A fenti kép 2010-ben készült.Fotó : Németi Károly
"A napokban én is részt vettem Hegyközcsatárban egykori osztálytársam, Mészáros Imre temetésén. A temetést követően hiába keresgéltem, nem találtam meg dédnagyanyám sírját. Ezzel kapcsolatban írom most e pár sort. 15 éves koromig a településen éltem. A gyökereim Hegyközcsatár és környékén vannak. Amikor lehetőségem van rá, általában mindig felkeresem gyermekkorom színhelyét. Jól érzem ott magam, hisz minden alkalommal felelevenednek bennem a régi emlékek. Jó érzés visszaemlékezni a múltra, emlékeink széppé válnak, megszépülnek az évek, az évtizedek folyamán.
Később átmentem régi katolikus temetőbe, mivel a nagyszüleim ott pihennek. Leróva tiszteletemet visszamentem az új temetőbe, ahonnan már szinte mindenki elment. Kerestem dédnagyanyám sírját, de nagy meglepetésemre, nem találtam rá. A temető, ahol nyugodott teljesen át lett rendezve. Hiába kerestem a fa mellett a sírt, nem találtam, a dédnagyanyám sírja szőrén-szálán eltűnt. Nagyon rosszul esett, hisz nagyon sok szép, régi emléket őrzök a sírról, és azokból az időkből, amikor még kijárhattunk kegyeletünket leróni kedves halottaink előtt." - írja Németi Károly a blogbejegyzésében.
Teljes bejegyzés olvasható a hegykozcsatar.lapunk.hu-n.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése