2017. július 6., csütörtök

II. Napraforgó alkotótábor Biharpüspökiben

napraforgo1 
"Hétfőn kezdődött a II. Napraforgó alkotótábor Biharpüspökiben, melyen harmincöt gyermek vesz részt. Ők négy csoportba vannak osztva, ugyanis négy műhely működik a táborban: a zene, a tánc, a színház mellett románul tanulhatnak a gyermekek játékos formában. A gyerekek minden reggel 9 órakor gyülekeznek a Biharpüspöki Bocskai István Közösségi Házban, a foglalkozások 15 óráig tartanak, a kicsit közben ebédelnek is." - írja Kovács Beáta Csilla a Reggeli Újságban.Teljes cikk : 

"A műhelyek mellett izgalmas programokkal várják a táborozókat.Ma például a gyerekek kilátogatnak a Fehér Pegazus Lovastanyára, ahol megismerkedhetnek a lovakkal, kipróbálhatják a lovaglást, a természetben tölthetik a napot.
A tábort a Pető Dalma vezette az Ovisuli Egyesület, valamint Tímár Enikő, a Biharpüspöki Alapítvány elnöke szervezte. Utóbbi felkarolta ezt a tábort és helyszínt biztosított hozzá., előbbi pedig kiválasztott két olyan gyereket, akiknek a tanulmányi eredményei kiválóak voltak, fedezték táborozásuk költségeit. Az Ovisuli Egyesület annak érdekében szervezte immár második alkalommal Biharpüspökiben a Napraforgó-alkotótábort, hogy a gyerekek magyar közösségben legyenek és tanulhassanak.
A tábor pénteken, július 7-én fejeződik be. Az utolsó napon a gyerekek bemutatják majd a héten tanultakat, az anyukákat-apukákat ekkor szívesen látják majd a táborban. A gyermekek épségére Herman Ferenc vigyáz, de a műhelyvezető oktatók is részt vesznek mindenben."
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése