Egy csoportkép a nagyszántói Művelődési Ház udvarán az alkotótáborban részt vevő gyerekekkel
"Az elmúlt héten zajlott a nagyszántói Művelődési Házban az immáron IV. Hagyományőrző Alkotótábor, Bátori Juditnak, a borsi községi könyvtár vezetőjének a főszervezésében. Mintegy 70 gyerek vett részt, helyi pedagógusok, néprajzosok és helybeli önkéntesek." - írja Dérer Ferenc a Bihari Naplóban.
"Az esemény zárórendezvénye az elmúlt héten pénteken zajlott a helyi
Művelődési Ház nagytermében, mely ez alkalomból zsúfolásig megtelt
gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal, olyan személyekkel, akik aktívan
részt vettek az alkotótábor programjainak megvalósításában. Az
eseményen részt vett Bátori Géza, Bors község polgármestere, hiszen az
általa vezetett önkormányzat volt a fő anyagi támogatója a
rendezvénynek. Elsőként Bátori Judit szólt a megjelentekhez, szeretettel
köszöntve a teremben lévőket, majd két debreceni diáklány, akik a
hajdúsági együttestől érkeztek Nagyszántóra, kalotaszegi népdalokat és
más tájegységi népdalokat adtak elő, saját magukat citerával kísérve.
Népi játékok
Volt egy külön műhely, a konyha, ahol a gyerekek nap mint nap gyúrták a különlegesen készült finomságokat: csöröge, lángos, kalács, fánk, és az utolsó nap pogácsa készült. Egy külön műhely a népi játékok tanulását, előadását foglalta magában, a reggelek mindig ilyen játékokkal kezdődtek.
Beszélt arról, hogy köszönet illeti a borsi polgármesteri hivatalt a támogatásért, hiszen ahhoz, hogy az a sok minden elkészüljön a konyhában is, ahhoz alapanyagokra volt szükség, amit a hivatal biztosított. Köszönetét fejezte ki azoknak, akik anyagilag is támogatták a rendezvényt, a pedagógusok munkáját, akik egész héten át együtt voltak a gyerekekkel a táborban, és támogatták tevékenységüket. De köszönet az odaadó szülőknek, akiknek nagy része jelen volt a programokon is, az Idősek Otthona lakóinak, akik foglalkoztak a gyerekekkel. Majd név szerint említette meg a pedagógusok, a hagyományőrzők, a szülők nevét. Elmondta, hogy ami ott történt, egy nagy csapatmunka volt, hiszen egy ember nem tudta volna egyedül megoldani egy ilyen nagy alkotótábor gondjait. Majd egy hosszú összeállítás következett, egy kivetítőn bemutatták a tábor mindennapi tevékenységét, jó volt látni a mosolygós gyerekarcokat, amint dolgoztak, tettek azért, hogy azokat, amikre őket tanították, azokat elsajátítsák.
A teremben lévő Bátori Géza, Bors község polgármestere is gratulált mindazoknak, akik ezt a nagyszerű alkotótábort végigvezették, pedagógusoknak, szülőknek, helybeli asszonyoknak, mindenkinek gratulált. Valamennyi önkéntesnek, akik segítettek, abban, hogy a táborban mindenki jól érezze magát, hogy ez a tábor valóban hasznos legyen a gyerekek számára, ismerkedni és elsajátítani hagyományainkat.
Záróként kiosztották a megérdemelt okleveleket, pedagógusoknak, hagyományőrzőknek, szülőknek, támogatóknak és természetesen a táborban aktívan részt vevő gyermekeknek. A rendezvény emlékfotók készítésével zárult."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése