2015. november 21., szombat

Márton napi Ludas-bál Nagyszántón

A Nagyszántói Baráti Társaság tagjai, akik reggelig bírták a strapát.Fotó : Tóth Zsigmond

„Ha lúd, legyen kövér” – gondolta az a nagyszántói baráti társaság, akik a Márton-naphoz kapcsolódóan külsőségekben és az est programjaiban is a „libahangulat” megteremtésére törekedve szervezték meg másodszor a ludasbált a helyi Művelődési Házban - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.

"Immár második alkalommal szervezte meg az elmúlt hétvégén, 2015. november 14-én, szombaton este a Márton napjához kötődő ludasbált a nagyszántói baráti társaság, akik minden rendezvényen ott vannak, fiatalokat felülmúló lendülettel és elszántsággal szerveznek, rendeznek és arra törekednek, hogy átmentsék a régi hagyományokat a mai fiatalok számára, hát ilyen volt ez a szombati is. Hiszen még néhány évtizeddel ezelőtt Nagyszántón ritka volt az a „porta”, ahol ne lett volna liba. Az eseményhez illően díszítették fel a kultúrházat Lúdas Matyi bábujával a színpad mellett, minden tányérnál fehér papírból kivágott és kiszínezett liba, az asztalok végénél kialakított táncparkettel, ezek még jobban fokozták azt az érzést, hogy most tényleg egy libabál részesei vagyunk. A jó hangulatot fokozta az a bohózat is, amelyet a nagyszántói tiszteletes asszony, Szatmári Gergely Kinga közreműködésével és vezetésével mutatott be a mindig jókedélyű baráti társaság. Közeledvén a Férfiak Világnapjához (nov. 19.), ezzel a bohózattal fejtették ki a férfi hét fejlődési stílusát italban. A jelenlévőknek tetszett az előadás, látszott, mindenki jó szórakozik, és elsősorban magukra ismerhettek a férfiak, így a férfiak önmaguk felismerése célba ért.

Amíg az alkalmi színészek készülődtek, a tiszteletes asszonytól, megtudtunk néhány fontos adatot Szent Mártonról, aki a magyarországi Szombathelyen született 316-ban, római katonatiszt fiaként. Apját követve először belépett a hadseregbe, majd megtérése után misszionárius lett. Püspökké 371-ben választották. 397ben halt meg Candens-ben, Franciaországban. Amikor őt az emberek püspöknek akarták megválasztani, akkor búvóhelyet keresett magának, és a libaólba bújt. A libák gágogása árulta el őt. Innen a „Márton lúdja” elnevezés. Ő volt a katonák, utazók, foglyok, rabok, parasztok, pásztorok pártfogója, patrónusa. Márton napjához több néphagyomány is fűződik, elmondta: Szent Mártont „az újbor bírájának” is tartják, mivel ekkorra érik meg általában annyira az újbor, hogy érdemes legyen megkóstolni, úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” 

134 vendég

Az este nyolc órára meghirdetett vacsorára mind a 134 vendég elfoglalta helyét, a szervezők elmondása szerint a jegyek már szeptember elején elfogytak. Már az est kezdetén jó hangulatot teremtett kiváló minőségi zenéjével a Happy End zenekar Veres László vezetésével, akik reggelig húzták a talpalávalót, ehhez társult a nélkülözhetetlen finom vacsora. A menü nem is lehetett más, mint libahúsleves, ludaskása, töltött libanyak, libahús krumplipürével hozzá cékla és vegyes saláta, majd finom házi sütemény. Az ünnepséget beárnyékolta egy rendkívüli és megrázó esemény, Lőrincz Lajos, Bors község volt alpolgármestere visszaadta lelkét Teremtőjének, akit szerdán kísértek végső nyughelyére a biharszentjánosi református temetőbe. Szatmári Gergely Elemér nagyszántói lelkipásztor megemlékező szavait követően a jelenlévők egyperces néma csenddel adóztak a mindig jókedvű, népszerű elöljáró emlékének. Amíg a vendégek a finom vacsorát A Dani ÉÉva, Dani Lajos, Krecz Sándor, Gál Tibor, Gál Berta, Vasadi Béla, Vasadi Klári, Kerekes Margit, Kerekes István, Zétényi Olga, Kis Éva, Varga Imre, Szappanos Viola, Ádám Elek és nem utolsósorban Szatmári Gergely Kinga Henrietta tiszteletes fogyasztották, szórakoztatásukról az M. M. Pódium két kiválósága, Molnár Júlia és Meleg Attila színművészek gondoskodtak operettek, örökzöld slágerek, magyar nóták és csárdás egyveleggel, amelyeket a jelenlévők együtt énekeltek az előadókkal. Már jól benne voltunk a vasárnapban, amikor előkerült egy fonott kosár a tombolajegyekkel. A harmadik díj egy hatalmas torta volt, és Máthé Ferencz István nyerte meg, a második díjat, amely egy élő némakacsa volt, Nagy Kinga tudhatta magáénak. A tombolasorsolás főnyereménye mi más is lehetett volna, mint egy szép gúnár. asszony alkotta baráti társaság köszönetet mond a Borsi Polgármesteri Hivatalnak, akik nemcsak anyagilag de erkölcsileg is támogatták őket, és minden olyan személyt illessen köszönet, aki bármiben segítette a csapatot az est megszervezésében. A főnyereményt, így a piros masnis gúnárt Győrfi Istvánné Éva vihette haza. A Nagyszántói Baráti Társaság tagjaival a kultúrház konyhájában beszélgettünk hajnaltájt, örömmel újságolták, bár fáradtak, hiszen egész héten készülődtek a mai estre, azért boldogok, mert látták, hogy mindenki jól érezte magát. Megtudtuk, hogy a finom ételekhez huszonöt libát használtak fel, a huszonhatodik a tombolafődíj volt. Miközben beszélgettünk, egy biharszentjánosi nagyon kedves hölgy egy-egy csokor virággal jutalmazta meg a mindig fiatalos baráti társaság nőtagjait"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Bővebb információ : hegykozcsatar.lapunk.hu

Válogatás Tóth Zsigmond fotóiból





















Teljes album : facebook.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése