2014. július 5., szombat

Pert nyert a hegyközújlaki lelkész

Egyelőre jogosan használja a paplakot Orbán Zoltán, hiszen első fokon a javára döntött a Bihar megyei bíróság, és a váradi ítélőtábla határozatáig felfüggesztette a hegyközújlaki református lelkész kilakoltatására korábban kiadott végzést.
Erről a május 30-án hozott ítéletről az elmúlt időszakban sokat támadott, és az egyházközösség javainak eltulajdonításával vádolt pap tájékoztatta lapunkat, azt azonban jelezte, hogy jogerős ítéletig továbbra sem kíván a nyilvánosság előtt reagálni a történtekre.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a helyi közösség áprilisban tüntetést is szervezett annak érdekében, hogy a bihari egyházmegye fegyelmi bizottsága által hároméves palástvesztésre ítélt Orbán Zoltánt távozásra bírja, majd jogi procedúrát indítottak el a kilakoltatásához.
A vádak alapján ugyanis a lelkész az egyházmegyei közgyűlés jóváhagyása nélkül, hamis presbiteri határozattal adott el egyházi telkeket – köztük a templomkertet –, de az évek során több kegytárgyat és ingóságot is eltulajdonított. Korábban az egyik helyi napilapban megjelentekre reagálva közölte, hogy méltánytalannak tartja mind a rá kirótt büntetést, mind a vele szembeni eljárást, ezért világi bíróságon harcol méltóságáért és igazáért.
Forrás : eurocom.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése