2015. február 1., vasárnap

Jákóhodosi Református templom

Szalárdtól nyugatra fekszik, 5 km-re, a Berettyó partján. Nevét először az 1291–1294-es püspöki tizedjegyzék említi Hudus alakban. Majd 1301-ben Jakow Hudus, 1329-ben Hodus és 1448-ben Hodos, nevét a magyar hód állatnévnek az -s képzős származékából kapta. A Jákó- előtag a Jakab névből eredeztethető.

A román kori eredetű templom hajójának nyugati fele a 13. században épült. Bunyitay Vince szerint a hajónak ez a része, melyet két- és háromtagú támok erősítenek, még a régi templom része volt. Szentélye hiányzik, annak helyére építették a tornyot. A hajóban a vastag vakolatréteg alatt falfestményt fedeztek fel 1848-ban, amelyet csákánnyal sűrűn bevagdostak, így csak gyanítható, hogy az elkárhozott lélek túlvilági szenvedéseit ábrázolja.

Az egyhajós istenháza keleti homlokzata előtt áll a torony, melynek széleit pilaszterek díszítik, sarkai lekerekítettek. A torony alatti, egyenes lezárású ajtót timpanonos, oszlopos eresszel látták el. Fölötte egy kis párkány, majd keretelt kör alakú világítóablak látható. A hajó koronázópárkánya ráfut a toronyra, azt körülöleli. Az első emeleten zárókővel díszített, keretelt, félköríves záródású ablak látható. A következő párkány fölött, mind a négy oldalon, előbb egy kisebb, majd egy nagyobb, záróköves, keretelt, félköríves záródású ablak áll. A torony koronázópárkányának alsó és felső tagjai barokkos órapárkányt hoznak létre. Magas, karcsú, sokoldalú lanternás toronysisakkal rendelkezik.

A hajó falai dísztelenek. Északi falát két lépcsős támpillér erősíti. Déli oldalához barokkos pártázatú portikusz kapcsolódik, nyugati végében kis portikusz áll. Ablakai egyenes lezárásúak, de a belső ablakmélyedések szegmensívesek, ami talán az ablakok átalakítására utal. A hajó síkmennyezetű, nyugati végének északi falán román kori ablakok mélyedéseit látni, déli falán freskómaradványokat. Két végében álló karzatát karcsú vasoszlopok tartják. A nyugatin működésképtelen orgona áll. Szószéke az északi falon található.

Az adatlap Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnökének segítségével készült.

Cím : Jákóhodos 83. szám

Forrás : muemlekem.hu 
  
Forrás : muemlekeim.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése