a közvetlen kapcsolat rajongóival.
Nem lesz ez másként július 22-én, szombaton este sem, amikor is a Bihari Községi Napok egyik sztárvendégeként lép színpadra a bihari Földvárban. Az est keretén belül elhangzanak legismertebb mulatós dalai, a jó hangulat garantált.

A rendezvényt Bihar Község Helyi Tanácsa és a Bihari RMDSZ szervezi, médiatámogatók a Bihari Napló és a Plusz Fm. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak." 
Forrás : biharinaplo.ro

2017. július 18., kedd

Dupla KáVé együttes: életérzést közvetít

Ezúttal a Bihari Községi Napokon lép fel a Dupla KáVé együttes

"Immár 21. éve jár közös utakon Köteles István és Váradi Jenő, azaz a Dupla KáVé együttes. Sokan nem is tudják miért éppen Dupla KáVé a zenekar neve: saját vezetéknevükből kiindulva magyar mozaikszót alkottak, a Kötelesből így lett Ká, a Váradiból pedig Vé. De szerették volna magyarságukat, az identitásukat és a hazaszeretetüket a zenekaruk nevében is kifejezni, nem hangzatos és idegenül csengő, divatos nevet találni. Így – mivel akkor még csak ketten alkották az együttest és magyar kifejezést kerestek – amellett döntöttek, hogy legyen Dupla az előnevük. Megszületett hát a Dupla KáVé." - írja a Bihari Napló.

Megénekelni, ami fontos
A zenekar munkásságát az évek során mindig valami új és valami régi kísérte, megpróbáltak megénekelni minden fontos pillanatot, érzést, hangulatot, ami előfordulhat az emberek életében. Daloltak szeretetről, szerelemről, eljegyzésről és esküvőről, írtak dalt évfordulóra és búcsúztak dalban azoktól, akik már nem lehetnek velünk, akik elhagytak bennünket… Magáról az életről: örömről és bánatról, boldogságról és csalódásról. Talán épp ez a titka annak, hogy bárhol is lép fel a Dupla KáVé együttes, emberek százai éneklik közösen fülbemászó dalaikat.
Munkájuk és kitartásuk gyümölcse beérett, tizenhét albumot készítettek együtt 1998 és 2017 között, aranylemez lett szinte mind és jó néhány közülük többszörös platina is, közben pedig folyamatosan járták a világot, Erdélytől Amerikáig szórakoztatva a közönséget.
A Dupla Kávé együttes ezúttal ismét Bihar megyébe látogat, július 23-án este a Republic együttes előtt lépnek majd színpadra a Bihari Községi Napokon, a Földvárban. A rendezvényt Bihar Község Helyi Tanácsa és a Bihari RMDSZ szervezi, médiatámogatók a Bihari Napló és a Plusz Fm. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Repül a bálna – ezúttal a Bihari Községi Napokon

repul a balna 
"Vasárnap, július 23-án generációk nagy kedvence, a Republic együttes lép fel a Bihari Községi Napok sztárvendégeként." - írja a Reggeli Újság. Teljes cikk : 

"A közkedvelt együttes régi nagy slágerei mellett, idén májusban megjelent, legújabb Kimondom a neved című albumának dalait is elhozza a bihar megyei közönségnek, a kétórás nagykoncert ingyenes.

A 27 évvel ezelőtt alapított és azóta is töretlen sikerű  Emerton – díjas Republic együttes könnyen értelmezhető, szókimondó és dallamos zenéjéről vált híressé. Legismertebb slágereiket, a Repül a bálna, Indul a mandala, Neked könnyű lehet, Jó reggelt kivánok, Szeretni valakit valamiért, 67-es út, Szállj el kismadár, Ha itt lennél velem, stb. szinte mindenki ismeri, teltházas koncertjeik az alapítástól számított közel harminc év után is aktuálisak és könnyen dúdolhatóak.

Frontemberük,  Bódi László, azaz Cipő 3 évvel ezelőtti halála után sem oszlott fel a zenekar, Boros Csaba, az egyik alapító tag, basszusgitáros személyében régi-új énekese lett a zenekarnak. A számtalan koncert mellett új albumot is készítettek, alig hat hete jelent meg Kimondom a neved című új lemezük,  amely egyenes folytatása a pontosan két éve kiadott Rajzoljunk álmokat zenei anyagának, mindamellett megtartja az együttes gyökereit is. A magát “lakossági beat” zenekarként jellemző csapat ismét hozza azt a pop-folk-rockos hangzást, amiért a közönség szívébe zárta őket, hiszen a  14 friss szerzemény magukról, a világról és mindarról, ami körülveszi őket szól ezúttal is.

A július 23-ai Bihari nagykoncerten nemcsak a közkedvelt zeneszámokból hallhatnak egy kiváló válogatást a zenekar rajongói, de az új album dalait is megismerhetik.

A koncert vasárnap 21.30 órától kezdődik a Bihari Földvárban. A rendezvényt Bihar Község Helyi Tanácsa és a Bihari RMDSZ szervezi."
Forrás : reggeliujsag.ro

2017. július 14., péntek

Bihari Községi Napok

 
"Július 22–23-án ismét megszervezik a Bihari Községi Napokat a Földvárban. A rendezvény idei sztárvendégei a Republic, a Dupla Kávé és A Jó Laci betyár." - írja a Bihari Napló.

"Az esemény programja a következő: szombat, július 22., 18 órai kezdettel: hivatalos megnyitó; a bihari Kicsi Manók – modern tánc bemutató; Gézengúz Bihar – modern tánc bemutató; Kicsi Manók kis koszorúslány ruha bemutatója és tánca; Gézengúz Bihar estélyi ruha bemutatója; Gézengúz tánccsoport menyasszonyi ruha bemutatója és tánca; Claudiu Borza fellépése; A Jó Laci betyár (HU); Mohácsi Brigitta fellépése; diszkó – DJ Lewis és MC Lajcsák. Vasárnap, július 23., 17 órai kezdettel: Tini Dance Center; Passion Dance – Biharpüspöki; román népzenei műsor; Dupla Kávé (HU); Republic – élő nagykoncert (HU).

Az ingyenes rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvényt Bihar Község Helyi Tanácsa és a bihari RMDSZ szervezi, médiatámogatók a Bihari Napló és a Plusz Fm.  " 
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2016. július 22., péntek

Bihar kontra Bihar

"Többéves hagyomány Biharon, hogy a Községi Napok keretében labdarúgó-mérkőzést szerveznek, amelynek keretében a helyi öregfiúk az éppen aktuális bajnokságban is érdekelt fiatalokból „verbuvált” együttessel mérik össze erejüket. A múlt szombati találkozót a fiatalok nyerték 11–4 arányban. A mérkőzés után a község polgármestere, Nagy Gizella díjat adott át mindkét csapatkapitánynak." - írja a Bihari Napló.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2016. július 12., kedd

Bihari Községi Napok 2016

 
Csocsesz 

"A hét végén – július 15–16–17én – rendezik meg a Bihari Községi Napokat, melynek helyszíne az idén is a Földvár. A háromnapos rendezvény programját közöljük." - írja a Bihari Napló.

Július 15., péntek, 
22 óra – Szabadtéri diszkó – Dj Bay. 

Július 16., szombat, 
17 óra – a Bihari Gáspár András Általános Iskola diákjainak műsora; 17 – Öregfiúk és ifi csapatok labdarúgó mérkőzései; 18 óra – a Bihari Ifjúság apraja-nagyja – modern tánc bemutató; 19 – Amazon Ász; 20.20 óra – Csocsesz; 21.20 – Happy Gang; 22.30 óra – Bihari Ifjúság – divatbemutató; 23 óra – Ana Maria Anita Mihaies koncert; 24 óra – Dj Dummy – szabadtéri diszkó. 

Július 17., vasárnap, 
14 óra – motoros találkozó – vetélkedők; 18 óra – Ana Maria Gal – Florile Bihorului; 19 óra – Tini Dance Center csapat fellépése; 20 – Bodri és Miskakancsó – Bodri trió/Sound System; 21 óra – Bikini együttes – élő koncert; 23 óra – tűzijáték. 
Forrás : Bihari Napló/ pressdisplay.com

2015. július 22., szerda

Bihari Községi Napok - második nap

"Biharon a fesztivál második napján vasárnap lovasbemutatóval kezdődött a rendezvénysorozat, melyet a Földvárban tartottak. Este Edda-koncert zajlott, 5–6 ezer néző jelenlétében.

A lovasbemutató keretében először lószépségverseny zajlott, melyet a Tóti községhez tartozó Bozsalyba élő lovasgazda, Ferche Marcel nyert meg, míg a másik versenyszámban – az erős lovak – vetélkedőben, ugyancsak a Bozsalyban élő Cristian Nicolau vitte el a pálmát. A lószépségversenyen 14 szép lovat láthatott a közönség. A délutáni órákban a szombatról elmaradt – szeles, esős időjárás miatt –, a Gáspár András Általános Iskola diákjai, Ispán Andrea tanítványai előadták hullahoppkarikás műsorukat. Majd a helybeli Tini Dance Center két csoportja a Hapy Dance – ők három évtől hét éves korig alkotják a csapatot –, és B-Like csoport lépett fel Oláh Katalin korregráfus irányitásával, akik a 2014-es Ki mit tudon? másodikok lettek a gyerek kategóriában. Természetesen a program keretében fellépett a székelyhídi Tini Dance Center csapata, melyet nagy elismeréssel fogadott a szép számban összegyűlt közönség. Műsoruk mintegy órát tartott. A kora esti órákban a magyarországi Polgár Peti koncerjét hallgathatták meg a Földvárban ekkor már nagy számban megjelenő közönség. Mit lehet mondani Polgár Peti előadásról, a fiataloknak nagyon tetszett, ami már igazolja jelenlétét a rendezvényen. Őt a Pataky Művek, zenész-együttese követte, a csapat szólistája nem más mint Pataky Attila fia, Gergely. Nagyszerű műsorral rukkoltak elő, volt is taps bőven a szabadtéri színpad előtt összegyűlt közönségtől. 

Edda Művek-koncert
A következő műsorszámot, mely egy szenzációs Edda Művek-koncert volt, már mintegy 5–6 ezer ember vette körül a színpadot. Pataky Attila és csapata hozta magát, a közönség nagy része együtt énekelt az Edda Művek szólistájával, Pataky Attilával. Igazi siker volt az Edda számára.


A Bihari Községi Napok idei rendezvénysorozata egy nagyszerű tűzijátékkal búcsúzott a szépszámú közönségtől, akiknek egy része a tűzijáték után még hosszú ideig a helyszínen maradt. A rendezvény médiatámogatója a Bihari Napló volt."
Forrás : Bihari Napló/ pressdisplay.com
 

2014. július 22., kedd

Bihari Községi Napok

Július 20-án, vasárnap délután a bihari földvár színpadát a helyi Gáspár András iskola óvodásai és iskolásai töltötték be - írja Tóth Zsigmond tudósító.



    "Hatalmas kánikula jellemezte a vasárnap délutánt, de ennek ellenére nagyon sokan látogattak ki a Bihari Községi Napokra, amelyet ez alkalommal is a legmegfelelőbb helyen a tágas Földvárban rendeztek meg.
  Elsőként az utóbbi 20 év bihari futballért tett odaadó tevékenységért egy csekély ajándékban részesült néhány futball szerető ember, amelyet egy szakbizottság állított össze. A szervezők ez által is köszönetüket fejezték ki az odaadó munkáért és kitartásért, mert nélkülük a bihari futball egyesület talán már meg is szűnt volna."
 

Teljes cikk és album : hegykozcsatar.lapunk.hu