Súlyos baleset volt Pályinál. Vasárnap délután egy Ford Focus személygépkocsi az árokba borult négy utassal, akik súlyosan megsérültek. A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek. Két személyt ki kellett szabadítani a személygépkocsiból.Mind a négy sérültet a Megyei Kórházba szállították "-írja az ebihoreanul.ro.
Az első vizsgálat szerint a személygépkocsi vezetője a hibás. Ráadásul nem volt könyve sem. Az egyik férfi 26,a másik 40 éves. A két nő 26,illetve 30 évesek. Mind a négy sérültet a helyszínen ellátták, illetve a Megyei Kórházba szállították súlyos sérülésekkel. A rendőrség szerint a kezdő sofőr nem megfelelően előzött, majd egy oszlopnak sodródott. A későbbi vizsgálat fogja tisztázni a baleset részleteit.
Teljes cikk, fotó : ebihoreanul.ro
Ezt írta a Bihari Napló a balesetről : " Vasárnap délután egy Ford Focus márkájú személygépkocsi gödörbe borult
Hegyközpályiban. A személygépkocsiban négy személy ült, két nő és két
férfi, ketten ragadtak az autóban, őket a Crişana Katasztrófavédelmi
Főfelügyelőség mentette ki, mondta el Camelia Roşca szóvivő. Mind a négy
utast a sürgősségire szállították. Dr. Liciniu Venter, a Bihar megyei
Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy az utasok többszörös sérülést
szenvedtek. Egy 26 éves férfi kisebb fejsérülést, mellkasi traumát és
medence sérülést szenvedett, egy 40 éves férfi hasonlóképpen kisebb
fejsérülést, mellkasi traumát és baloldali kar és lábsérülést
szenvedett, egy 26 éves nő kisebb fejsérülést, baloldali váll és
mellkasi traumát és egy 30 éves nő kisebb fejsérülést, nyílt törést a
bal lábán és mellkasi zúzódást szenvedett. Kiderült, hogy a sofőrnek
nincs jogosítványa, a balesetet az okozta, hogy nagy sebességgel előzni
akart, majd elveszítette a kontrollt az autó felett, és kisodródott."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése