Sikeres volt az I. Hegyközi Ifjúsági Találkozó a hegyköztótteleki erdészháznál megrendezett rendezvényen - írja Tóth Zsigmond a tudósításában.
Annak ellenére, hogy ez volt az első ifjúsági találkozó a Hegyközben nagy sikernek örvendett, úgy az ifjak, gyerekek, mint a szülők, nagyszülők körében, május 3-án, szombaton a hegyköztótteleki
erdészháznál, ahol bográcsgulyás jegyet is lehetett igényelni, hiszen
kilenc csapat nevezett be a versenyre, összesen több mint háromszáz
liter ételt készítettek erre az alkalomra.
A szép időjárás kedvezett úgy a szervezőknek, a Csatári Ifjak Szövetsége és a 12. Szent Ágoston cserkészcsapat tagjai, mint a résztvevőknek, hiszen kellemes tavaszias időjárás jellemezte ezt a különleges napot.
Teljes cikk fotókkal : hegykozcsatar.lapunk.hu
Térkép
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése