2015. december 19., szombat

A falu karácsonya

plakat 
A hegyközcsatári kultúrotthonban ismét megrendezik – a történelmi egyházakkal és a helybeli iskolával közösen – A falu karácsonyát december 26-án, szombaton. A 15 órakor kezdődő műsort a csatári fúvószenekar nyitja meg, ezután következik a helybeli Nagy Géza református énekkar előadása (karvezető Miklós Spurigán Zoltán). A római katolikus ifjak előadják A pásztorok éjszakája című jelenetet, majd következik az ifjak és a Benedek Elek Gimnázium diákjainak betlehemes előadása. Kállai Krisztina karácsonyi dalokat énekel, majd népdalokat ad elő Mészáros Eszter, Forró János, Papp Lajos, citerán játszik Molnár István és Balázs Gyula. A fúvószenekar zárja a műsort.
Forrás : reggeliujsag.ro

2015. december 7., hétfő

Lezsák Sándor interjú : “Ahogy a nemzet, úgy értékei is oszthatatlanok”

Lezsák Sándor a Hegyközszentimrén tartott összejövetelen. A szerző felvétele 
Lezsák Sándor a Hegyközszentimrén tartott összejövetelen. A szerző felvétele 

"Magyarország után a Kárpát-medencére, később Nyugat-Európára, sőt, a tengerentúlra is kiterjeszti a magyarság értékeit felmérő akcióját a Lakitelek Népfőiskola, mondta el a Bihari Naplónak Lezsák Sándor, a népfőiskola vezetője, az országgyűlés alelnöke."

Teljes interjú ,melyet Rencz Csaba készített Lezsák Sándorral olvasható az erdon.ro-n.

Évzáró kuruc-közgyűlés Hegyközszentimrén

Kiss Géza tárogató-muzsikával járult hozzá az ünnepséghez. A szerző felvétele 
 Kiss Géza tárogató-muzsikával járult hozzá az ünnepséghez. A szerző felvétele 

"Évzáró közgyűlést tartottak szombat este Hegyközszentimrén a hagyományőrző kurucok, amikor már a jövő évi tevékenységek terveiről is szó esett." - írja Rencz Csaba az erdon.ro-n.

Teljes cikk :
"Mozgalmas esztendőt tudhatnak maguk mögött a Vay Ádám és a Bóné András hagyományőrző kurucezredek tagjai, állapíthatták meg ezek vezetői azon az évzáró közgyűlésen, melyet szombaton este tartottak meg Hegyközszentimrén. A helyi iskola egyik közösségi termében Gellért Gyula ny.lelkész, hagyományőrző ezredes köszöntötte a megjelenteket, előbb Kucharszki Zoltán helyi lelkésznek adva szót, aki rövid áhítatban kért áldás a tevékeny hagyományőrzőkre és segítőikre. A továbbiakban Kiss Géza kántor tárogatón öt dalt szólaltatott meg (Ó,én édes jó Istenem; Elindultam szép hazámból; A csitári hegyek alatt; Krasznahorka büszke vára; Csínom Palkó), melyeket énekeltek is a terített asztalok mellett helyet foglalók, majd az előadót meg is hívták: a későbbiekben is gazdagítsa művészetével a hagyományőrző eseményeket.
Beszámolók
Dr.Nagy Miklós, Szalárd községi polgármester is köszöntötte a megjelenteket, majd Gellért Gyula a Vay-ezred, míg Adorján Csaba h.őrző ezredes a Bóné-ezred 2015-ös tevékenységi beszámolóját olvasta fel. Ezekben érthető módon sok volt az azonos elem, hiszen számos eseményen közösen vettek részt (ezek nagyrészéről lapunkban is beszámoltunk). Ugyancsak közös vonás, hogy mindkét alakulat elsődlegesnek tekinti a hagyományőrzés mellett az ismeretterjesztést, a közösségi és nemzeti érzés erősítését, függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalán történnek az események. Természetesen szó esett már a 2016-os eseménynaptárról is, melyben szintúgy ott lesznek a nemzeti ünnepek megemlékezései, a közös ünnepélyek és lovasversenyek, előadások.
Dicséretben bőkezű
A hagyományőrzők megfogadták Dale Carnegie amerikai író, kommunikációs szakember tanácsát, miszerint: “Légy szívélyes az elismerésben és a dicséretben bőkezű”, és oklevelekkel, emléklapokkal ajándékozták meg azokat, akik kiemelkedő módon vették és veszik ki részüket a hagyományőrzésből és a hagyományőrzők támogatásából. Megfogalmazódott, hogy a szerveződéseiket egyesületként bejegyeztessék, hivatalos működési formát adva nekik. A közgyűlést közös vacsora zárta, melynek elfogyasztása közben természetesen a mögöttünk lévő évben gyűjtött emlékek jókedvű felelevenítésére is sor került."
Forrás : erdon.ro
 

Napelem-park Fugyivásárhelyen

Napelem-park Fugyivásárhelyen 
"A fugyivásárhelyi napelem-park ellátja energiával a község közvilágítását és a közintézményeket, így ezekre nem kell pénzt költsön a község." - olvassuk az erdon.ro cikkét.Jó példa lehet más hegyközi település számára.Miért?

"A napfényből energiát termelő fugyivásárhelyi beruházás célkitűzése: megteremteni egy olyan napelem-parkot, mely a környezetet kímélő módon előállítja a település közvilágításához, illetve a közintézmények működéséhez szükséges elektromos energiát, de annál nem többet. A beruházása értéke 11.176.375 lej, és megfelel minden nemzetközi illetve európai szabványnak, határideje 2015. november 29.
A fugyivásárhelyi napelem-parkot oda tervezték, ahol a kimutatások szerint a legtöbb a napfényes órák száma Bihar megyében egy esztendőben: a statisztika szerint a napelemeket 1700 – 2050 órán át fogja sütni a nap évente, ami 650.000 kwh/év villamosenergia-termelést jelenthet.
"
Forrás : erdon.ro

Szabályozták a Kösmő patak medencéjét

Szabályozták a Kösmő patak medencéjét 
"Szerdán zárult az az európai uniós finanszírozású projekt, aminek általános célja az árvízkockázat 96 százalékkal történő csökkentése volt a Bihar megyei Kösmő patak medencéjében. Az elkészült munkálatokat Iulian Jugan vízügyi államtitkár is megtekintette." - írja Ciucur Losonczi Antonius.

Részlet a cikkből : 
"Hozzátette: párhuzamosan ezzel, más alapokból, illetve belső forrásokból megpróbálják rendbetenni a pályi tavat is, hiszen ez felfogja az érkező árhullámokat. Így reményeik szerint Pályitól egészen a Berettyóig az egész terület rendbe lesz téve, illetve nagyjából már ez sikerült is."
Teljes cikk : erdon.ro

Értékek felleltározása a Hegyközben

Értékek felleltározása a Hegyközben 
"Magyarországi egyetemisták kopogtatnak be a napokban a hegyközi települések lakosaihoz: a Lakitelek Alapítvány értékleltározó programja keretében töltenek ki kérdőíveket. Az akció megnyitóját péntek délután tartották Hegyközszentimrén, ahová Lezsák Sándor országgyűlési alelnök is megérkezett." - írja Rencz Csaba.

Teljes cikket érdemes elolvasni : 
"A budapesti Országgyűlés 2012-ben fogadta el a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt. Az értékek felkutatása a településeken kezdődik (azokat a helyi lakosok ismerik a leginkább), az eredmények összesítés és elemzés után azok a Magyar Értéktárba kerülnek, az úgynevezett csúcsteljesítménynek minősülőket pedig a Hungarikum Bizottság hivatott hungarikumnak nyilvánítani. A külhoni magyar értéktár felleltározását segíti a Lakitelek Népfőiskola értékfeltáró programja, mely 10. ilyen akcióját a Bihar megyei Hegyköz falvaira terjesztette ki. A Hegyközi Kollégium nevet kapott program megnyitóját pénteken délután tartották Hegyközszentimrén, ahol az iskola aulájában Prém Mónika, a Szalárd községi iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő emelte ki annak fontosságát, hogy a Lakitelek Alapítvány ezt a térséget is felleltározza. Kifejtette: adatgyűjtés eddig is történt, ám fontos a továbblépés, hiszen “nem kell, azt megvárni, amíg egy értéket menteni kell”.
Személyes kapcsolat
Nagy Miklós polgármester hasznos, maradandó eredményeket hozó munkát kívánt a résztvevőknek, melyhez áldást Kucharszki Zoltán szentimrei tiszteletestől kaptak. A lelkész emlékeztetett, hogy a Lakitelek Népfőiskolával régóta kapcsolatban állnak (2005-ben avatták a tőlük kapott Szent Imre szobrot, 2007-ben kezdték építeni – a sajnos máig befejezetlen – ravatalozó, kilátó és múzeum funkciókra tervezett kápolnát), és a Lezsák Sándorral, a népfőiskola vezetőjével, az Országgyűlés Fidesz-es alelnökével fenntartott jó személyes kapcsolatnak köszönhető, hogy a Hegyközi Kollégium keretében Magyarország több egyeteméről verbuvált diákok tanáraikkal, összesen 64-en, november 20. és 26. között bejárják a tájegység falvait. A kollégium vezetője Dukrét Géza tanár, helytörténész, akinek a régió jó ismerőjeként a begyűjtött adatok értékelésében lesz szerepe. A továbbiakban Lenkei Róbert (Lezsák Sándor irodavezetője, a kollégium ügyvezetője) ismertette az egyhetes munka technikai részleteit, melyek az étkezések, a szállás megszervezésére, a munka menetére vonatkoztak.
Harminc kérdés
Megtudtuk, hogy a diákok 30 kérdéses kérdőívekkel kopogtatnak be a lakosokhoz, érdekli őket egyebek mellett az épített örökség, a kulináris hagyomány, a népdal és néptánc, a helyi specialitás. Az ügyvezető hangsúlyozta: a kérdőív mellett nagyon fontos a közvetlen beszélgetés, hiszen abban olyan dolgokra derülhet fény, amit a beszélgetés alanya nem is tart fontosnak, hiszen számára az egy mindennapi apróságnak tűnik, ám kulturális örökségünk része lehet. Tavasszal visszatérnek a térségbe, és a mostani munka alapján kiválasztott személyekkel nagyobb interjúkat készítenek. Az eseményen jelen voltak a régió községeinek képviseletében elöljárók is (a már említett Nagy Miklós mellett Nagy Gizella – Bihar, Molnár József – Szentjobb, Somogyi Lajos – Pályi, Vitályos Barna – Csatár), hogy a közvetlen kapcsolatfelvételnek se legyen akadálya, illetve megnevezték a kapcsolattartókat is, ugyanakkor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Forró László püspökhelyettest is köszönthették. A szervezők lapunkon keresztül is kérik a lakosokat: fogadják a diákokat bizalommal, segítsék munkájukat.
Izgalmas feladat
Az eseményre egyéb elfoglaltsága miatt késve, de megérkezett Lezsák Sándor, aki beszédében elmondta, hogy Magyarországon mintegy 600 helyen végeztek már hasonló leltározást és nagyon izgalmas feladatnak minősítette ezt a határon túlra is kiterjeszteni, hiszen sokszor a helyiek sincsenek tisztában azzal, milyen értékek birtokosai. Ez adja egyben a fiatalok munkájának fontosságát, felelősségét is. Az értékmentő munkafolyamat részleteiről Lezsák Sándor nyilatkozott az erdon.ro-nak, az interjút később közöljük."
Forrás : erdon.ro
 

2015. december 5., szombat

Eltávozott egy jóbarát,Szilágyi Béla

 
 Szilágyi Béla.Forrás : facebook.com

Megrendítő hírt olvashatunk a Facebookon : Eltávozott egy jóbarát,Szilágyi Béla hegyközcsatári lakos.Sokan ismerték,szerették Szilágyi Bélát.Őszinte részvétem a családnak ' 

"Ma reggelre Szilágyi Béla jóságos szive megszünt dobogni. Hűséges volt családjához, egyházához, barátaihoz, fiatalsága munkával telt el, sokat dolgozott a családjáért.
Álljon itt egy idézet a DOBSZÓ 2005 júliusi számának vezércikkéből, amikor az édesapjára emlékeztem akit 2005 június 7-én temettek el.
"Emberek, Ő meghalt! Béla fia kezének érintését... elvitte oda a csendes békességbe, mintegy tapintható emléket. Megnyugodott, örök időkre. Befejezésként, mit is mondhatok? a családnak... kivánok Istentől könnyű vígasztalódást."
Forrás : Sztankovics Gyula Facebook

Fájó szívvel búcsúzunk Béla bácsitól, egyházközségünk hűséges presbiterétől. A mi Urunk Jézus Krisztus szava erősítsen bennünket az elválás szomorúságában és vigasztalja meg gyászban maradt szeretteit: "Aki nékem szolgál engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és aki nékem szolgál megbecsüli azt az Atya." Ján.12, 26 Nyugodjon békében!
Forrás : Miklós Adél Facebook 

2015. november 22., vasárnap

Sztankovics Gyula : Emlékek a múltból

 
Fotó : Tóth Zsigmond

"Újabb kiadvánnyal bővült Hegyközcsatár történelme. Ez alkalommal Sztankovics Gyula a Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal kultúrreferens kutatásának eredményeként jelent meg az a kötet, amely bemutatja a községben tevékenykedő bírók, elnökök, polgármesterek, jegyzők, titkárok és még sokan mások munkáját." - írja Facebook oldalán Tóth Zsigmond.
 
Sztankovics Gyula, a könyv szerzője.Fotó : Tóth Zsigmond

Nemrég megjelent Siterről,Borsról,sőt Bihari Hegyközről egy könyv.Minden egyes könyvnek,mely a szülőföldünkről jelenik meg,nagyon örvendhetünk,mert többet tudunk meg a múltunkról.Mint született csatári,üdvözlöm a könyv megjelenését.Nem volt a kezembe még,de remélem hamarosan olvashatom.Nem voltam jelen a könyvbemutatón, de a fotókból az látszik,hogy nagyszerű hangulat volt a könyvbemutatón.Vajon mennyi könyvet nyomtattak? Mennyi az ára ?Hogyan tudunk hozzá jutni? A kérdésekre hamarosan választ kaphatunk. Sztankovics Gyula egyik kiemelkedő személyiség Hegyközcsatárnak.Munkája nem hiábavaló,mert megmarad nekünk és a következő nemzedékeknek.Bár sokáig élne és dolgozna köztünk ...

Válogatás Tóth Zsigmond fotóiból
 
 
  
 
  
 
  
 
Teljes album : Tóth Zsigmond Facebook

2015. november 21., szombat

Szilveszter és Újév a Papp Étteremben

 

A Papp Étterem meghívja Önt Szilveszter és Újév alkalmából.Milyen lesz a menü? 
 

Jó szórakozást '  

Térkép

Hegyközcsatár Község új logója

 
Forrás : facebook.com 

Elkészült Hegyközcsatár Község logója, mely ezután a község márkájának védjegye lesz. Minden helyi terméken igyekszünk megjeleníteni a jövőben.Az új logót tervezte : Debrenti László,hegyközcsatári lakos.

Márton napi Ludas-bál Nagyszántón

A Nagyszántói Baráti Társaság tagjai, akik reggelig bírták a strapát.Fotó : Tóth Zsigmond

„Ha lúd, legyen kövér” – gondolta az a nagyszántói baráti társaság, akik a Márton-naphoz kapcsolódóan külsőségekben és az est programjaiban is a „libahangulat” megteremtésére törekedve szervezték meg másodszor a ludasbált a helyi Művelődési Házban - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.

"Immár második alkalommal szervezte meg az elmúlt hétvégén, 2015. november 14-én, szombaton este a Márton napjához kötődő ludasbált a nagyszántói baráti társaság, akik minden rendezvényen ott vannak, fiatalokat felülmúló lendülettel és elszántsággal szerveznek, rendeznek és arra törekednek, hogy átmentsék a régi hagyományokat a mai fiatalok számára, hát ilyen volt ez a szombati is. Hiszen még néhány évtizeddel ezelőtt Nagyszántón ritka volt az a „porta”, ahol ne lett volna liba. Az eseményhez illően díszítették fel a kultúrházat Lúdas Matyi bábujával a színpad mellett, minden tányérnál fehér papírból kivágott és kiszínezett liba, az asztalok végénél kialakított táncparkettel, ezek még jobban fokozták azt az érzést, hogy most tényleg egy libabál részesei vagyunk. A jó hangulatot fokozta az a bohózat is, amelyet a nagyszántói tiszteletes asszony, Szatmári Gergely Kinga közreműködésével és vezetésével mutatott be a mindig jókedélyű baráti társaság. Közeledvén a Férfiak Világnapjához (nov. 19.), ezzel a bohózattal fejtették ki a férfi hét fejlődési stílusát italban. A jelenlévőknek tetszett az előadás, látszott, mindenki jó szórakozik, és elsősorban magukra ismerhettek a férfiak, így a férfiak önmaguk felismerése célba ért.

Amíg az alkalmi színészek készülődtek, a tiszteletes asszonytól, megtudtunk néhány fontos adatot Szent Mártonról, aki a magyarországi Szombathelyen született 316-ban, római katonatiszt fiaként. Apját követve először belépett a hadseregbe, majd megtérése után misszionárius lett. Püspökké 371-ben választották. 397ben halt meg Candens-ben, Franciaországban. Amikor őt az emberek püspöknek akarták megválasztani, akkor búvóhelyet keresett magának, és a libaólba bújt. A libák gágogása árulta el őt. Innen a „Márton lúdja” elnevezés. Ő volt a katonák, utazók, foglyok, rabok, parasztok, pásztorok pártfogója, patrónusa. Márton napjához több néphagyomány is fűződik, elmondta: Szent Mártont „az újbor bírájának” is tartják, mivel ekkorra érik meg általában annyira az újbor, hogy érdemes legyen megkóstolni, úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” 

134 vendég

Az este nyolc órára meghirdetett vacsorára mind a 134 vendég elfoglalta helyét, a szervezők elmondása szerint a jegyek már szeptember elején elfogytak. Már az est kezdetén jó hangulatot teremtett kiváló minőségi zenéjével a Happy End zenekar Veres László vezetésével, akik reggelig húzták a talpalávalót, ehhez társult a nélkülözhetetlen finom vacsora. A menü nem is lehetett más, mint libahúsleves, ludaskása, töltött libanyak, libahús krumplipürével hozzá cékla és vegyes saláta, majd finom házi sütemény. Az ünnepséget beárnyékolta egy rendkívüli és megrázó esemény, Lőrincz Lajos, Bors község volt alpolgármestere visszaadta lelkét Teremtőjének, akit szerdán kísértek végső nyughelyére a biharszentjánosi református temetőbe. Szatmári Gergely Elemér nagyszántói lelkipásztor megemlékező szavait követően a jelenlévők egyperces néma csenddel adóztak a mindig jókedvű, népszerű elöljáró emlékének. Amíg a vendégek a finom vacsorát A Dani ÉÉva, Dani Lajos, Krecz Sándor, Gál Tibor, Gál Berta, Vasadi Béla, Vasadi Klári, Kerekes Margit, Kerekes István, Zétényi Olga, Kis Éva, Varga Imre, Szappanos Viola, Ádám Elek és nem utolsósorban Szatmári Gergely Kinga Henrietta tiszteletes fogyasztották, szórakoztatásukról az M. M. Pódium két kiválósága, Molnár Júlia és Meleg Attila színművészek gondoskodtak operettek, örökzöld slágerek, magyar nóták és csárdás egyveleggel, amelyeket a jelenlévők együtt énekeltek az előadókkal. Már jól benne voltunk a vasárnapban, amikor előkerült egy fonott kosár a tombolajegyekkel. A harmadik díj egy hatalmas torta volt, és Máthé Ferencz István nyerte meg, a második díjat, amely egy élő némakacsa volt, Nagy Kinga tudhatta magáénak. A tombolasorsolás főnyereménye mi más is lehetett volna, mint egy szép gúnár. asszony alkotta baráti társaság köszönetet mond a Borsi Polgármesteri Hivatalnak, akik nemcsak anyagilag de erkölcsileg is támogatták őket, és minden olyan személyt illessen köszönet, aki bármiben segítette a csapatot az est megszervezésében. A főnyereményt, így a piros masnis gúnárt Győrfi Istvánné Éva vihette haza. A Nagyszántói Baráti Társaság tagjaival a kultúrház konyhájában beszélgettünk hajnaltájt, örömmel újságolták, bár fáradtak, hiszen egész héten készülődtek a mai estre, azért boldogok, mert látták, hogy mindenki jól érezte magát. Megtudtuk, hogy a finom ételekhez huszonöt libát használtak fel, a huszonhatodik a tombolafődíj volt. Miközben beszélgettünk, egy biharszentjánosi nagyon kedves hölgy egy-egy csokor virággal jutalmazta meg a mindig fiatalos baráti társaság nőtagjait"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Bővebb információ : hegykozcsatar.lapunk.hu

Válogatás Tóth Zsigmond fotóiból





















Teljes album : facebook.com

Evangelizációs esték a biharszentjánosi református templomban

Az egyházi esemény szórólapja

„Kopogtatok, bejöhetek?” címmel adventi evangelizációs esték lesznek 2015. november 22–25. között estenként 7 órakor a biharszentjánosi református templomban. Igét hirdet Mező Miklós lelkipásztor Kárpátaljáról, a Jelenések 3,14-22 alapján. Mindenkit szeretettel várunk ezekre az alkalmakra! A perselypénzt a Kárpátalján élő testvéreink megsegítésére fordítjuk.  
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Pálinkakóstolás, megmérettetés Hegyköztótteleken

A hegyköztótteleki baráti társaság női tagjainak egy csoportja.Fotó : Tóth Zsigmond 
"Immár második alkalommal rendezték meg Hegyköztótteleken 2015. november 14-én, szombaton este a pálinkakóstolást, amelyet akár pálinka versenynek, fesztiválnak is nevezhetünk, hiszen kilenc kategóriában harminchárom pálinkát neveztek be a résztvevők." - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.

 
"Iványi Ilona, aki a hegyköztótteleki rendezvények mozgatórugója, elmondta: „a pálinka kóstolás egyik fő célkitűzése, hogy bemutassuk Hegyköztóttelek és a község legjobb gyümölcsös kertjeinek üvegbe zárt esszenciáját, e mellett nem titkolt célunk, hogy hagyományteremtő szándékkal indítsuk útjára e nemes vetélkedést, melyben a helyi, illetve a környékbeli gyümölcstermesztő gazdák termékei kerülnek megmérettetésre. A pálinkakóstolás egyben verseny is, melynek célja a minőség javítása, a pálinkával kapcsolatos szemlélet pozitív befolyásolása, valamint a minőségi pálinkát főzető gazdák munkájának elismerése” – hangzott el.

Szombat este hét óra tájékán vette kezdetét a rendezvény a hegyköztótteleki kultúrházban, szép sorban érkeztek a vendégek, akiket hagyományos zsíros kenyérrel és lilahagymával fogadtak, de mindenki hozott magával még falatoznivalót, a pálinka mellett előkerültek a boros kulacsok is, majd a későbbiekben frissen sült házikolbászt szolgáltak fel a szervezők. Az est folyamán sok mintát regisztráltak ezért a zsűri elnöke Kruzslitz Imre helyi plébános úgy határozott, hogy öt csoportból fog állni a zsűri három-három taggal.
Íz, illat, szín
„Két centeket kóstolva 8–9 pálinkát úgy meg tudunk kóstolni, hogy végig képben legyünk, és érezzük az ízek közötti finom árnyalatokat. Az ízlelőbimbók nagyjából ennyit bírnak, a pálinkát, szemben például a borral, mindig le kell nyelni. Egy borról pusztán az illat alapján szinte minden információt meg lehet tudni. A pálinkára ez nem igaz. Ha nem nyeljük le, sose tudjuk meg, mennyire jó az a pálinka.” – tudtuk meg Tóth Gyula alpolgármestertől, zsűritagtól, aki nemcsak a borok, de a pálinkák szakértője is. Megkérdeztük azt is:
– Hogyan kell a pálinkát kóstolni?

– A pálinkák kóstolása, értékelése nagyon összetett folyamat, melynek alapja az érzékszerveinkre gyakorolt hatások összessége (íz, illat, szín). Értékeléskor nagyon fontos, hogy milyen a pálinkáról kialakult képünk, milyen az ízlésvilágunk, milyen készségekkel és képességekkel rendelkezünk a különböző illatok, ízek azonosítására. Fontos a pálinka fogyasztásának hőmérséklete. Egy nagyon meleg pálinka rossz érzés, míg egy hideg pálinka íztelen, semmitmondó. Első és legfontosabb „szabály”, hogy a pálinkát tegyük jó messze a frigótól. Valójában cirka tizennyolc fokosan (tulajdonképpen szobahőmérsékleten) kell „helyesen” fogyasztani. Úgy adja ki ugyanis ízét, zamatát, finom aromáját – adja a tanácsot Hegyközcsatár alpolgármestere.
Eredmények Amíg a zsűri a pálinkákat kóstolgatta addig a vendégek mulatoztak, énekeltek, bohóckodtak, amelyről a szervezők és Temfli Tamás zenész gondoskodtak. Éjfél multával megszületettek az eredmények így a kilenc kategóriában a következő I. helyezések születtek: cseresznyepálinka – Mares Ferenc, almapálinka: – Szilágyi Miklós, körtepálinka: – Zatykó Gabriella, szilvapálinka: – Nagy Mária és Csiza Árpád holtversenyben, szőlőpálinka: – Iványi Gyula, birspálinka: – Szilágyi Zoltán, narancspálinka: – Vurst László, törkölypálinka: – Zatykó Norbert és vegyespálinka: – Mares Emma. Helyezéstől függetlenül mindenki kapott egyegy emléklapot. Mindenki jól érezte magát, a jelenlévők nagyot mulattak.
   
A hegyköztótteleki baráti társaság, akik minden rendezvényen ott vannak, segítenek, szerveznek, rendeznek, ezúton szeretnék megköszönni az anyagi támogatást Vitályos Barna Hegyközcsatár polgármesterének és Formittág Leventének"
 Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

   

Fotó : Tóth Zsigmond  

Bővebben olvashat a hegyköztótteleki pálinka kóstolóról,versenyről a hegykozcsatar.lapunk.hu-n.

Válogatás Tóth Zsigmond fotóiból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Teljes album:facebook.com