A hegyköztótteleki baráti társaság női tagjainak egy csoportja.Fotó : Tóth Zsigmond
"Immár második alkalommal rendezték meg
Hegyköztótteleken 2015. november 14-én, szombaton este a
pálinkakóstolást, amelyet akár pálinka versenynek, fesztiválnak is
nevezhetünk, hiszen kilenc kategóriában harminchárom pálinkát neveztek
be a résztvevők." - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.
"Iványi Ilona, aki a hegyköztótteleki rendezvények mozgatórugója,
elmondta: „a pálinka kóstolás egyik fő célkitűzése, hogy bemutassuk
Hegyköztóttelek és a község legjobb gyümölcsös kertjeinek üvegbe zárt
esszenciáját, e mellett nem titkolt célunk, hogy hagyományteremtő
szándékkal indítsuk útjára e nemes vetélkedést, melyben a helyi, illetve
a környékbeli gyümölcstermesztő gazdák termékei kerülnek
megmérettetésre. A pálinkakóstolás egyben verseny is, melynek célja a
minőség javítása, a pálinkával kapcsolatos szemlélet pozitív
befolyásolása, valamint a minőségi pálinkát főzető gazdák munkájának
elismerése” – hangzott el.
Szombat este hét óra tájékán vette kezdetét a rendezvény a
hegyköztótteleki kultúrházban, szép sorban érkeztek a vendégek, akiket
hagyományos zsíros kenyérrel és lilahagymával fogadtak, de mindenki
hozott magával még falatoznivalót, a pálinka mellett előkerültek a boros
kulacsok is, majd a későbbiekben frissen sült házikolbászt szolgáltak
fel a szervezők. Az est folyamán sok mintát regisztráltak ezért a zsűri
elnöke Kruzslitz Imre helyi plébános úgy határozott, hogy öt csoportból
fog állni a zsűri három-három taggal.
Íz, illat, szín
„Két centeket kóstolva 8–9 pálinkát úgy meg tudunk kóstolni, hogy végig képben legyünk, és érezzük az ízek közötti finom árnyalatokat. Az ízlelőbimbók nagyjából ennyit bírnak, a pálinkát, szemben például a borral, mindig le kell nyelni. Egy borról pusztán az illat alapján szinte minden információt meg lehet tudni. A pálinkára ez nem igaz. Ha nem nyeljük le, sose tudjuk meg, mennyire jó az a pálinka.” – tudtuk meg Tóth Gyula alpolgármestertől, zsűritagtól, aki nemcsak a borok, de a pálinkák szakértője is. Megkérdeztük azt is:
– Hogyan kell a pálinkát kóstolni?
– A pálinkák kóstolása, értékelése nagyon összetett folyamat,
melynek alapja az érzékszerveinkre gyakorolt hatások összessége (íz,
illat, szín).
Értékeléskor nagyon fontos, hogy milyen a pálinkáról kialakult
képünk, milyen az ízlésvilágunk, milyen készségekkel és képességekkel
rendelkezünk a különböző illatok, ízek azonosítására. Fontos a pálinka
fogyasztásának hőmérséklete. Egy nagyon meleg pálinka rossz érzés, míg
egy hideg pálinka íztelen, semmitmondó. Első és legfontosabb „szabály”,
hogy a pálinkát tegyük jó messze a frigótól. Valójában cirka tizennyolc
fokosan (tulajdonképpen szobahőmérsékleten) kell „helyesen” fogyasztani.
Úgy adja ki ugyanis ízét, zamatát, finom aromáját – adja a tanácsot
Hegyközcsatár alpolgármestere.
Eredmények Amíg a zsűri a pálinkákat kóstolgatta addig a vendégek mulatoztak, énekeltek, bohóckodtak, amelyről a szervezők és Temfli Tamás zenész gondoskodtak. Éjfél multával megszületettek az eredmények így a kilenc kategóriában a következő I. helyezések születtek: cseresznyepálinka – Mares Ferenc, almapálinka: – Szilágyi Miklós, körtepálinka: – Zatykó Gabriella, szilvapálinka: – Nagy Mária és Csiza Árpád holtversenyben, szőlőpálinka: – Iványi Gyula, birspálinka: – Szilágyi Zoltán, narancspálinka: – Vurst László, törkölypálinka: – Zatykó Norbert és vegyespálinka: – Mares Emma. Helyezéstől függetlenül mindenki kapott egyegy emléklapot. Mindenki jól érezte magát, a jelenlévők nagyot mulattak.
A hegyköztótteleki baráti társaság, akik minden rendezvényen ott vannak, segítenek, szerveznek, rendeznek, ezúton szeretnék megköszönni az anyagi támogatást Vitályos Barna Hegyközcsatár polgármesterének és Formittág Leventének"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése