"Vasárnap fejeződött be az a programsorozat, amelyet a Bihari Községi
Napokra készítettek elő a szervezők. " - írja K. B. Cs. a Reggeli Újságban.Teljes cikk :
"A programok a délutáni órákban
kezdődtek: elsőként a székelyhídi Tini Dance Center tehetséges táncosai
léptek színpadra. A táncosok korcsoportra osztva léptek fel: a Minion
Dance, a Happy Dance, majd hat óra után a nagyobbak is bemutatták
műsorukat, de előtte a biharpüspöki Passion Dance mutatkozott be. Őket Sándor Lilla tánctanár készítette fel. A táncok között volt moderntánc, cha-cha-cha, salsa, hip-hop is, melyek koreográfiáját Oláh Katalin
tánctanár dolgozta ki. A műsorszámokban szerepelt még a bihari Be Like
tánccsoport, a szalárdi Energy Dance, valamint a szintén bihari Happy
Dance, amelyet Erdei Csenge vezetett.
Az est hátralevő részében Dupla KáVé, magyarországi zenekar lépett fel, Köteles Cindyvel. Elénekelték az olyan slágereket, mint az Egyszer fent, egyszer lent, Bocsássa meg nekem a világ, Rozsda fedi már szívemet, Se veled se nélküled, Kicsit belehalok mindenbe, Szomorú szívem.
A Bihari Községi Napok legjobban várt sztárvendége a Republic volt. Több százan jelentek meg a koncerten, hiszen az együttesre mindenki kíváncsi volt. A zenekar nem okozott csalódást, ismert Republic slágereket énekeltek.
Az estét éjfélkor tűzijátékkal zárták."
Forrás : reggeliujsag.ro
Bihar Községi Napok vasárnapja
"A több ezres közönség, akik a tikkasztó kánikula ellenére is kijöttek vasárnap a bihari földvárban megrendezett jó hangulatú községi napon, az most is remekül szórakozott. A jelenlegi Republic tiszteletére a szervezők úgy döntöttek, hogy tűzijátékkal indítanak." - írja a Bihari Napló.Teljes cikk :
"Jó hangulatot hozott be a Sándor Lilla által irányított biharpüspöki Passion Dance tánccsapat kis és nagycsoportosai. Valósággal tündököltek a gyerekek, egy remek produkcióval, méltán érdemeltek tapsot a közönségtől, úgy a táncosok, mint felkészítőik. A még mindig tomboló kánikula, a fülledt levegőre fittyet hányó gyerekek és ifjak, a kitűnő koreográfiával jól megtűzdelt táncot vidáman, lazán mutatták be. Megígérték, hogy egy hét múlva Borson is hasonló remek produkcióval lépnek fel.Biró Rozália szenátor és Nagy Gizella, Bihar község polgármestere
Ifjú énekesek
Műfajváltás következett, a román népdal és tánc kedvelői számára a
Grup Vocal Florile Bihorului közismert ifjú énekesei: Octacian Blaga,
Oana Berdie, Maria Ghit és Ivanov Rares tartottak egy remek bemutatót,
őket a Dobrea Marius, Andrei Murgu és Cosmin Botis tanárok alkotta
zenekar kísérte. Az együttes koordinátora Anamaria Gal. Biró Rozália az
RMDSZ Bihar megyei szenátora és Nagy Gizella Bihar község polgármester
asszonya léptek a színpadra, ahonnan a szenátor asszony a hasonló
rendezvények közösségépítő erejéről szólt és fontosnak tartja, hogy még
ebben a rohanó világban is az embereknek legyen lehetősségük egy kis
kikapcsolódásra, barátkozásra. A román népdalosok előadása közben
megérkezett az egyik magyarországi sztáregyüttes, a Dupla Kávé. Köteles
István elhozta szépséges lányát Cindyt is aki el szokta kísérni az
együttest. Maga az együttes 1998-ban alakult és az egykori Betli Duóból
nőtte ki magát. A a zenekar elnevezése a tagok neveinek kezdőbetűjéből
ered: Köteles István (Ká) és Váradi Jenő (Vé). Cindy zenei tanulmányait
kisgyermekként kezdte el, hat éves korától zongorázik, később
magántanulóként éneket tanult. A következő néhány év az útkereséséről
szólt, a zenei pálya háttérbe szorult - bár jelen volt folyamatosan:
Cindy duetteket énekelt édesapjával, Köteles Istvánnal, valamint több
Dupla KáVé albumon és country stúdiófelvételeken vokálozott, illetve
énekelt kórustagként. Aztán a zenei pálya újrakezdődött 2013
szeptemberében. Cindy felkérést kapott, hogy lépjen fel édesapjával egy
tévéfelvételen, a budapesti SzeptEmber Feszten. Ez a dal a "Kicsit
belehalok minden nap" volt, amit duettben adtak elő, és Cindynek akkora
élményt jelentett a színpad, hogy úgy érezte, ez az, amit e naptól
csinálni szeretne.
Slágerek
A bihari földvár és környéke zengett a tőlük megszokott slágerektől Se veled, se nélküled, Ha nem tudom, nem fáj, Országút, Kék nefelejcs stb. A rendezvény helyszíne felé rohamosan közeledtek a vihart megelőző hatalmas, rémisztő felhők, filmbe illő villámlásokkal, közben a másik sztár együtes az ugyancsak magyarországi Republik már a hangszereket hangolta. A közönség türelemmel várta a koncert kezdetét és bízott abban, hogy Bihart elkerüli a hatalmas vihar. Nem így lett! Az együttes rajongói nem tágítottak, a zuhogó esőben is végig tombolták a koncertet. Juhász Csaba, aki mind a két nap műsorvezetőnként volt jelen a színpadon, elmondta, hogy a Republic már járt itt Biharon 2001-ben akkor a MIDESZ rendezésében tartott rendezvényen, amikor Bódi László a Republik egykori frontembere 40. születésnapját ünnepelte. A szervezők egyeztetve az együttessel úgy döntöttek, hogy az ő emlékére és a jelenlegi Republic tiszteletére tűzijátékkal indítják a koncertet. A Bihari Községi Napok vasárnapján is remekül szórakozott mindenki, aki kilátogatott a Földvárba. Médiatámogató a Bihari Napló volt!"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése