2015. szeptember 22., kedd

Templomáldás Hegyközújlakon

 
Fotó : Szebeni Lajos

"A belsőleg felújított hegyközújlaki kápolna-templomot áldotta és szentelte meg Exc. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök" - olvasható Szebeni Lajos és Tóth Zsigmond tudósításában.

Részlet a cikkből : 

"2015.szeptember 19-én, szombaton 17,00 órai kezdettel, Exc. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg a belsőleg felújított hegyközújlaki templomot.
   A Nagyváradhoz közeli, észak-keleten fekvő hegyközi települések római katolikus híveit, a hegyköztótteleki Szent József plébánia valamint a hegyközcsatári Szűz Mária neve plébánia látja el, így a hegyközújlaki egyházközséget is a hegyközpályival egyetemben, ezek leányegyházközségei, amelyeknek plébánosa 2014.szeptemberétől Kruzslitz Imre.
A hegyközújlaki  kápolna-templomot 1739-ben gróf Csáky Miklós (1698-1757) váradi püspök építtette Nepomuki Szent János tiszteletére, a tornyát az 1960-as években építették rá, egykori esperes-plébánosa Binder György ( 1929-2007) idején. Az idők múlásával a templom állapota megromlott így szükségessé vált felújítása. " 
Teljes cikk : hegykozcsatar.lapunk.hu 

"Múlt szombaton Exc. Böcskei László megyés püspök ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg a belsőleg felújított templomot Hegyközújlakon. " - írja a Bihari Napló Online.
 
Forrás : facebook.com   


Templomot áldottak Hegyközújlakon
"Múlt szombat délután Exc. Böcskei László váradi római katolikus megyés püspök ünnepélyes szentmise keretében áldotta meg a belsőleg felújított hegyközújlaki templomot"
Teljes cikk : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése