2017. július 11., kedd

Ír fiatalok Fugyivásárhelyen és Hegyközpályiban

A tizenhárom ír „kalóz”  
A tizenhárom ír „kalóz”

"Ez a hét különleges volt a fugyivásárhelyi gyermekek számára, hiszen Észak-Írországból érkezett fiatalok tartottak bibliahetet. Ők tizenhárman jöttek a községbe, azért, hogy a gyermekeknek Istenről és az Ő ígéreteiről beszéljenek. A fiatalok július 4-én, kedden érkeztek Fugyivásárhelyre szerdától foglalkoztak a gyerekekkel, viszont a fugyivásárhelyi ificsapat már hétfőtől elkezdte a munkát Visky Miriám és Póra Gabriella vezetésével. A foglalkozások naponta 10 órakor kezdődtek és körülbelül 13 óráig tartottak.A hét folyamán délutánonként a fiatalok két csoportra oszlottak. A csapat egyik része Hegyközpályiba ment, ahol szintén bibliahetet tartottak." - írja Kovács Beáta Csilla a Reggeli Újságban.Teljes cikk : 

Hétfőn és kedden a helybeli ifisek foglalkoztak a gyerekekkel. Visky Miriám, a helyi lelkipásztor lánya, vezette és irányította a csapatot és a gyerekeket. A gyerekek bibliai történeteket hallgattak, énekeket tanultak, játszottak, valamint kézimunkáztak. A foglalkozások végére a fugyivásárhelyi református gyülekezet nőtagjai mindig finomsággal – szendviccsel, fánkkal, palacsintával és süteményekkel – készültek. A sok finomság mellé gyümölcsöt és vizet is kaptak a gyerekek. Az első két napon felkészültek az terepet az ír fiatalok érkezésére. A gyerekek már nagyon várták őket, ezért egy plakátot készítettek nekik Welcome (Üdvözlünk) felirattal, majd ezt díszítették a saját kézlenyomatukkal, vagy egy-egy kedves szóval. Kedden már minden készen állt az írországiak fogadására. Miriám egy kincskeresést szervezett a gyerekeknek, mivel a bibliahét témája A csodálatos kincs volt.
A mókázás sem maradt el
A mókázás sem maradt el

Szerdán munkához láttak az ír fiatalok is. A vendégek életkora 16 és 21 év között változott, a vezetőjük Johnny Bell ifjúsági lelkész és felesége Andrea Bell volt. A csapatban volt a két gyermekük is, a nyolcéves Jacob és a hatéves Amy is. Nagyon várták a találkozást, hiszen ők harmadjára térnek vissza Fugyivásárhelyre. Négy évvel ezelőtt jöttek oda először, akkor egy másik csapattal, két éve szintén egy újabb csoportot vezettek. Elmondásuk szerint sokat lendít az ír fiatalok hitén az, hogy a gyermekeknek átadhatják tudásukat. Minden évben csodálatos élményekkel gazdagodnak hiszen egy más világot látnak itt, mint ami Észak-Írországban van.
Mozgással kezdődött a nap
Mozgással kezdődött a nap

Aznap közel hetven gyerek várta nagy izgalommal a fiatalokat a fugyivásárhelyi kultúrotthonban. Azért, hogy a gyermekek energikusabbak legyenek, az írek egy reggeli tornát tartottak, majd ezt követette három ének, amelyeket el is mutogattak. A program része volt egy drámajáték, melyet részletekben, négy napon keresztül mutatták be. A dráma főszereplői kalózok voltak, akik az elásott kincs történetét mutatták be a gyerekeknek, a humoros, mégis komoly mondanivalójú történeten keresztül. A drámát követte egy újabb, ezúttal magyar nyelvű közös éneklés követte Miriám és Gabriella segítségével. A hét során többek között az Isten fénye út a sötétben, Van egy út, ami egy ici-picit göröngyös, Csak nyisd ki a szíved, Minden gyermek megmondja, Hallelu, Megyünk az Úr elé című énekeket tanulhatták meg a gyermekek.
Naponta meséltek bibliai történeteket
Naponta meséltek bibliai történeteket

A foglalkozás végén a napi bibliai történet bemutatása, és annak magyarázata következett. Szerdán Az elásott kincs, csütörtökön A samáriai asszony, pénteken Nikodémus megtérése, szombaton pedig Zákeus története volt soron. A történetek után a gyereksereget két csoportra osztották. A kisebbek először kézimunkázni mentek, a nagyobbak pedig csapatjátékokat játszottak. A kézimunkákat mindig aznapi történethez igazították, például szombaton Zákeus történetét hallották, ezért egy fát kellett készíteni a gyerekeknek. A csapatjátékokat általában három csoportban játszották. Volt csapatok közötti verseny, kacsa–kacsa–liba játék, és sok más, amelyeket a gyerekek szívesen és nevetve játszottak.
Szombaton szomorúan váltak el a fiatalok a gyerekektől, mert az eltelt pár nap igazán összekovácsolta őket, s a gyerekek ragaszkodni kezdtek az írek vendégekhez. A fiatalok elmondása szerint nagyon szomorú, hogy ilyen kevés időt tölthettek el a gyerekekkel, de mégis boldogak voltak, mert megismerhették őket és beszélhettek nekik Istenről és az Ő ígéreteiről.
A nagy csapat
A nagy csapat

Hegyközpályiban is jártak

A hét folyamán délutánonként a fiatalok két csoportra oszlottak. A csapat egyik része Hegyközpályiba ment, ahol szintén bibliahetet tartottak. A Fugyivásárhelyen maradók délutánonként ott élő családokat látogattak meg. Ez azért volt fontos a számukra, mert ők szeretnék jobban megismerni az itteni emberek problémáit és szeretnének segíteni ezek megoldásában, ha ez lehetséges. Az ő „feladatuk” az volt, hogy az emberekkel beszélgessenek és minél többet megtudjanak róluk. A fiatalok nagyon lelkesek voltak és szívesen járták be a falut, mint mondták olyan történeteket halottak, melyek számukra is lelki feltöltődést jelentettek.
Drámajáték
Drámajáték

Az írországi fiatalok teljes odaadással és végezték a missziómunkát. A gyermekek kíváncsisággal és nagy figyelemmel követték végig a hét eseményeit, átlagosan hetvenen voltak naponta."
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése