2015. november 12., csütörtök

Jó hangulatú szüreti mulatság Siterben

 
Fotó : Tóth Zsigmond Facebook 

"Fergeteges hangulatú, szüretibál volt az elmúlt hétvégén, szombaton a síteri kultúrotthonban, amely az őszi betakarítást követő mulatsághoz kötődő díszítéssel tettek még hangulatosabbá " - írja Tóth Zsigmond a Facebook bejegyzésében,mely megjelent a hegykozcsatar.lapunk.hu-n.

 
Fotó : Tóth Zsigmond Facebook 

"Szombaton, 2015 november 7-én délelőtt szép őszi időben vette kezdetét a siteri szüreti mulatságra való felkészülés, hiszen már a délelőtti órákban nagy nyüzsgés volt a kultúrházban és környékén. Egy szekeret nagyon ötletesen feldíszítettek a mai nap ünnepi hangulatához, az őszi betakarítás, szüret nélkülözhetetlen elemeivel boroshordó, alma, szőlőágak, vesszőkosár tele szőlővel, de ott volt a fonott borosüveg és a talpas pohár borral is.
Amíg a szekerek a kultúrház udvaron gyülekeztek addig a fiatalok a református templomban együtt közösségben kérték Isten áldását nemcsak a mai napra, de az év minden napjára, nemcsak az ők kis közösségükre, hanem az egész faluközösségre, amelyre Miklós Csaba Péter református lelkipásztor a 133. Zsoltár igemagyarázatából merített lelki táplálékot az egész közösség számára.
„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.” A 133. zsoltár a közösség áldásainak a dicséretéről szól és az egyént segítő lelki közösséget magasztalja. Az ilyen közösséget nevezi a szentíró testvérinek, ahol az egymás megértése és segítése a jellemző. Az ilyen közösségen, gyülekezeten van Isten áldása, ilyenek legyetek ti is és az a közösség, amelyben éltek.” – hangzott a lelkipásztor igemagyarázata.
Ezt követően még egy táncpróbát tartottak a kultúrházban immár a Slágerboys zenekarral, akik az esti jó hangulatot is biztosították, hogy még tökéletesebben tudják bemutatni tehetségüket a környező falvak lakosainak, akiket az esti mulatságra hívogattak. Öt szépen feldíszített szekérrel a 7 párosból álló néptánccsoport elindultak Hegyköztóttelekre, Hegyközcsatárba, ahol sokan kíváncsian és érdeklődve várták a síteri hívogatókat, egy – egy kapu előtt megterített asztalon

sok finomságokkal jutalmazták meg a táncosokat.
Jó volt látni, azt az odafigyelést és szeretetet, amelyben részesítették a fiatal táncosokat minden faluban, ők ezt érezték is, még odaadóbban táncoltak és mutatták meg tehetségüket.
Megtudtuk, hogy a több hetes felkészítés koordinátora és felkészítője Karácsony Reni volt, aki maga is tagja a néptánccsoportnak, így a három táncból álló összeállítás egyedi a környéken, próbálták elkerülni azokat a táncelemeket, amelyeket a Hegyköz néptánccsoportjai sikeresen alkalmaznak. Meglátásunk szerint ez sikerült is.
Este kilenc óra körül kezdtek érkezni az első vendégek, a Slágerboys együttes tagjai már javában „hangoltak” a mulattatás és jókedv érdekében, amely tökéletesen sikerült, hiszen a kultúrotthon egy adott pillanatban már úgy nézett ki, hogy kicsinek bizonyul, örültek is a szervezők, rendezők, akik ez alkalommal is a községi és helyi RMDSZ, a Polgármesteri Hivatal, a néptánccsoport tagjai és a szülők, akiket nagyban támogatott a község polgármestere Vitályos Barna és alpolgármestere Tóth Gyula.
Nagy érdeklődéssel várta a közel háromszáz mulatozó vendég a néptánccsoport éjféli bemutató táncát, amely olyan jól sikerült, hogy a jelenlévők nem akarták elengedni őket.
Mivel az idén elmaradt a szokásos síteri gesztenyefesztivál, a szervezők úgy döntöttek, hogy a szüretibál sztárvendégeként meghívják a magyarországi mulatószene egyik kiválóságát Csocseszt, aki közel másfél órán keresztül mulattatta a közönséget, akik nagy szeretettel együtt énekeltek az előadóművésszel.
A még jobb ellátás érdekében egy büfét alakítottak ki, ahol minden megtalálható volt a jó ellátáshoz.
Az idei síteri szüretibál reggelig tartott, a zenészek addig húzták, amíg volt múlató vendég.
Különlegessé alakult a mai síteri szüretibál, mert a hegyközújlaki Marján Géza fiatalember úgy határozott, hogy ma este nagyközönség előtt kéri meg barátnője kezét és jegyzi el négy év barátság után. Az ifjú lány az ugyancsak hegyközújlaki Szakál Bettina Krisztina örömmel mondott IGENt, csillogó szemekkel mutatta meg mindenkinek az eljegyzési gyűrűt, majd a zenekar eljátszotta számukra a legemlékeztetőbb dalt.. Mi is kívánunk az ifjú jegyespárnak sok szerencsét, boldogságot." 

Válogatás Tóth Zsigmond fotóiból 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Teljes album : Tóth Zsigmond Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése