2017. április 13., csütörtök

Gyilkossági kísérlet Biharfélegyházán

 arok 
Forrás : Reggeli Újság

"Kedd este, Biharfélegyházán borzalmas eset történt. Egy fiatal, 32 éves, bihardiószegi nőt, B.V.O.F.-et, több szúrás érte, valószínűleg késszúrás, egy férfitól, aki vízbe is akarta fullasztani őt, de ezután elmenekült. Sajtóinformációk szerint a nő ügynökként dolgozik egy hitelcégnél, a tettes pedig egy kliens, tartozással. Kedd este azért találkoztak, hogy a pénzügyekről beszéljenek, majd a férfi megtámadta, több szúrást mért rá egy késsel. A nő sikerült kiszabaduljon az személyautóból, amelyben ültek, a férfi utána rohant, és meg akarta fullasztani egy közeli tóban. Az áldozatot este fél 7 körül találták meg, majd a mentő a Megyei Kórházba szállította, több sérüléssel a mellkasán, végtagjain és arcán. Jelenleg az állapota stabil, attól függetlenül, hogy a nyílt sérüléseit koszos víz érte. Dr. Liciniu Venter, mentős, elmondta, hogy a nő állapota stabil, mivel a belső szerveit nem érte sérülés, jelenleg 2 hónapos terhes, még nem lehet tudni, hogy a terhességét veszélyeztette-e a támadás. Maria Cotrău, a Bihar Megyei Ügyészség szóvívője, azt nyilatkozta, hogy a nyomozás jelenleg is folyik, az áldozatot megoperálták. A nyomozás során kiderült, hogy a tettes K. Arnold Roland volt, 21 éves, Biharfélegyházi lakos. Sikerült elfogni, a tetteit beismerte, 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték, április 12-én, éjjel, miután órákig tartott a kihallgatása. A nyomozás tovább folyik az ügyben."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Brutális támadás Félegyházán
 
"Egy 32 éves nőt több késszúrással próbáltak megölni kedden este Biharfélegyházán. Az asszony egy hitelező cég pénzbegyűjtője volt, és mint kiderült, egy adóshoz ment, az autójában beszélgettek, amikor a férfi megtámadta, megszurkálta. Sajtóinformációk szerint, amikor a nő kimászott az autójából, hogy elmeneküljön, a férfi utánament és megpróbálta belefojtani az árokban lévő vízbe. A kéthónapos várandós áldozat végül megmenekült, a tettes pedig kereket oldott. A sérült nőhöz egy helybéli lakos hívott mentőt, aki észrevette a sebesült asszonyt a földön fekve.

A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető felderítése érdekében, és még ugyanaznap este el is fogták a 21 éves gyanúsítottat, akit emberölési kísérlet vádjával 24 órás előzetes letartóztatásba vettek. A Bihar megyei törvényszék melletti ügyészség közleménye szerint az őrizetbe vett Kelemen Arnold Roland félegyházi lakos, és a többszöri kihallgatása után elismerte a tettét.
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése