A rendezvény plakátja
"Július elsején, vasárnap 11–16 óra között ismét vágtáznak majd Érmellék, Hegyköz, Dél-Bihar legszebb fogatai, lovai a hegyközcsatári Kismezőn.
A Szent László Napokon szervezett vasárnapi rangadó után ez már a második olyan fogatparádé, amelyet az Érmelléki Gazdák Egyesülete bonyolít. A településen megrendezett kettesfogathajtó verseny immár a 18-ik a sorban, melynek pompája, népszerűsége nemhogy kopna, de évről évre növekszik, hisz lovas nemzet lévén a magyar ember szíve egyszerre dobban a vágtázó paripák patkójával.
A mének és fogatok rangos felhozatalához magyarországiak is csatlakoznak, hasonlatosan a nagyváradi rendezvényhez, így még látványosabbnak ígérkezik a parádé. A verseny két részből áll majd, vadászhajtás és akadályverseny, amelyeket ezúttal is Rákóczi Lajos, a lovas versenyek mindenkori tudora vezet le, aki több mint húsz esztendeje atyáskodik mind a régiós, mind az országos versenyek felett. Rákóczi Lajosról egyébként tudni kell, hogy az Érköbölkúti Tulipán Lovas Klub elnöke és a Román Lovasszövetség Fogathajtó Szakbizottságának a tagja. A vasárnapi rendezvényt az Érmelléki Gazdák Egyesülete és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezi, támogatja a magyar kormány a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül."
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete