2017. április 1., szombat

Ünnepélyes templomszentelés Szalárdon

 

"2017. március 26-án, vasárnap megtelt a szalárdi római katolikus templom egyházi méltóságokkal, hívekkel és meghívott vendégekkel. Böcskei László püspök mutatott be szentmisét." - Kőrösi Tímea a Bihari Naplóban.

"Megtelt a templom, hisz szentelésre és áldásra gyűltek össze e szép napos vasárnap délelőtt. A felújítási munkálatokat 2016-ban néhai Knecht József atya kezdte el, de csak lélekben lehetett jelen e napon. A hívek hálával és könnyes szemmel adóztak emlékének. Özvegy Simon Julianna üdvözlőbeszéde szólt a püspök úrhoz a jelenlevőkhöz, melyben a hívek nevében megköszönte és hálát adott a sok segítségért.
Exc. Böcskei László megyés püspök ünnepélyes hálaadó szentmise keretében megáldotta és felszentelte a belsőleg felújított szalárdi római katolikus templomot.
 
 A szentmise után Kurilla Gábor atya jelenlegi római katolikus plébános mondott köszönetet Böcskei László püspöknek, a helyi tanácsnak, a híveknek a támogatásért, Rauch Tibor mérnöknek és nem utolsósorban Sipos Tibor építész- és restaurátorcsapatának az áldozatos munkáért, amely által megújulhatott e templom, és sor kerülhetett e napra Isten akaratából."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése