"Több Bihar megyei településen kezdődtek el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Learning Enterprises által közösen szervezett angolórák. Bihar megyébe tizenöt amerikai fiatal érkezett. Nagyváradon három helyszínen zajlanak a tanfolyamok." - írja Neumann Andrea a Bihari Naplóban.A Bihari Hegyközben Szentjobbon, Biharpüspökiben és Szalárdon tartanak angolórákat.Teljes cikk :
"Tizennegyedik éve zajlanak a vakációs angolórák többek között Bihar
megyei településeken is – iskolákban, parókiákon, vagy a gyermekmentő
szolgálat székhelyén. A lényeg, mondta el Szántó Ildikó, a Nemzetközi
Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi szervezetének vezetője, hogy amerikai
egyetemisták töltik itt a kötelező gyakorlatukat – egy részük neves
egyetemekről érkezik, mind például a Harvard, s játékos, interaktív
formában tanítják a gyerekeket, kamaszokat. Az idén Nagyvárad mellett
Szalacson, Szentjobbon, Berettyószéplakon, Biharpüspökiben,
Érmihályfalván, Szalárdon, Ottományban és Érkeserűn is megszervezték a
kétszer háromhetes tanfolyamokat, ezenkívül Szatmár, Szilágy, Kovászna
és Hargita megyékben is zajlanak az itteniekhez hasonló kurzusok.
Bihar megyébe tizenöt amerikai fiatal érkezett, a nagyváradi 11. sz. iskolában, ahol jártunk, a pennsylvaniai Kirsten Tiroly tanítja a gyerekeket, a három csoport mindegyikét egy-egy órán keresztül. Az amerikai fiatalok itteni családoknál szálltak meg.
A tanfolyamok mindenütt hétfőn kezdődtek el, Nagyváradon a 11. sz.
iskola mellett az Eminescu utcai Coworking irodában, valamint a
Diakónia Keresztény Alapítvány székhelyén. A 11. sz. iskolában mindhárom
csoport 40-50 gyerekből áll, az egyik csoportba az óvodások és
előkészítő osztályosok járnak, a másodikba az alsó tagozatosok, a
harmadikba pedig ötödiktől kezdődően. A középső csoportban már nincs
hely, de a másik kettőbe még fogadnak feliratkozásokat, érdeklődni
Perecz Simo Annamária tanítónőnél lehet, a 0742.996.792 telefonszámon.
A nagyváradi 11. sz. iskolában ugyan csak egy háromhetes tanfolyam zajlik, de ez különbözik a többi helyszíntől, ugyanis Perecz-Simo Annamária és Vass Annamária tanítónők önkéntesen elvállalták, hogy reggel kilenctől tizenkét oráig foglalkozzanak a gyerekekkel. Amíg az egyik csoport angolórán van, a többi gyerek kint játszik a két tanítónő irányításával. „Egy kis segítséget akartunk adni a szülőknek, hogy ne kelljen várniuk egy órát, a gyerekek pedig legalább addig is kint vannak a levegőn, nem a számítógép előtt ülnek” – mondta Perecz-Simo Annamária, aki egyúttal köszönetet mondott Lucaciu Ramona aligazgatónak, aki segítséget nyújtott és termeket biztosított.

Kirstennel is váltottunk néhány szót – mint mondta, nagyon
tetszenek neki a váradi épületek, s mindenki nagyon kedves. „Úgy
gondolom, hasznos lehet egy angolul folyékonyan beszélő személlyel
tanulni a nyelvet” – tette hozzá."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése