"Biharon a fesztivál második napján vasárnap lovasbemutatóval kezdődött a rendezvénysorozat, melyet a Földvárban tartottak. Este Edda-koncert zajlott, 5–6 ezer néző jelenlétében.
A lovasbemutató keretében először lószépségverseny zajlott, melyet a Tóti községhez tartozó Bozsalyba élő lovasgazda, Ferche Marcel nyert meg, míg a másik versenyszámban – az erős lovak – vetélkedőben, ugyancsak a Bozsalyban élő Cristian Nicolau vitte el a pálmát. A lószépségversenyen 14 szép lovat láthatott a közönség. A délutáni órákban a szombatról elmaradt – szeles, esős időjárás miatt –, a Gáspár András Általános Iskola diákjai, Ispán Andrea tanítványai előadták hullahoppkarikás műsorukat. Majd a helybeli Tini Dance Center két csoportja a Hapy Dance – ők három évtől hét éves korig alkotják a csapatot –, és B-Like csoport lépett fel Oláh Katalin korregráfus irányitásával, akik a 2014-es Ki mit tudon? másodikok lettek a gyerek kategóriában. Természetesen a program keretében fellépett a székelyhídi Tini Dance Center csapata, melyet nagy elismeréssel fogadott a szép számban összegyűlt közönség. Műsoruk mintegy órát tartott. A kora esti órákban a magyarországi Polgár Peti koncerjét hallgathatták meg a Földvárban ekkor már nagy számban megjelenő közönség. Mit lehet mondani Polgár Peti előadásról, a fiataloknak nagyon tetszett, ami már igazolja jelenlétét a rendezvényen. Őt a Pataky Művek, zenész-együttese követte, a csapat szólistája nem más mint Pataky Attila fia, Gergely. Nagyszerű műsorral rukkoltak elő, volt is taps bőven a szabadtéri színpad előtt összegyűlt közönségtől.Edda Művek-koncert
A Bihari Községi Napok idei rendezvénysorozata egy nagyszerű tűzijátékkal búcsúzott a szépszámú közönségtől, akiknek egy része a tűzijáték után még hosszú ideig a helyszínen maradt. A rendezvény médiatámogatója a Bihari Napló volt."
Forrás : Bihari Napló/ pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése