2015. november 10., kedd

Lőrincz Lajos alpolgármester emlékére (1955–2015)

 
Lőrincz Lajos alpolgármester.Forrás : Polgármesteri Hivatal Bors Facebook 

"A reggeli órákban csörrent meg a telefonom, a vonal másik végén Csomay Árpád, a biharszentjánosi református gyülekezet lelkipásztora volt. Elcsukló hangon mondta: „Meghalt az egyházközségünk főgondnoka, Bors község alpolgármestere, egyházunk egyik fő támogatója, Lőrincz Lajos”.
Nehezen jutottam szóhoz, hiszen egy olyan EMBER – így, nagy betűkkel – távozott el közölünk, aki sokunk példaképe volt, tenniakarásával, komolyságával, no meg szerénységével.
Mintegy húsz éve ismerem, igazi baráti viszony alakult ki köztünk. Soha sem történt meg, hogy ha valamit meg akart jelentetni az újságban, azt ne tettük volna meg.
Negyedik mandátumát tölti mint Bors község alpolgármestere, a tisztséggel járó munkára soha nem hallottam panaszt. Sokszor történt meg, hogy együtt jártuk a községhez tartozó falvakat, ha netalán tájékozódni akartam egy-egy témában.
Az idén egy Biharszentjánoson rendezett mulatságon, melyet születésnapja körül – 1955. február 19-én – tartottak én is köszöntöttem. Nem gondoltam arra, hogy néhány hónap múlva ily módon kell elbúcsúznom Lőrincz Lajostól.
 
Nyugodj békében, emlékedet sokan megőrizzük! " 
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com 

Megható a búcsú a Borsi Polgármesteri Hivatal munkaközösségétől : 

"Fáj a szívünk, mert itt hagytál,
Búcsú nélkül elaludtál.
Nem látunk többé soha már.
Végleg elmentél hosszú utadra,
Hangod nem halljuk többé már soha."

Könnyes szemmel, szívünkben mély fájdalommal búcsúzunk szeretett kollegánktól,
LŐRINCZ LAJOS,alpolgármestertől kinek jóságos szíve megszűnt dobogni. Emléke legyen áldott, pihenése csendes
A Borsi Polgármesteri Hívatal munkaközössége.

A temetés 2015 november 11.-én szerdán 14 órától lesz Biharszentjánoson.
Forrás : Polgármesteri Hivatal Bors Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése