2017. július 26., szerda

Lovagkor-idézés Szentjobbon

Lovagkor-idézés Szentjobbon 
"Egy XIII. századi katonai tábor nőtt ki szombaton reggelre a szentjobbi focipálya melletti térségben. Több egyesület és alapítvány közös programjában volt fegyverbemutató, harci jelent, de “békés” játék és kézműveskedés is." - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.Teljes cikk :


"Nem haditudósítás következik az alábbiakban és arról sincs szó, hogy a Martin Lawrence főszereplésével sikert aratott Gagyi lovag című amerikai vígjáték elevenedett volna meg, hanem a helyi Huszár Hagyományőrző Egyesület a Sárospataki Lovagok Egyesületével karöltve szervezte meg a Vissza a lovagkorba elnevezésű egész napos programját. Pontosabban a szervezők és lebonyolítok között kel még megemlíteni az Úton-Szekéren Egyesületet (Szabolcs), a Lápi Medvék és Aranykeresztes Lovagok (Debrecen), Deus Vult (Várad), Milites Christi Templarius Katonai Hagyományőrző Alapítvány (Miskolc) tagjait is. Mindezt Sipos Zsolttól, a sárospatakiak egyesületi vezetőjétől tudtuk meg (civilben kőműves), aki kérdésünkre elmondta még: 5 éve alakultak és azért választották a 13. századot hagyományőrzésük tárgyául, mert így tisztelegnek II. András király lánya,Erzsébet, azaz Árpád-házi Szent Erzsébet emléke előtt, aki 1207-ben született Sárospatakon (igaz, más források szerint Pozsonyban, esetleg Óbudán, de most nem legyünk szőrszálhasogatóak).

Sátortábor
A nevezett egyesületek és alapítványok tagjai baráti kapcsolatban vannak, így jutottak el Szentjobbra is, ahol mégiscsak a sárospatakiak mozogtak otthonosabban, ami nem véletlen, hiszen évek óta támogatói a helyi Szent István Szociális Otthonnak, ahova rendszeresen késő ősszel látogatnak. Az ötletgazda Lajter Imre, aki a debreceni Történelmi Szent Lázár Lovagrend posztulánsa (a rend tagjelöltje). Ezekből fakadt egy nyári rendezvény megszervezésének ötlete, ez történt meg szombaton, amikor nem csak az otthonban, de a faluban lakó érdeklődőket is várták. A focipálya mellett kisebb sátortábor emelkedett, ahol lehetett íjászkodni, volt korabeli fegyverbemutató, a népi gyerekjátékok közül ki lehetett próbálni például a csutkavár-építést, a gólyalábozást, az ördöglakat bontást, célba dobást, erőpróbaként egy rúdon patkókat kellett megtartani, a kézműves sátorban bőr tarsolyok, karkötők készültek, de lehetett fonni, szőni, kakashangot utánzó játékot készíteni.

Korabeli hadviselés
A korabeli hadviselést úgynevezett területpáros küzdelemmel mutatták be, melyben egy 4X4 méteres területről kell az ellenfelet kiszorítani, a karddal – pajzzsal vívott harc három találatig tart. Volt csatajelenet is, melyben nem csak a test-test elleni harcmodort mutatták be, de a kor “távolsági fegyvereit” is, az íjakat és a kelevézeket (hajítódárdákat) is. A táborlakóknak természetesen ellátmány is járt, hiszen akár a játékban, akár a harcban megéhezik az emberfia, erről is gondoskodtak a házigazda huszárok, a gulyásba a só és bors mellett lestyán és zsálya is került, hogy az ízek is a szóban forgó kort idézzék. A szentjobbi otthonból ott volt gyerekeket (meg általában valamennyit) Szerafina nővér felügyelte, aki elmondta: a mostani, vagy ehhez közeli dátumon jövőre is megtartják a lovagkori napot."
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése