2015. november 5., csütörtök

A szépkorúakat köszöntötték Paptamásiban

 
Az érkezőket a helyi cserkészek kitartott zászlókkal fogadták

"A múlt hét végén immár negyedszer ünnepelték Paptamásiban a szépkorúakat. Az évi rendszerességgel megszervezésre kerülő rendezvényen az idén is mintegy 200-an voltak jelen. Ott volt Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön parlamenti képviselő is.
2015. október 25-én szervezték meg Paptamásiban a IV. Idősek találkozóját, amely az idén is nagy népszerűségnek örvendett a szépkorúak, illetve a hozzátartozók körében. Hiszen minden családtag örül annak, ha a családban levő korosabb nagyszülő, anyuka vagy nagybácsi kimozdul egy olyan rendezvényre, amelyet a község elöljárói az ő tiszteletére szerveztek. Az ünnepség vasárnap délután 3 órakor vette kezdetét. A községhez tartozó Pelbárthida, Nyüved és Kügypuszta településekről az érdeklődő idős lakosok a helyi önkormányzat jóvoltából busszal tudtak a rendezvényre érkezni. A kultúrotthonnál az érkezőket a helyi cserkészek kitartott zászlókkal fogadták, így tisztelegve az idősek és más vendégek előtt. 

A paptamási kultúrotthonban megterített asztallal, kellemes és jó hangulatú örökzöld zenékkel fogadták a szervezők az érdeklődőket. A rendezvényt Matyi Miklós polgármester nyitotta meg köszöntőbeszédével. Külön köszöntötte a megyei RMDSZ elöljáróságait, illetve az ellátogató lelkipásztorokat, akiknek fontos a gyülekezetükben élő idősebbek lelki támogatása. A rendezvény a helyi baptista gyülekezet énekkarának előadásával, majd Biró Rozália beszédével folytatódott, amit a nyüvedi Erdős Ida szavalata követett. Szabó Ödön parlamenti képviselő is köszöntötte a szépkorúakat. Matyi Miklós polgármester és Németi Gyula alpolgármester ezek után egy rövid ceremónia keretében képletesen újra összeadta az idén 50. házasságukat ünneplőket. A 6 pár az erre az alkalomra készült emléklapok és jelképes ajándékok mellett 500 lejt is átvehetett. 
 

A ceremóniát követően a nagyváradi M. M. Pódium színművészei szórakoztatták ismert operettekkel, illetve magyar nótákkal a közönséget. A felcsendült Külön érdekesség, hogy a Tóth Gyula tanácsos által fődíjként felajánlott malacot a pelbárthidai 91 esztendős Bernát Erzsébet nyerte meg, amelyet a polgármester úr nagy szeretettel nyújtott át az egyedül élő koros nőnek, aki elsőre dallamokat többen jól ismervén együtt énekeltek az előadókkal. Az előadást követően a helyi Gilice néptáncegyüttes szórakoztatta az időseket. A legifjabb generáció, hiszen a bátortalanul, majd egyre határozottabban jelentette ki, hogy gondját viseli élete első „nyereményének”. Matyi Miklós polgármester a sikeres rendezvény utolsó mozzanataként személyesen vett búcsút az esti órákban hazainduló szépkorúaktól. tánccsoport ifjú tagjai alig lépték át a 10. életévüket, széki és vajdaszentiványi táncokat adtak elő. Bacsó Erika koreográfus tanítványai nagy sikert arattak a helyi kultúrotthon nagyszínpadán. Az előadásokat a már megszokott tombolahúzás követte. Matyi Miklós apró, ám hasznos ajándékokkal kedveskedett minden öszszegyűltnek. Csak az volt a kérdés, hogy ki milyen tárgyat vihet haza. "

Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése