A bihardiószegi vincellérképezde 1943-ban. T. Szűcs Sándor hagyatéka
Forrás : muvelodes.net
"A szentjobbi konvent és a nemesi családi levéltárak pusztulása
megnehezíti az érmelléki borvidék Árpád- és Anjou-kori jelentőségének
megítélését. Vélhetően ekkor még a váradi szőlőhegyek voltak
jelentősebbek, bár szőlői voltak a szentjobbi (1169-es alapítólevelű) és
egyedi apátságoknak is. A Zólyomyak adománylevelei (1393–1400) már
általánosságban említik uradalmuk szőlőit, illetve arról is van adat,
hogy Várad 1390-ben megtiltotta az idegen borok behozatalát. Egy monda
szerint Érmelléken az első szőlőt Nagy Lajos király telepíttette
Bihariószegen (id. Gajgó Sándor még látta az emléktáblát) vagy
Székelyhídon (erről egy százéves cikk alapján tudunk). Diószegi mondák
szerint Bethlen Kata vagy valamelyik Rákóczy lánya adta csertölgy
erdejét a diószegieknek kivágásra (maradványát Cserhátnak, Rákóczy
erdejének hívták), illetve a mai szőlőhegyen az első szőlőt állítólag
egy bizonyos Fay pasa ültette. A debreceni és egyéb extraneusok figyelme
a török terjeszkedés miatt a 16. századtól irányult Érmellékre, a
váradi hegyre és Tokajra. A további török terjeszkedés miatt 1660 és
1692 közt a debreceniek zöme már Érmelléken (Diószeg, Jankafalva, Vajda,
Szentimre), és nem Várad, Tokaj körül bírt szőlőt. A töröknek
köszönhetjük azt, hogy az érmelléki és tokaji borok a 17. században
széles körben ismertté váltak. Valószínű, hogy a bornagykereskedő
Rákóczy-család is hozzájárult az érmelléki borok hírnevének
öregbítéséhez ezek lengyelországi és cseh-morva exportjával. A váradi
törökök is felismerték az érmelléki bor értékét. A debreceniek minden
évben kemény csatát vívtak a nagyvezír birtokintézőjével a diószegi
bordézsma miatt. Valós adat, hogy Debrecenben ekkor szüret idején
szünetelt a közigazgatás, s hogy 1692-ben Diószegen termett a Bihar
megyei szőlők fele. A szőlők lakosságmegtartó ereje Tokajhoz hasonlóan
nálunk is kimutatható, a térség második legnagyobb települése 1692-ben
Diószeg volt Debrecen után." - írja Szabó József diószegi helytörténész a Művelődés című hetilapban.Teljes cikk :
"Bél Mátyás (1684–1749) országleíró művében (Notitia Hungariae, 1726) a diószegi borokat a legjobbnak tartotta Biharban. Hasonlóan írt Vályi András (1764–1801) is művében (Magyar Országnak leírása,
1796–1799). Ekkori érmelléki fajták: bakator, erdei, bihari boros vagy
borosfehér (boros bial), juhfark, furmint, kecskecsecsű, szagos szőlő,
bodonszőlő, Jenő-szőlő, Augusta vagy gohér. Bár voltak földpincék, a
borok eltarthatósága (kezelési hibák miatt) ekkor még rossz volt.
Borkereskedők megpróbálták már ekkor a tokaji bort érmelléki borokkal
hamisítani. A diószeg-székelyhídi görög kereskedő társaság is érdekelt
volt az érmelléki borral való kereskedésben (1737-es adat).
A 18.
századi európai agrárforradalom hatására a reformkorban nálunk is
kezdenek megjelenni a szőlészeti újítások: megjelenik a sárga muskotály
(1792), a chasselas, terjed a soros művelés és a bor seprőről való
lefejtése stb. A magyar borokat az 1746-os osztrák vámkorlátozás
kiszorította a Német-római Császárságból. Ideiglenesen kedvező
borkonjunktúrát teremtettek az osztrák örökösödési, az osztrák–török és a
napóleoni háborúk. Görög Demeter 1829-ben magyarul, Schams Ferenc pedig
1833-ban németül ismertette meg Európával újra a magyar szőlőfajokat és
borokat. Schams munkájából Érmellék kimaradt (a Görögében
megtalálható), azonban Tatai Ferenc piskolti és Fazekas György
félegyházi református lelkészek szakmai vitája a Tudományos Gyűjtemény
1835–1837-es évfolyamaiban az előbbieknél sokkal bőségesebb és
ugyanolyan színvonalú anyaggal kárpótol bennünket. Az 1850-es évektől a
borkereslet ismét fellendült a franciaországi rossz szüretek, a
filoxéravész, a krími háború és a kedvező osztrák vámpolitika miatt.
Ezen újabb szakmai pezsgés viszonyai közt születtek Havas József,
Galgóczy Károly, Gyürky Ferenc, Barta János és a tóti Bük László
szőlészeti leírásai, amelyekre a bihari Érmellék vonatkozásában dr.
Miskolczy Mihály és Schvartzer Viktor munkái tették fel a koronát.
Az 1870-es évek a kedvezőtlen időjárás, a német vámkorlátozás (1879), a
SI-mértékegységrendszer bevezetése (1875) és a filoxéravész szilágypéri
kitörése (1879) miatt ismét nem voltak szerencsések.
A filoxéra
(szőlőgyökértetű) 1882-ben megfertőzte Szalacs, majd 1884 és 1887 közt a
bihari Érmellék központi szőlőterületeit is. A hatékony védekezések
közé tartozott, ha a szőlők pusztulását szénkéneges (CS2)
gyérítéssel késleltették, illetve ha az európai nemes szőlőt a
filoxérának ellenálló amerikai szőlőfajokba oltották be, de érdemes még
megemlítenünk a homoki szőlőtelepítést is. Ekkor alakult ki egy új
szakma: a szőlőoltás. A filoxéravész utáni érmelléki szőlőrekonstrukció
apostolai közül messze kiemelkedik Nagy Gábor Érmelléki Első
Szőlőoltványtelepe (Nagykágya) és Nagy Imre Noé Szőlőoltványtelepe
(Szalacs). A dualizmuskori bihari Érmelléken további nagyobb
szőlőoltómesterek is voltak (Bihardiószegen 15, Székelyhídon 13,
Nagykágyán 6, Margittán 4, Érmihályfalván, Kiskerekiben, Érsemjénben
három-három, Kólyon két, Bagaméron, Érkörtvélyesen, Jankafalván,
Szalacson és Vajdán egy-egy.) Áldásos tevékenységük árnyoldala volt a
direkttermők propagálása (Nagy Gábor, Sándor József, Oltásos Szűcs
Sándor a Delaware-t, Székely Gábor a Noah-t vagy Novát), amelyet előbb a
monarchia apparátusa is támogatott. E direkttermő fajok visszaszorítása
mai napig tartó küzdelem. Újlétán Szabó Lajos, Érmihályfalván és
Érsemjénben Jakab Rezső hatására Érmelléken is felvirágzott a homoki
szőlőkultúra, amelyet a földreformok és az 1928-as nagy fagy tett
tönkre. Újabb felvirágzása volt a kommunizmusban, azóta vegetál.
Az első,
kizárólag állami alapítású vincellérképezdét Diószegen hozták létre
1870-ben miniszteri rendelettel, IX. Zichy Ferenc támogatásával, aki
gyakorlati célra ajánlotta fel mintaszőlőjét. Könyvtára is működött
1872-től. Ingyenes szállást, ellátást, oktatást biztosítottak évente 24
tanulónak, napi vincelléri munkájuk ellenében. Tanonc csak 16-ik évét
betöltött, elemi iskolát végzett, jó erkölcsi bizonyítványú, munkabíró,
motivált személy lehetett. A tanév októbertől augusztusig tartott.
Általános műveltségi és szaktárgyakat tanítottak napi gyakorlati oktatás
mellett, szigorú órarend szerint. Az oktatás kétéves volt, 1880 és 1886
közt egyéves gyümölcsészeti-szőlészeti vándortanító képzést is
beindítottak. Az intézmény fenntartási költségeit, beruházásait állami
támogatásból (6800–8400 forint/év) és saját forrásból biztosították.
A vincellériskolát 1888-ban a minisztérium a filoxéravész miatti
érdeklődéshiányra hivatkozva be akarta záratni, végül 1890 után
középfokú intézményként működött tovább. Sikerrel vett részt az országos
kiállításokon (1878, 1885, 1896, 1899) iskolai évkönyvekkel és
tananyagokkal. A dualizmuskori vincellériskolában a következő személyek
voltak igazgatók: kápolnásnyéki Balassa István, Gábor József, Lomjánszky
Béla, Miskolczy Mihály Pammer Jenő; illetve segédtanárok: Bucher
Alajos, Draskovits Kálmán, Engelbrecht Károly, Erdős Imre, Forster
Sándor, Jablonszky György, Katócz Simon, Krä(m)mer/Krémer Fülöp
(Viktor), Kiss Ernő, Koritsánsky János, Morágyi István, Munkácsy József,
Petrovay György, Schöner Nándor, Szabó Lajos, szemerei Szemere Bálint,
Tóth Kálmán.
Diószeg szőlészeti-borászati
felügyelőségi központ is volt 1886-tól, ahol 1912-ig szénkénegraktár
működött. A vincellériskola tanárai és tanítójelöltjei 1882-ig sikeresen
tartóztatták fel a filoxérát Szalacs és Szilágypér között. Az iskola
kivette részét a rekonstrukcióból is: téli tanfolyamokon tanították a
szőlőoltást, amerikai anyatelepeket alakítottak 1898-ban Margittán,
Jankafalván és Örvénden. A két világháború között román nyelven folyt a
tanítás tovább az Erdélyi Kormányzótanács közvetlen felügyelete alatt.
Nevezetesebb tanára volt ekkor Gavril Bogdan és Romulus Boieriu.
Az iskola 1920-ban 25 hektár földet kapott, majd a Mihalache-törvény
értelmében megkapta az Egyed-majort is 150 hold területtel. Az intézmény
eredeti helyéről átköltözött 1930-ban a Zichy-kastélyba. Kísérleti
szőlőparcellát alakítottak az irányítása alatt 1937-ben, amelyet a
magyar hatóságok 1940-ben felszámoltak. Az uradalmi mintaszőlő nagyrészt
szántóvá vált területe visszakerült az iskola kezelésébe (1945).
Az oktatás 1946-ban indult újra: román (1946–1965) és magyar nyelven
(1948–1953, 1955–1960), hároméves (1946–1950, 1954–1965) és kétéves
(1951–1953) tanrenddel – 1955-ig szőlészetet, utána gyümölcsészetet és
kertészetet is tanítottak. A magyar tagozatot előbb Csombordra
költöztették, majd újraszervezték itt is. Igazgatója lett N. David
(1946–1948), majd 1948 után Tempfli János. Itt kezdte oktatói pályáját
id. Csávossy György is. Az iskolát 1965-ben költöztették át végleg
Szilágysomlyóra, a mostani Ioan Ossian Technológiai Líceum jogelődjével
összevonva.
Gr.
IX. Zichy Ferenc (1811–1900) a diószegi uradalom átvételekor (1860) 45
hold elöregedett, gyenge minőségű, régimódi művelésű szőlőt örökölt
apjától, VII. Zichy Ferenctől. Előbb megnövelte szőlőinek területét,
amely 1873-ban már 102 holdat (58,7 hektár) tett ki. Az uradalmi szőlő a
Kishegy legtetején (190 m) terült el, háromfelé lejtve: ideális fekvésű
volt, hiszen a nap egész nap sütötte. Az egész szőlőbirtok négy fő
részre oszlott 1873-ban: az országút melletti nyúlványon gyümölcsöskert
és -iskola (nyolc hold), felette szőlőiskola (egy hold), a felett fajta-
és kísérleti szőlők (négy hold) voltak, legnagyobb részét azonban a
haszonszőlők tették ki (89 hold). A kísérleti parcellában tanulmányozta a
különböző művelési módokat a hazai és külföldi szőlőfajtákon, valamint
alkalmazkodó és termő képességüket. Az ültetvény felújításának keretében
haszonszőlőjét 10–12 részre (egyenként tíz holdas) osztotta, amelyből
minden évben 6–10 holdat rigolíroztak (az új ültetvényeket ebbe a
forgatott földbe tették), és a régi tőkék termésének fokozására
bevezette a trágyázást. E munkát a gróf maga felügyelte, segédje volt
ebben Szoller Károly erdőmester, Krämmer Fülöp pincemester és Brükl
Károly. Krämmer 1867-ben került az uradalomba nyolc nassaui
vincellércsaláddal, huzalos művelést vezetett be, a Guyot-féle
metszésmódot alkalmazta, új alapokra helyezte a borkezelést, ő lett
Zichy borainak aranykezű vincellére 1880-ig. Zichy átalakított
szőlőtábláiban 1872-re az alábbi szőlőfajokat termesztették, hazaiak: sárfehér, bakator, kadarka és juhfark; külföldiek:
rajnai rizling, olasz rizling, zöldszilváni, orthieber (Ottlieb?),
ropogós gyöngyszőlő (Krachgutedel), osztrák fehér, fűszeres tramini,
mosler, kora burgundi, veltelini, bauzeni (Bouzzy), ruhlander, kék
burgundi. A később alkalmazott 40–50 helybeli vincellért 1870-től Zichy
teljesítmény alapú díjazásban részesítette fizetésük mellett.
Az uradalmi szőlők termékenysége 1873-ban (leszámítva a fajtáknak
megfelelő ingadozásokat) 25–30 akó/hold, vagyis 2475–2965 liter/hektár
volt.
A saját
borokat kezdettől fogva a Nagy-pincében (egyik szárnyában az 1240 akós
Nagyhordóval, 1980-ban temették be) és Hosszú-pincében tárolták, míg a
dézsmaborokat a gabonaraktár földalatti pincéiben. Külföldi eladásra,
illetve haszonszerzésre saját termését használta az uradalom, míg az
alkalmazottak fizetésére és a kocsmán való méretésre a dézsmaborokat.
A bordézsma örökváltságával egy fontos jövedelemforrástól esett el az
uradalom 1857 után. Kiút ebből a korszerű szőlészet meghonosítása volt.
A diószegi Zichy-uradalom pincészete 1860-tól külön egység volt az
uradalmi könyvelésen belül. A szeszes italok nyilvántartása rendkívül
pontos volt. Zichy 1873 és 1888 közt befejezte a kastély délnyugati
szárnya alá is benyúló, T alakú, részben földfeletti pincét
(kereskedelmi pince, 15000 akó kapacitással), amelyben pasztörizálással,
derítéssel, palackozással stb. készítették elő a szállításra szánt
borokat. A gróf a nagytételes boreladást szerette: 1870-re 20 000 akó
eladó bora gyűlt össze, de 1873-ban ismét 9000 akó volt eladó. Voltak
ritka évjáratok, amelyeket csak magának tartott meg (az 1811-es és
1827-es bakator).
Már az 1840-es években is külön
hordókban tárolták az egyes évjáratokat. Az 1860-as évekig IX. Zichy
Ferenc még maga árulta borait Európában Szentpétervárig, 1870-től
megbízottja Lápossy és Löbmayer volt Pesten. Az 1870-es évekig ő is csak
bakatort és közönséges bort palackozott szépen címkézett üvegekben,
attól kezdve fajtánként árulta őket kis- és nagytételben. Borai
Amerikába és Ázsiába is eljutottak. Számtalan nemzetközi borversenyen
nyert arany- vagy ezüstérmet. Magyarországon szaktekintélynek számított,
akinek a véleményére odafigyeltek. Részvényes volt a Champagne-i
borvidéken, Chalons-sur-Marne-ban, a Jacquesson borvállalatban.
Nekifogott konyakgyártásnak is, de hamar abbahagyta – ennek emléke az
emeletes pince (nem azonos a megyei út melletti nagy MAT-pincével).
Géczi Imre felvétele
Sokat
könnyített a bor szállításán a vasútvonal 1887-es megnyitása. IX. Zichy
Ferenctől a diószegi uradalmat fia, Tivadar vette át 1886-ban.
A szőlőket ő is nagy becsben tartotta. Sajnos, a szőlőbirtok a román
agrárreform hatására, 1925 után feldarabolódott, hamar tönkrement. Csak
egy nyolc holdas parcella élte túl Gavril Bogdan tanító jóvoltából.
A Nagyhordót a többi hordókkal együtt Ring Istvánnak (Nagyősz,
Aradhegyalja) adták el 1935-ben.
Érmellék
vezető fajtája évszázadokig a bakator volt: borszőlő, asztali szőlő,
aromás szőlő. Dominánsan nőivarú virágai miatt nehezen porzódott be:
„Ravasz a bakar, terem, ha akar” – tartották róla a helyiek. Ezért az
érmelléki kisgazdák természetes házasításban, egy jellegtelen bort adó
fajtával termesztették együtt – az erdeivel. Az érmelléki bakator
piros héjú, kerek szemű, míg a váradi hegy bakatorja ovális szemű volt.
Bogyója korán kezdett édesedni, de lassan ért, héja vastag volt, és
ellenállt a szürkerothadásnak, ezért október második felében
szüretelték. Fehér bora lassan ért, 7–15 év is kellett hozzá, de a
kitűnő évjáratú években legendás borokat adott, például a következő
években: 1811, 1827, 1834, 1848, 1852, 1862, 1864, 1885 és 1908. IX.
Zichy Ferenc csak kivételesen adott el például az 1860-as években
1811-es és 1827-es bakatorjából. Csak két típusú bor létezett az 1870-es
évekig Érmelléken: a bakator és a többi fajta vegyes bora. Érdekes
kivétel volt a bihari boros. Ha ezzel keverték a bakatort, attól az még
bakator bor maradt. Elég gyakran fehér aszúbort is készítettek a
bakatorból, minőségben a tokaji aszú után következett – a kínai császár
is rendelt belőle 200 üveggel 1872-ben.
Az 1850-es
években előbb az osztrák fajták, az 1860-as években a német, majd az
1870-es években a francia és olasz fajták is kezdtek megjelenni a bihari
Érmelléken IX. Zichy Ferencnek köszönhetően. Ezek közül máig bevált
fajtának számít a rajnai és olasz rizling. A leányka és az ottonel
muskotály későbbi szerzeménye vidékünknek. Az igazi konkurenciát jobb
termőképességük jelentette, illetve évjárattól kevésbé függő testes
boruk. De sem ezek, sem a filoxéra és az azután tömegesen elterjedt, az
amerikai alanyba oltást nem igénylő, a filoxéra gyökérkárosításának
eredendően ellenálló direkttermő fajták sem törölték le azonban teljesen
a bakatort a térképről.
A bakator
eltűnésének fő oka a szőlőtermelők szervezetlensége, az érdekvédelem
hiánya volt. A Bach-korszakban meginduló szőlészeti fejlesztések
hatására egy Érmelléki Részvényes Borászati Társaságot akartak a bihari
Érmellék gazdái szervezni, amelybe nem akarták az általuk lenézett
szatmári Érmelléket bevenni. Két borverseny megszervezésével (1857 –
Diószeg, 1858 – Debrecen) a lelkesedés ki is fulladt. Személyes sérelmek
miatt IX. Zichy Ferenc sem állt a kezdeményezés mellé. A sértett
szatmári Érmellék szőlőgazdái aztán külön utat jártak az Erdélyi Magyar
Gazdasági Egyesület Szőlészeti Szakosztálya tagjaiként. Hosszú távon ők
jártak jól. IX. Zichy Ferenc kezdeményezésére 1862-ben végül megalakult a
borászati társaság, de ennek nevében a Zichy-uradalom felügyelője
vásárolta fel a szőlőt a kisgazdáktól a szőlődézsmaváltsággal kiesett
dézsmaborokat pótlandó; a társaság hamar beolvadt a Bihari Gazdasági
Egyesületbe. Miután IX. Zichy Ferenc konstantinápolyi követ lett
(1874–1878), továbbra is minden évtizedben volt egy-két önszerveződési
kezdeményezés, de egyik sem volt életképes. A filoxéra sem kedvezett e
szervezetlenségnek, majd jött a trianoni döntés.
A testes,
szeszes vörös borokhoz szokott román szakembereknek Trianon után
szokatlan volt a savanykásabb, zamatosabb fehér, érmelléki bor, így
Érmellék borászata a peremvidékre szorult a Román Királyságban. A két
világháború között megindult a borászati régiók magas színvonalú
talajtani, időjárási és szőlőfajtaismereti tanulmányozása. Ez Diószegen a
vincellériskola irányítása alatt indult meg 1937-ben, de a második
bécsi döntés ezt megakasztotta, miután a magyar hatóságok felszámolták
az itteni román kísérleti parcellákat. A tanulmányozás a Román
Királyságban a háború ellenére is tovább tartott, mire a háború véget
ért, Románia szinte kész volt a nagy munkával, míg Érmelléken ez a munka
elmaradt. Helyi adatok hiányában, más helyekről extrapolált adatok
alapján, a bakatort nem találták alkalmasnak az Érmelléken való további
termesztésre, ráadásul az 1950-es években induló új közigazgatási
rendszerben – amikor járásokra, községekre lebontva állapították meg a
termesztésre javasolt és termeszthető fajok bevezetését – a bihari
Érmellékről kiseperték azt. A szatmári Érmelléken (Tasnád és Avasújváros
környéke) megtartották a termeszthető fajták között (mert kezdettől ők
szervezettebbek voltak), míg Diószegen az ízét is elfelejtettük. Azaz,
majdnem elfelejtettük.
A fajtát
elsőnek Szeremley Huba termesztette újra a Balaton mellett nagyobb
tételben (2008-tól újra elismert fajta az anyaországban is). A néhai
Csávossy György buzdítására Ludróczki Sándor elnökletével megszervezett
Szatmár megyei Bakator Hegyközség 20–25 gazdája kb. 10–12 éve termeszt
bakatort Avasújvárosban és környékén. Innen hozott vesszőkkel
telepítette újra a bakatort Heit József és fia, Lóránd Bihardiószegen
2013-ban, porzóként juhfarkkal vegyesen ültetve (ugyanis az erdei még
nem áll rendelkezésre). Korábban Jakab László és Hegedűs Attila is
kísérletezett a bakatorral. 2016-ban Mados Attila segítségével
Monospetriben jómagam is találtam Hajas Attilánál 2016-ban két, Mados
Attila segítségével genetikailag is igazolt bakator tőkét, amelyet
gazdája még a Klobusiczky-grófok egy öreg tőkéjéről oltott. Szalacson,
Szentjobbon és Élesden jelzett még potenciális bakator tőkéket Homonnai
Gábor. Derecskéről kaptunk hírt vállas erdeiről is. A Kárpát-medencei
magyar szőlőfajták genetikai vizsgálata kimutatta, hogy igazi bakatornak
csak a piros és tüdőszínű conculta tekinthető – egymásnak bogyószín
változatai –, a kék bakator nem. A Heit Pincészet bakator bora már kezdi
megmutatni fantasztikus tulajdonságait. Maurer Oszkár vajdasági borász,
aki maga is bakator termesztő – és a Vura Vinotéka támogatásával a
Heit-szőlőből származó ingyenes szaporítóanyag segítségével akarják a
bihari Érmelléken terjeszteni a bakatort. A leányka, királyleányka,
rizlingek, muskotályok, chasselas ízéhez szokott gazdák még
fenntartással fogadják a régi, mára ismeretlen ízvilágot képviselő
bakatort.
Tervezzük a bakator felterjesztését az
Erdélyi Értéktárba, majd hungarikummá nyilvánítását. Egyszóval minden
adott ahhoz, hogy Érmellék legendás bora ismét feltámadjon, és
Érmellékhez kötődjön.
A kommunista
éra nagyüzemi termelése Érmelléknek csak asztali borok és vermut
(egyfajta fűszeres bor) készítését engedte meg. Igaz, a diószegi vermut
volt a legjobb az országban. Minőségi borok hiányában Érmellék nem
vehetett részt országos és nemzetközi borversenyeken. E tapasztalat
hiánya még most is nagyon érezhető. Újabb csapás volt a
tulajdon-visszaszolgáltatás, talán még nagyobb, mint azelőtt a
filoxéravész. A nagyüzemi szőlőparcellák nem megfelelő sorszerkezete, a
kisbirtokosok gépparkjának akut hiánya, a tapasztalatlanság az
ültetvények feldarabolásához vezetett, területük szántófölddé vagy
legelővé alakult.
Az 1989.
decemberi rendszerváltozás utáni két évtizedben mégsem pusztultak ki
teljesen a szőlők a bihari Érmelléken, s ez annak a néhány fanatikus
gazdának köszönhető, akik szervezeti formában vagy egyéni törekvésükből
minden nehézség dacára szívügyüknek tekintették a hagyományok
továbbvitelét. A 2002-es bortörvény kidolgozásakor csak kemény lobbizás
árán sikerült kiharcolni, hogy a szőlőterületek jelentős pusztulása
ellenére (kb. 400 hektárról 30-ra csökkent) Diószeg borvidékközpont
maradjon. A 2004-es, 2011-es Debreceni Borkarneválon a díszmeghívott
Érmelléket még csak Diószeg képviselte. Egy hajdúsági civil szervezet
2006 májusában megszervezte az I. Érmelléki Borutat, maradandó hatás
nélkül. A Debreceni Borozó az érmelléki borvidék szaklapja is.
A szőlőművelés
még döntően kézi, vegyszeres növényvédelemmel, de már létezik
bioborászat is. A globális felmelegedésnek köszönhetően termeszthetővé
váltak az Émelléken eddig ismeretlen vörös szőlőfajok is (Merlot, Shiraz
stb.). A háztájiba szorultak a direkttermők, bár még van két
borverseny, ahol lehet azokat is „versenyeztetni” (a Delaware-ról jó
véleménye volt Csávossy Györgynek is). Kihaltak az utóbbi tíz évben az
egykori szőlőoltó mesterek utolsó képviselői, ezzel együtt pedig az
oltványültetvények gondozásának tudása is. Termelőink közt dominál a
kézműves, a hordós, az oxidatív borászat, bár már terjed a reduktív
borászat is. Palackban érlelt bor még kevés van, általában hordós
érlelés után palackoznak. Bár a jogi és intézményi feltételek adottak, a
sok vesződés és költség miatt kevesen használják az eredetvédettség
lehetőségét. A divatnak és a borok kelendőségének köszönhetően a boros
gazdáknál nincs óbor, néhány nagyobb bortermelő tárol csak néhány éves
óborokat. A helyi termelőktől vett borok 90-95%-ban helyi tőkén
termettek (5-10%-ban máshonnan is vesznek szőlőt), nem jellemző a
borszőkítés. Diószegen található Partium egyetlen borászati
eszközszaküzlete.
Simon Lajos tulajdona
Érmelléken
és környékén jó értelemben véve ösztönzően versengenek egymással a
borászok, szőlészek abban, hogy szakágazati múltja, illetve jelenlegi
fejlődési dinamizmusa révén melyik település legyen tekinthető a szakma
éllovasának. Ennek a versengésnek lecsapódása volt a számtalan
borverseny is 2016 januárja és márciusa között: XXII. Érmelléki
(Székelyhíd), XVIII. Szentjobbi (rendező a Csáki Miklós Borbarátok
Köre), XIX. Diószegi (Zichy Gazdakör) és Monospetri, XIV. Létavértes
Városi (Létavértesi Szőlősgazdák Egyesülete) és Bihar községi (RMGE,
Vincellér Egyesület), XIII. Élesdi vagy Sebes-Körös menti (eleinte
Mezőtelegdi, Castrum Egyesület és Poynár Miklós Borbarátok Köre), IX.
Hegyközszentimrei, III. Biharpüspöki (Vincellér Egyesület).
Érmihályfalván a Nyíló Akác és Dióverő Szíp Napok fesztiválok idején
szerveztek évente borversenyeket. Hosszú évek belterjes versenyzése után
a bihari érmelléki gazdák magasabb szintű és távolabbi vidékek
borversenyein is részt vesznek már. Ilyen a. III. BORUM –
Kárpát-medencei Református Borászok Találkozója (Diószeg, 2016), a Hajdú
és Bihar Megyei (Hajdúhadház, 2016), a szilágypéri Erdélyi Szőlőhegyek
Borverseny (a XV. Nagykárolyban, 2014, a XVI. Diószegen, 2015), a
Pákozdi Gasztro Fesztivál, a rangos Bihar megyei borversenyek és
találkozók stb. Sajnos, helyi borversenyeinken még nem kizáró tényező
az, ha valakinek nincs saját szőlője. A borversenyeknek és Dorin
Popának, a Román Borkóstolók Társasága alelnökének köszönhetően
borainkból a kezelési hibák eltűntek. Évről évre egyre több bor vesz
részt valamennyi borversenyen. A Partiumban legelőször Wilhelm Sándor és
Vasadi József szervezett Székelyhídon borversenyt (az első hatot még
Wilhelm Sándor vezette le, majd átadta a stafétát másoknak).
Az érmelléki és bihari borászok egyik nagy seregszemléje volt az I.
Bihari Borszalon Dorin Popa szervezésében, 2016 decemberében a
nagyváradi vár monumentális környezetében.
Az érmelléki
szőlészeti-borászati régió befolyási övezete jóval túlterjed(t)
földrajzi határain. Időben lemaradva Szatmár és Arad megyék mögött, de
megindult Bihar megyében is a kivágott szőlők újratelepítése EU-s vagy
saját forrásokból. Mára kb. 400 hektár szőlő található Biharban
(szőlőhegyeken és háztájiban), ebből Érmellékre 250 hektár esik,
amelyből Diószegre kb. 80 hektár. A bihari Érmellék üzemi szintű
bortermelői a hegyközszentimrei Úr Zsigmond kb. 50 hektárral és saját
üzletlánccal, valamint a diószegi Fábián Tibor 17 hektárral. Érmellékre
azonban a kisebb, illetve a közepes családi szőlőbirtokok jellemzők, és
ezt is tartják a jövőben járható útnak, látványpincészetek és
borturizmus kialakításával. Sok kisgazda foglalkozik szőlővel.
A teljesség igénye nélkül soroljuk fel azokat, akik szőlővel
rendelkeznek és rendszeresen arany fokozatú pontozást értek, érnek el
boraikkal versenyeinken. Bihardiószegen: T. Balog József, Dan Corbuţ,
id. C. Füzesi József és fia, id. Hadadi László, id. Hegedűs Árpád és
fia, id. Hegedűs István és fia, Heit Pincészet, Jakab László, Kun Barna,
Kun Géza, Mados Családi Pincészet, Seres Géza, Szakál József, Szilágyi
József, id. és ifj. Szőnyi László, ifj. Szőnyi József, Tolnai Gábor,
Tolnai László, Tolnai István stb; Biharon (a szőlők Kovácsiban):
Chifiriuc András, Pap Zoltán. Biharpüspökiben: Ádám Gergely, Fét Imre;
Berettyószéplakon: Helmeczi József; Élesden: Homonnai Gábor, Kajántó
Pál, néhai Török Mihály és fia, Attila; Érmihályfalván: Hegedűs Attila;
Hegyközszentimrén: Nagy Sándor, Szilágyi Elek; Jankafalván: Adrian Anca,
Piheni Annamária, Rittner Tibor, Várdai József; Margittán: Ioan
Petrică; Monospetriben: Tánki József; Székelyhídon: Béldi Lajos, Czapp
Árpád, dr. Domahidi Sándor, Hasznosi Sándor, Kovács Lajos, Kovács
Zoltán; Szentjobbon: Kiss István, Kollák József, László Sándor, Zatykó
István; Vajdán: Békési Lajos, Kalmár Gyula, id. és ifj. Nagy Zoltán.
Nagyvárad és Élesd környéke része Érmellék befolyási övezetének és az
innen kisugárzott borverseny-mozgalomnak.
Bihar
megyében szinte nincs olyan közösségi rendezvény, ahol a Bihardiószegi
Zichy Gazdakör tagjai egyénileg vagy testületileg, valamint más
érmelléki települések termelői ne szerepelnének borokkal. A bihari helyi
borversenyek közül a diószegin a legszínvonalasabb a választék, ezekre a
hangulatos rendezvényekre évek óta sok magyarországi vendég is eljön.
Mindig itt jelentek meg az újítások, például a disznótoros vacsora, a
számítógépes adatfeldolgozás és megjelenítés, a 100-as skála szerinti
pontozás (2016-tól) stb. A Heit Lóránd Szent Orbán-napi rendezvényéből
kinőtt II. Bihardiószegi Pincefesztiválon (nevét Borfesztiválra kellett
változtatni) 2013-ban megszervezték az I. Bihar Megye Borásza versenyt
is. A Borfesztivál és XIX. Diószegi Napok (2016) keretében megszervezett
Zichy Borudvar összevonásával egy Bor- és Gasztrofesztivált tervezünk
indítani 2017 májusától. A bakatort a bihari Érmelléken Diószegen
telepítették újra először. Minden jel arra mutat, hogy Bihardiószeg
ismét méltóvá vált arra, hogy „Érmellék borászati fővárosa” legyen.
Lassan
halad a bormarketing hátteréhez szükséges kulturális-néprajzi miliő
újrateremtése, amely az érmelléki borászatot mindig is körülvette.
Elődeink elméleti-gyakorlati tudása (Csávossy György) és a történeti
adatok mellett (Papp Klára és dr. Szabó József magyarul, Adrian Apan
románul), Borbély Gábor, Kéri Gáspár, Kuruc Albert, Varga Gyula néprajzi
feltáró és értékmentő kutatásai is fel lesznek használva. A tárgyi
emlékeket 2003-tól Borbély Gábor és Sófalvi István fotókiállítása is
bemutatta itthon és külföldön egyaránt. A 19. századi bihari érmelléki
szőlészetről és borászatról átfogó feldolgozásom megjelenése várható
2017 folyamán a kolozsvári Sapientia – EMTE kiadója gondozásában. Talán
10-20 év múlva elmondhatjuk, hogy a bihari érmelléki szőlők
filoxéravészt, politikai pálfordulásokat, emberi hanyagságot túlélve
ismét régi fényükben ragyognak, és hogy egy legenda feltámadt."
Forrás : muvelodes.net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése