"Magyarországi egyetemisták kopogtatnak be a
napokban a hegyközi települések lakosaihoz: a Lakitelek Alapítvány
értékleltározó programja keretében töltenek ki kérdőíveket. Az akció
megnyitóját péntek délután tartották Hegyközszentimrén, ahová Lezsák
Sándor országgyűlési alelnök is megérkezett." - írja Rencz Csaba.
Teljes cikket érdemes elolvasni :
"A budapesti Országgyűlés 2012-ben
fogadta el a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló
törvényt. Az értékek felkutatása a településeken kezdődik (azokat a
helyi lakosok ismerik a leginkább), az eredmények összesítés és elemzés
után azok a Magyar Értéktárba kerülnek, az úgynevezett
csúcsteljesítménynek minősülőket pedig a Hungarikum Bizottság hivatott
hungarikumnak nyilvánítani. A külhoni magyar értéktár felleltározását
segíti a Lakitelek Népfőiskola értékfeltáró programja, mely 10. ilyen
akcióját a Bihar megyei Hegyköz falvaira terjesztette ki. A Hegyközi
Kollégium nevet kapott program megnyitóját pénteken délután tartották
Hegyközszentimrén, ahol az iskola aulájában Prém Mónika, a Szalárd
községi iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Szabó Ödön
RMDSZ-es képviselő emelte ki annak fontosságát, hogy a Lakitelek
Alapítvány ezt a térséget is felleltározza. Kifejtette: adatgyűjtés
eddig is történt, ám fontos a továbblépés, hiszen “nem kell, azt
megvárni, amíg egy értéket menteni kell”.
Személyes kapcsolat
Nagy Miklós polgármester hasznos, maradandó eredményeket hozó munkát
kívánt a résztvevőknek, melyhez áldást Kucharszki Zoltán szentimrei
tiszteletestől kaptak. A lelkész emlékeztetett, hogy a Lakitelek
Népfőiskolával régóta kapcsolatban állnak (2005-ben avatták a tőlük
kapott Szent Imre szobrot, 2007-ben kezdték építeni – a sajnos máig
befejezetlen – ravatalozó, kilátó és múzeum funkciókra tervezett
kápolnát), és a Lezsák Sándorral, a népfőiskola vezetőjével, az
Országgyűlés Fidesz-es alelnökével fenntartott jó személyes kapcsolatnak
köszönhető, hogy a Hegyközi Kollégium keretében Magyarország több
egyeteméről verbuvált diákok tanáraikkal, összesen 64-en, november 20.
és 26. között bejárják a tájegység falvait. A kollégium vezetője Dukrét
Géza tanár, helytörténész, akinek a régió jó ismerőjeként a begyűjtött
adatok értékelésében lesz szerepe. A továbbiakban Lenkei Róbert (Lezsák
Sándor irodavezetője, a kollégium ügyvezetője) ismertette az egyhetes
munka technikai részleteit, melyek az étkezések, a szállás
megszervezésére, a munka menetére vonatkoztak.
Harminc kérdés
Megtudtuk, hogy a diákok 30 kérdéses kérdőívekkel kopogtatnak be a
lakosokhoz, érdekli őket egyebek mellett az épített örökség, a kulináris
hagyomány, a népdal és néptánc, a helyi specialitás. Az ügyvezető
hangsúlyozta: a kérdőív mellett nagyon fontos a közvetlen beszélgetés,
hiszen abban olyan dolgokra derülhet fény, amit a beszélgetés alanya nem
is tart fontosnak, hiszen számára az egy mindennapi apróságnak tűnik,
ám kulturális örökségünk része lehet. Tavasszal visszatérnek a térségbe,
és a mostani munka alapján kiválasztott személyekkel nagyobb interjúkat
készítenek. Az eseményen jelen voltak a régió községeinek
képviseletében elöljárók is (a már említett Nagy Miklós mellett Nagy
Gizella – Bihar, Molnár József – Szentjobb, Somogyi Lajos – Pályi,
Vitályos Barna – Csatár), hogy a közvetlen kapcsolatfelvételnek se
legyen akadálya, illetve megnevezték a kapcsolattartókat is, ugyanakkor a
Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Forró László
püspökhelyettest is köszönthették. A szervezők lapunkon keresztül is
kérik a lakosokat: fogadják a diákokat bizalommal, segítsék munkájukat.
Izgalmas feladat
Az eseményre egyéb elfoglaltsága miatt késve, de megérkezett Lezsák
Sándor, aki beszédében elmondta, hogy Magyarországon mintegy 600 helyen
végeztek már hasonló leltározást és nagyon izgalmas feladatnak
minősítette ezt a határon túlra is kiterjeszteni, hiszen sokszor a
helyiek sincsenek tisztában azzal, milyen értékek birtokosai. Ez adja
egyben a fiatalok munkájának fontosságát, felelősségét is. Az értékmentő
munkafolyamat részleteiről Lezsák Sándor nyilatkozott az erdon.ro-nak,
az interjút később közöljük."
Forrás :
erdon.ro