2017. július 28., péntek

Bihari gyerekek és fiatalok nagyszerű seregszemléje

Estélyi ruhákat mutattak be a helyi fiatalok

"Szombat és vasárnap egy újabb ünnepet jelentett Bihar község lakóinak az életében: immár tizenhatodszor tartották meg a község legnagyobb ünnepét. Az esti órákban, Mohácsi Brigitta koncertjén, már több ezren voltak jelen a rendezvény színhelyén, a bihari Földvárban." - írja Dérer Ferenc a Bihari Naplóban.Teljes cikk :


"Amióta ezen a néven – Bihar Községi Napok – szervezik az ünnepséget, egyetlenegyről sem hiányoztam, a rendezvény két napjának valamelyikén mindig jelen voltam. Azt tudjuk, hogy már a kilencvenes években is tartottak itt úgymond földvári ünnepségeket, mely abban az időben megyeszerte elismert rendezvény volt. Szombaton, a Bihar Községi Napok első napján, a helybeli iskolás gyerekek és fiatalok szórakoztatták a közönséget, melyet főleg a gyerekek szülei, nagyszülei, a rokonság, vagy éppen barátok alkottak. A családtagok kíváncsiak voltak a gyerekek és a fiatalok által bemutatott műsorra. A több mint két órás műsor kivitelezésében fontos szerepet játszott Barczag Katalin, a község kultúrreferense, akinek nagyban köszönhető az igazi sikeres seregszemle, mely a bemutatott műsort jellemezte. 

Megfelelő programok
De ne menjünk annyira előre, hiszen időközben megtörtént a Bihar Községi Napok hivatalos megnyitója. A szabadtéri színpadon Nagy Gizella, Bihar község polgármestere, Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke és Nemes Ferenc, Bihar község alpolgármestere voltak jelen. Elsőként Nagy Gizella polgármester köszöntötte a megjelenteket, a közönséget, kiemelkedően Pásztor Sándort, a Bihar Megyei Tanács elnökét. Szólt arról, hogy „a két nap folyamán úgy állítottuk össze a programokat, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvezőbb eseményt, hogy aki ide kilátogat a bihari várba, az jól érezze magát, találja meg az ízlésének megfelelő programokat”. Arról is szólt, hogy „remélem az időjárás is kegyes lesz velünk, nem fog esni az eső – mint a tavaly –, hiszen rengeteget dolgoztunk azért, hogy itt a fesztivál két napján minden a legnagyobb rendben legyen”. Külön köszönetet mondott mindazoknak, akik kiépítették a szabadtéri színpadot, megoldották a hangosítást, a színpadon található kivetítőt. „A mai nap műsorának nagy részét a bihari gyerekeknek szántuk, úgy tartjuk, hogy a községi napok akkor sikeresek, ha a bihari gyerekek-fiatalok is fellépnek. Nagyon sok munka van abban, amit önök nemsokára látni fognak, remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését” – mondta többek között Nagy Gizella polgármester, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Próbálunk bizonyítani
Pásztor Sándor, a Bihar Megye Tanács elnöke örömét fejezte ki, hogy itt lehet Biharon, a község eme nagy ünnepén. „Amikor ilyen rendezvényen vagyok mindig elgondolkodom azon, hogy ilyenkor, kora este nyitjuk meg, de szerintem este is meg kellene ezt tenni, amikor már sokan vannak”. Beszélt arról, hogy emlékszik a tavalyi megnyitóra, amikor Nagy Gizella polgármester azt mondta, sok mindent nem akar a megyei tanács elnökétől, csak egy kis pénzt községfejlesztésre. „Ezt meg is tettük, próbálunk bizonyítani ebben az évben, próbáltunk segíteni, és tudom azt, hogy jó úton vagyunk. Mi arra törekszünk, hogy a településeink, a községeink azon a jó úton haladjanak, amit mi elképzelünk, és mi ebben partnereik vagyunk. Sok sikert kívánok, azt kívánom, hogy ez a tér teljen meg szórakozásra vágyókkal, akiknek jó szórakozást kívánok! Isten éltesse a bihariakat, Isten éltesse Bihar megyét” – mondta zárásként a megyei tanács elnöke. Nemes Ferenc, Bihar község alpolgármestere is köszöntötte a jelenlévőket. „A bihari embereket úgy ismerik, mint olyan valakiket, akik szeretnek dolgozni, de ha kell, mulatni is tudnak, természetesen, ha ennek eljön az ideje, de mi ezt a két dolgot nem szoktuk összekeverni. Ezért a tegnapig dolgoztunk, hogy az ide látogató vendégeink, a fellépő gyermekeink tudjanak szórakozni és semmiben ne szenvedjenek hiányt, ma pedig mulatunk, hiszen most eljött a szórakozás ideje és én ehhez kívánok jó kedélyt, jó kedvet és békességet!” – mondta az alpolgármester.
A hivatalos megnyitó után a bihari gyerekek és fiatalok foglalták el a szabadtéri színpadot, a mintegy két órás műsoruk – mint azt fent is írtam – nagyon jól sikerült. Elsőként a helybeli Kicsi Manók csapat tagjai modern táncot mutattak be – ügyesek voltak az apróságok, csak dicséret illeti őket, no meg azokat az oktatókat, akik a gyerekeknek a táncot betanították. Őket egy másik bihari csapat, a Gézengúz követte – ők már nagyobbak voltak –, akik ugyancsak modern tánccal szórakoztatták a közönséget. A továbbiakban újra a Kicsi Manók jelentek meg a színpadon, koszorús lányok és ifivőfélyek szerepekben mutatták be látványos műsorukat. Majd estélyi ruhák bemutatásával jelentkeztek a Gézengúz csapat tagjai, majd fiatal szép helybeli lányok menyasszonyi ruhaköltemény-bemutatója zárta a gyerekek és fiatalok seregKözben a nap folyamán focimeccsek is zajlottak, erről Orbán Jakab főszervező tájékoztatott: „Évek óta rendszeresen szervezünk a községi napok alkalmával labdarúgó tornát, mely ma már hagyomány nálunk. Szabadságok ideje van, ezért az idén más évekhez viszonyítva kevesebb csapat vett részt a megmérettetésen” – hangzott el. Véleménye szemléjét. A beharangozott Claudiu Borza koncert objektív okok miatt elmaradt. De már ekkor megérkezett a Magyar Sláger Tv sztárja, A Jó Laci betyár, aki több mint egy órán át kiváló hangulatot teremtett az ekkor már szép számban megjelenő közönségnek. Szólt a mulatós muzsika, a magyar nóta, a közönség nagy része együtt énekelt a Sláger Tv énekesével.
 
Sokan várták a szomszéd település szülöttét, Mohácsi Brigittát, aki két héttel ezelőtt egy műtéten esett át, de előadásban, melyre ezrek gyűltek össze, ez nem volt érezhető. Brigi énekelt, táncolt a színpadon, dalainak nagy részét a közönség együtt énekelte az előadóművésszel. Volt is taps, elismerő ováció, melyet Mohácsi Brigitta nagy örömmel fogadott. Az est a földvárban tartott szabadtéri diszkóval ért véget. szerint jó mérkőzések zajlottak, aki ezeket a meccseket megnézte nem ment el csalódottan a pályáról. A lejátszott mérkőzések után a következő sorrend alakult ki: első lett Bihar 2. csapata; második Bihar 1. csapata; 3. a Tesan csapat. Kiosztották a legjobb kapus és legjobb játékosnak járó díjakat is, tájékoztatott a főszervező."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése