2015. szeptember 20., vasárnap

Kiemelt bejegyzés : Osztályképek kronológiája ,avagy egy időutazás a múltba

 
Kisiskolások tanítónőjükkel - 1930.Forrás : hegykozcsatar.lapunk.hu


"Múltunk lementett fotográfiái késztettek arra, hogy egy kis kronológiát állítsak össze a rendelkezésre álló fényképekből a Hegyközcsatárban tanult és végzett községbeli diákokról és tanáraikról. A fotók nagy része Dallos Lóránd tanár úr gyűjteményéből kerültek elő, aki igyekezett minden érdekes motívumot lencsevégre kapni diákjai életéből. Engem is tanított az elemi felső tagozatán négy éven át, ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a mindennapokban is tanulhattam tőle, - hisz ez nem titok - ő volt az én nevelőapám. Tanult, művelt, intelligens ember lévén sok olyan dologra tanított meg életem folyamán, amit valószínűleg sohasem sajátíthattam volna el mástól azokban az években. Többek között a fényképezés alapjait is tőle tanultam. A fotózás szeretetét mindenképpen neki köszönhetem. Fogadjátok most tőle ezeket a féltve őrzött osztályképeket." - írja cikkében Orendt Mihály.

Személyes nagyon örvendek Orendt Mihály cikkének és a sok osztályképnek. Sokan ismét láthatják magukat a fotókon.Lehet soknak ez egy időutazás,mint nekem.Nem kell letagadni a múltunkat,mert ilyenek voltunk.Lehet vannak olyanok ,akiket zavar,mert nem szeretnének azonosulni a régi önmagukkal.Bármi legyen is ,a legfontosabb,hogy láthatjuk a régi osztályképeket.Orendt Mihály ,mint Bihar kutató,sok időt áldoz arra,hogy megismerjük a múltunkat.Kiktől származnak az osztályképek?Dallos Lóránd tanár úr,Szilágyi Elemér,Sztankovics Gyula gyűjteményéből valók.Köszönjük,hogy rendelkezésünkre bocsájtották értékes osztályképeket ' 

Tanárokat láthatunk az osztályképeken.Nekik külön köszönet jár,mert felkészítettek az életre.Néhány név,melyeket nem szabad elfeledni :
Szabó Anna tanítónő,Teres Gyula iskolaigazgató,Goró Eugénia,Baróth Vilmos biológia tanár,Fráter Margit igazgatónő,Fucskó László francia tanár, Kéri Ildikó magyar tanárnő,Éles Béla számtan tanár,továbbá Bayer Elemér, Berekméri László,Balázsné Szabó Mária,Balázs László,Balogh Botond,Bihari Mária,Facsar József,Dallos Lóránd, Bajkó Magdolna,Ökrös Erika,Stórer József,és a többiek.

TISZTELETTEL EMLÉKEZZÜNK AZOKRÓL , AKIK NINCSENEK KÖZTÜNK.NYUGODJANAK BÉKÉBEN ...

Muzeális értékű osztályképpel kapcsolatban ki tudna információt adni ?
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése