2018. augusztus 7., kedd

Megemlékezés és motokrossz a Hegyközi Napok vasárnapján

A Hegyközcsatári Keresztyén Ifjak Együttese közreműködött a koszorúzási ünnepségen 
A Hegyközcsatári Keresztyén Ifjak Együttese közreműködött a koszorúzási ünnepségen

"Az I. és II. világháborúk helyi áldozataira emlékeztek vasárnap délelőtt a csatári református templomban, amelyet az emlékmű megkoszorúzása követett. Kora délután motokrossz-bemutató volt." - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

"Még 2013-ban állítottak emlékművet a hegyközcsatári református templomkertben az I. és II. világháborúban elesett helyi lakosok emlékére, amelyet minden évben megkoszorúznak a Hegyközi Napok keretében. Az idei megemlékező és hálaadó istentiszteleten jelen voltak a község elöljárói, Bónisz Sándor polgármester, Nagy István Róbert alpolgármester, továbbá Cseke Attila szenátor, illetve meghívott vendégek, a római katolikus közösség tagjai és plébánosa. Miklós Csaba Péter lelkipásztor igemagyarázatát az 5 Mózes 8:2-re alapozta: „És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened…”. A lelkipásztor fontosnak tartotta megemlékezni mindazokról, akik kiemelkedően sokat tettek a faluért, a közösségért, ahol születtek, nevelkedtek, családot alapítottak, majd gondolkodás nélkül maguk után hagyva mindent elmentek harcolni a hazáért, a nemzetért. A prédikáció után a templomkertben felállított világháborús emlékműnél elsőként Cseke Attila tartott beszédet, amelyben hangsúlyozta: fontos megemlékezni azokról, akik a messzi távolban estek el. „Emlékezzünk azokra, akik a messzi távolban vesztették életüket a hazáért és nemzetért, hiszen amikor kézhez kapták a behívót, gondolkodás nélkül mentek, itthagyva a családot, hogy méltó őrzői legyenek nemzetünknek.” A beszédet követően koszorúztak az egyházak, az RMDSZ helyi, községi és megyei képviselői, illetve magánszemélyek is, a Hegyközcsatári Keresztyén Ifjak Együttese hazafias énekeket énekelt.

Hegyközi motorosok
A Hegyközi Napok keretében ötödik alkalommal tartottak terepmotoros bemutatót, mely verseny is volt egyben, hogy még jobban emeljék a színvonalat. Sok motoros és motorsportot kedvelő látogatott ki a Kismezőn kialakított pályára, hogy figyelemmel kísérhessék a versenyzők ügyességét. A regisztrációt követően minden résztvevő egy nyilatkozatot tett, amely szerint saját felelősségére indul a versenyen, majd baleset megelőzési és segélynyújtási tájékoztatást kaptak, csak ezután mutathatták meg rátermettségüket, levezetve a felgyülemlett adrenalint is. A helyi és környékbeli motorosok mellett itt voltak magyarországi kollégáik is. Az első, 2014-es bemutatót követően nyolcan elhatározták, hogy megalapítják a Persistent Enduro Team néven egyesületüket, név szerint Molnár József, Pótor Roland, Tóth Róbert, Nagy Róbert, Juhász Csaba, Borsi Péter, Kiss Imre és Tóth Zoltán, ők Csatár, Szalárd, Bihar, Kovácsi, vagyis a Hegyköz motorosai. A díjkiosztást követően került sor a színpadi előadásokra." 
Forrás : erdon.ro

XV. Paptamási Község Napok augusztus 10-12 között - Program


Program 

Augusztus 10.- Péntek 

18.00 Pelbárthidán és Nyüveden -mazsorett felvonulás
22.00 TAMISZ szabadtéri diszkó 

Augusztus 11. - Szombat

11.00 – Ünnepi Istentisztelet 
12.00 – Mazsorett felvonulás - Paptamási
14.00 – Bográcsfőző verseny 
16.00 –Motoros rendezvények HAWKS RC& WILD HAWK felvonulás Pelbárthida-Nyüved-Paptamási, ügyességi versenyek
17.30 – Autós hangveseny, gumi égetés 
19.00 – A nap folyamán rendezett versenyek díjkiosztó ünnepsége 
19.30 – Let’s Dance Group -Dioszeg
20.00 - Odyssey Mazsorett csoport - Paptamási
20.30 - Bábota néptánccsoport
21.00 – M.M. Podium – Liget Dalai! – operett slágerek 
22.00 – Bodri és Miskakancsó zenekar - Magyarország 
22.45 – Lézer show
23.00 – Today – koncert, Románia
– Hajnalig tartó buli -DJ CHRIS 

Augusztus 12. – Vasárnap 

10.00 –Fogatok felvonulása Paptamásiban
11.00 - Amatőr fogathajtó verseny 
15.00 – Díjkiosztás
19.00 – Pelbárthidai Óvodások
19.15 - Népdalcsokor -Gilice
19.30 - Gilice néptáncegyüttes 
20.00 –Tini Dance Center Show - Székelyhid 
21.00 –Mohácsi Brigitta
- Bunyos Pityu, Magyarország 
22.45 – Royal Team 
24.00 – Tüzijáték –

Forrás : Tóth Szilvia Facebook

Helyi tehetségek a XIX. Hegyközi Napokon - Képes beszámoló

Mohamed Fatima és táncosa a Hegyközi Napokon 


"Helyben is vannak tehetséges fiatalok, akikről nem szabad megfeledkezni: a XIX. alkalommal megrendezett Hegyközi Napokon főként nekik adtak bemutatkozási lehetőséget a szervezők, hiszen mindig is szem előtt tartották, és tartják a jövőben is támogatásukat." - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

Szombaton a nagy hőség sem riasztotta vissza azokat, akik szórakozni, bulizni mentek el Hegyközcsatárba, a tágas Kismezőn megtartott községi napokra. Az idei programot a sok érmet és díjakat nyert helyi Angels és nagyváradi Mistique menettánccsoportok kezdték, melyek tagjai rendszeresen és nagy lelkesedéssel vesznek részt a közös munkában. A Benedek Elek Iskola tanulói egy különös gyermekműsorral készültek erre az alkalomra. Bondár Éva tanítónő előkészítős osztályának gyerkőcei Nyuszi ül a fűben címmel egy zenés-táncos műsort adtak elő, míg a siteri és csatári gyerekekből álló tánccsoport Gyurkovics Éva és Török Tamás felkészítésével társasági táncot mutatott be. A szervezők úgy vélték: mutassák meg ország-világnak, hogy helyben is vannak tehetségek, tehát róluk sem szabad megfeledkezi, főleg a helyi kulturális rendezvényeken, a helyi hagyományok ápolása és megőrzése érdekében, amely fontos a közösség számára. A menettáncosok és kisiskolások nagyszerű műsorát a hivatalos megnyitó követte, amelyen elsőként Bónisz Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, meghívott vendégeket, megköszönve a fáradságos munkát a helyi tehetségeknek és felkészítőiknek. Biró Rozália parlamenti képviselő elmondta, hogy örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen jó néha kimozdulni, összejönni, a felgyülemlett gondokat jó messzire elvinni. Különösen fontos a helyi értékek fenntartása, ápolása, megőrzése, egymás segítése, ahogyan a Mosoly Kommandó tagjai teszik, akik segítenek, ahol csak lehet. Hangsúlyozta: forduljunk egymáshoz bizalommal, hogy erősödjön a közösség.

Rocktól a mulatósig
A szervezők virágcsokorral és egy-egy ajándékkosárral lepték meg a helyi tehetségeket, megköszönve, hogy szórakoztatták a jelenlévőket. Az Unique Dance Stúdió fiatal táncosai a hegyközcsatári színpadon is egy remek produkciót mutattak be sajátos hip-hop stílusukban. A Hegyközújlakhoz is kötődő Rappert Edwárd harmonikás könnyedén, tisztán szólaltatta meg hangszerét és énektudásával hamar megkedveltette magát a közönséggel. A repertoárjában voltak a rocktól a mulatós zenéig mindenki számára közkedvelt slágerek. A csatári Rius Marius mindeközben idegesen várta a fellépést, érhető okból: ez volt az első nagyobb fellépése. A színpadra lépését követően elmúlt a lámpaláz, egy nagyon szép könnyűzenei összeállítással kápráztatta el a közönséget. Magyarországról érkezett az est sztárvendége, Mohamed Fatima, aki 1997-ben, 16 évesen robbant be a köztudatba, a Fekete Vonat énekesnőjeként. A koncerten számos ismert sláger hangzott el, mint: Ragyog a szívem, Take it All, Szükségem van rád, Valahol stb. Háttértáncosa mellé a közönség soraiból is felhívta a színpadra a tehetségesebbeket. A koncertet követően hajnalig tartó szabadtéri diszkó kezdődött DJ Chris-szel.

<p>Rappert Edwárd harmonikán játszott</p><p />
<p>Az előkészítősök nyuszis tánccal készültek</p><p />
<p>Elöljárók nyitották meg a rendezvényt szombaton</p>
<p>A csatári Angels menettánccsoport tagjai bemutatójuk közben</p> 







































































 




















Forrás : biharinaplo.ro

Képes beszámoló,melyet Tóth Zsigmond készített ' 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Tóth Zsigmond Béla fényképe. 
Teljes album : Tóth Zsigmond Facebook

Miért került ki a TV2 a műsorrácsból ?

 

A Bihari Hegyközieket nagyon felháborította ,augusztus 3-tól nem nézhetik a Digi műsorrácsban a TV2 csatornát.Váratlanul,minden bejelentés nélkül pénteken délután nem lehetett nézni a TV2 , a Mozi+ és a Prime csatornákat.Az interneten találhattunk cikkeket,melyek foglalkoztak a hírrel.Augusztus 7-én megjelent egy rövid cikk a Bihari Naplóban,melyből azt tudjuk meg,hogy a TV2 csatorna kérte,hogy vegyék ki a műsorrácsból.Azt is olvashatjuk,hogy tárgyalások folynak a két cég között a TV2 csatorna újrasugárzásáról. Reménykedjünk,hogy hamarosan nézhetjük a TV2 csatornát.

"Az RCS & RDS kivette műsorszolgáltatásai közül a Tv2, a Mozi+ és a Prime tévécsatornák sugárzását, helyüket a szintén magyar nyelvű Comedy Central, Film4 és Comedy Central Family vette át." - írja Pap István.Teljes cikk : 

"Számos olvasónk panaszolta szerkesztőségünknek azt, hogy a RCS&RDS (Digi Románia) kivette a műsorrácsából a Tv2, a Mozi+ és a Prime tévécsatornákat. A módosítás okait firtató megkeresésünkre az RCS&RDS vállalattól egy szűkszavú közleményt kaptunk, amelyben az áll, hogy a magyarországi TV2 műsorszolgáltató kérésére vette ki az RCS&RDS a TV2, a Mozi+ és a Prime tévécsatornákat. A közlemény szerint: „jelenleg is tárgyalások folynak az említett három csatorna sugárzásának az újrakezdéséről, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy újra beiktassuk ezeket a műsorrácsba.” Megjegyzendő, hogy a RCS&RDS a kieső három magyar nyelvű csatornát három szintén magyar nyelvű csatornával helyettesíti, ezek a Comedy Central, a Comedy Central Family és a Film4. A hvg.hu azt írja, hogy a Film4 csatornát a magyar Digital Media and Communications Zrt. (DMC) indította Magyarországon, amely jelenleg három csatornát, a Story4, a Story 5 és a Galaxy TV csatornákat működteti. A Comedy Central csatornák a Viacom International Media Networks tulajdonában vannak. A hvg úgy tudja, hogy a Magyarországon is terjeszkedő Digi és a TV2 csoport viszonya nem felhőtlen, mert a Spíler Tv beindításával a Digi az angol mellett az olasz labdarúgó-bajnokság közvetítését is elvesztette Magyarországon."

2018. augusztus 4., szombat

A XIX. Hegyközi Napok program

Miért nem nézhetjük a TV2 csatornát?

A Nagykároly és vidéke honlapon ezt olvashatjuk :

"Péntek délután óta nem foghatók a Digi (RCS-RDS) kábelcsatorna előfizetőinek háztartásaiban a TV2, a Mozi+ és a Prime csatornák. A szolgáltató tájékoztatása szerint, a Digi Televízió megszüntette a szerződését a TV2-s cégcsoporttal.


A szolgáltató már le is cserélte a három csatornát, a helyükön a Comedy Central, a Comedy Central Family és a Film4 adása fogható"

Forrás :  nagykarolyesvideke.org

A TV2 csatorna archívum : tv2.hu
 TV2 online : onlinetvportal.eu