"Május 22-én, vasárnap a kora délelőtti órákban megtelt a biharvajdai kultúrház udvara emberekkel, mindenki készülődött, hiszen érezték, hogy egy nagyszerű nap veszi kezdetét." - írja a Bihari Naplóban Parti Sajtós Renáta.
"Az első jelentkezők nagy gőzerővel fogtak hozzá a tűzrakáshoz, zöldségpucoláshoz, ugyanis nagy lelkesedéssel neveztek be a bográcsfőző versenyre amit természetesen mind a hat csapat a: Biharvajdai Nőszervezet, Jani-bá és Erzsi mama konyhája, Majorék konyhája, Lujdzsi és neje, Imre és a hobbyt. Az első helyezett a Biharvajdai Nőszervezet csapata lett, a második a Majorék konyhája és Jani-bá és Erzsi mama csapata harmadik helyezettek lettek. Míg a szakácsok kavargattak addig sem unatkozott senki, hiszen a gyerekeknek és fiataloknak Héja Benjámin és Kiss Henrietta helyi fiatalok tartottak: kötélhúzást, bicikli lassúsági – gyorsasági és súlyemelő versenyeket pedig minden korosztálynak, majd mindenkit jutalmaztak egy-egy részvételi oklevéllel.Az este első fellépője a Tini Dace Center volt, akiket elkísért a bihardiószehi Gumimacik csoportja is, akiket nagy szeretettel fogadott a közönség. A táncosok között volt egy biharvajdai kislány: Barcsa Jázmin és három biharfélegyházai táncos, Vigh Viktória, aki a nagyok között táncol és két másik kicsi táncos Spalek Evelin, illetve Szodri Ildikó, akiket különösen nagy örömmel fogadott mindenki, hiszen „a kicsi sztárok otthonukban léphettek fel”. Az est sztárvendége Kacor Feri volt! Mindenki nagy érdeklődéssel várta, a nagy várakozásnak hamar megtérült az ára, ugyanis már az első perctől kezdve, ahogy a színpadra lépett, nagyon jó hangulatot teremtett, és ez végigkísérte az egesz előadását. A rendezvényt Szabó Ödön, Bihar megye RMDSZ ügyvezető elnöke és Kelemen Zoltán polgármester zárták, hazatérés előtt mindenki együtt énekelte a magyar és a székely himnuszt"
Forrás : pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése