2017. július 8., szombat

A község 950 évét ünnepelték Biharon a reformátusok

 Gyermek- és ifjúsági program is szerepelt az egy héten át tartó Lovagkori Tábor kínálatában

"Bihar első írásos említésének 950. évfordulóját ünnepelte a Bihari Református Egyházközség a közelmúltban. Az ünnepi istentiszteleti alkalmak mellett gyermek- és ifjúsági program is szerepelt az egy héten át tartó Lovagkori Tábor keretén belül." - írja Szatmári Gergely Kinga a Bihari Naplóban.


"Az eltelt kilenc évszázadra emlékezve, kilenc napos programmal ünnepelték egy közösség múltját a bihari reformátusok június utolsó hétvégéjétől kezdődően. Az első vasárnap különösen ünnepélyesre sikeredett, mert az istentiszteleten a gyülekezet kiskátés csoportja tett vallást hitéről, rámutatva egy közösség létének folytonosságára. Ezt követően Csorba Mihály történész tartott rövid előadást Bihar múltjáról, kiemelkedő szerepéről, felhívva a figyelmet arra, hogy mennyi mindenre lehetnek büszkék a bihariak. Mert nem csupán községünkről neveztek el egy vármegyét, de hamarabb volt itt püspökség, mint Váradon, és az idén ünnepelt Szent László király is itt töltötte élete jelentős részét. Az ünnepi istentiszteletet a Budapesti Landini együttes zárta. A vak zenészekből álló régi zene együttes csodálatos játéka a zenei élmény mellett az emberi értékekre, az elfogadás fontosságára is ráirányította a figyelmet. A gyülekezet presbitériuma és nőszövetsége közösségépítő bográcsozáson is részt vett vasárnap délután. 
Az egyhetes ifjúsági program Lovagkori Tábornak volt ugyan meghirdetve, de a (nem csak református vallású) résztvevők, képet kaphattak községünk múltjáról a honfoglaló magyaroktól kezdve, az Árpád házi királyokig. A táborban az 1000 évvel ezelőtti világ minden szegmensét megpróbálta bemutatni a gyerekeknek a programot vezető lelkésznő, Szatmári-Gergely Kinga és Fodor Beáta vallástanárnő. Virtuális utazáson vehettek részt a gyermekek a honfoglalás korába, a lovagok világába, egy királyi udvarba, és Bihar korabeli életét is megismerhették kisvideókon, képeken, előadásokon keresztül. Szabó Ervin atya is a táborozók segítségére sietett, sok érdekességet elmondva a korabeli egyházról, a szerzetesi életről, és bemutatta régiséggyűjteményét is, felelevenítve egy letűnt világot.
A programban még szerepelt várlátogatás, játékos német nyelvtanulás, korabeli tánctanítás, és mivel egyházi szervezésű tábor volt, a Biblia „lovagias” hőseiről is tanulhattak a fiatalok. Szombaton a Pusztai Farkasok Íjász Egyesület látványos bemutatója után a gyerekek is kipróbálhattak ezer éves harcászati technikákat. A tábor játékos foglalkozásai is a hagyomány és a lovagias erőpróbák jegyében zajlottak, de nagy népszerűségnek örvendett a Református Egyházközség által közösségépítő céllal megnyitott sportpálya és sportterem, ahol a táborozók közel tucatnyi sportban próbálhatták ki ügyességüket. A táborban hagyományos ételekkel vendégelték meg a gyerekeket a nőszövetség tagjai.

Ezer év
A hozzávalók nagy részét Nagy Béla helyi vállalkozó, Pénzes Margit és Ráduj Gyula presbiterek és a Kleichen cég ajánlották fel. Nagy segítséget nyújtottak a gyülekezet fiataljai is a gyermekmunka terén.
 
A vasárnapi záró istentiszteleten a gyülekezet felnőtt tagjai is betekintést nyerhettek a közel ezer éves múltjukba és a tábor eseményeibe egy képkiállítás által. Ugyanakkor, gyarapodott a református egyház is egy újabb taggal, Szilágyi Ruben megkeresztelésével, ráirányítva a figyelmet egy közösség jövőjére, életképességére, és az új nemzedékre. Az ünnepségsorozat a szervezők reményei szerint, további múltidéző közösségi eseményekkel fog folytatódni, hogy minél többen ünnepelhessék Bihar 950 évét."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése