Fotó : Tóth Zsigmond
"Bor- és pálinkaversenyt tartottak Hegyközkovácsiban szőlő- és
gyümölcstermelők számára, nagy sikerrel, hiszen Nagyváradtól
Szilágynagyfaluig neveztek be a megmérettetésre résztvevők." - írja cikkében Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.
"Nagy volt a nyüzsgés szombaton délután a
hegyközkovácsi kultúrházban és környékén: érkeztek a megye és annak
határain túlról a bor- és pálinkakészítő gazdák, hogy benevezzék
termékeiket a megmérettetésre, annál is inkább, mert az első
hegyközkovácsi bor és pálinkaversenyre neves szakértőket kértek fel a
zsűrizésre. Kajántó Pál, Szoboszlai Hilda, Szoboszlai Csaba és Oláh
Zoltán ízlelték és pontozták a népviseletbe öltözött lányok által
felszolgált 66 bor és 32 pálinka mintát, miközben a nagyváradi Kiss
Music Band kitűnő zenével szórakoztatta a jelenlévőket. Amíg a zsűri
kóstolgatott, a konyhában egy csapat főzte a húslevest, egy másik a
kultúrház udvarán egy száz literes üstben finom pörköltet készített
annak a 170 vendégnek, kiknek már előre megterítettek a kultúrotthonban,
miközben a gazdák a vendégekkel együtt egymás termékeit kóstolgatták,
ízlelgették, dicsérték majd nótázgattak is.
Hagyománnyá válhat
Már lemenőben volt a Nap, amikor megérkezett Pásztor Sándor, a Megyei Tanács RMDSZ-es elnökjelöltje, akit Nagy Gizella, Bihar község polgármestere köszöntött, és egyben köszöntötte a jelenlévőket, megköszönve a szervezők munkáját. Pásztor Sándor kampánykörúton lévén betért Hegyközkovácsiba is, hogy elmondhassa a jelenlévőknek: választási programját az összefogás, csatlakozás és tiszteletre alapozta, egy új csapat jött létre, új lapokkal, ez által megvalósult a magyar összefogás. A csapatban jelen van a római katolikus és református püspökség egy-egy küldötte, az ifjúsági szervezetek, a Pedagógus Szövetség, a szórvány, a civil szféra és más romániai magyar politikai alakulat képviselői, a roma kisebbség és az egészségügyi rendszer delegáltja, a mezőgazdászok és vállalkozói szféra képviselője, valamint a Bihar megyei sporttársadalom képviselője. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csűry István, a KREK püspöke, aki gratulált a rendezvényhez, remélve, hogy az néhány év múlva hagyománnyá válik. Nagy sikerrel lépett fel a Székelyhídi Férfikórus Karancsi Béla karvezető irányításával, valamint a Csillagocska ifjúsági együttes, majd elkezdődött a díjak átadása.
Sok aranyérem
Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, sok bor és pálinka kapott aranyérmet, ezért volt főarany is mindkét kategóriában. A pálinka kategória főaranyérmét a bihari Úri Zoltán szilvapálinkája, míg a bor főaranydíját a margittai Petrica Florin kapta. Tombola is volt, nagyon sok mezőgazdasági kellékkel, szerszámmal, amelyeket Darabont Sándor bihari gazdálkodó adott. A fődíj egy 30 literes kishordó volt, amit a főrendező Papp Zoltán ajánlott fel és akitől megtudtuk, hogy az egész rendezvény ötletgazdája és lelki támogatója Forró László lelkipásztor volt, ugyanakkor köszönetet mond Nagy Gizella polgármester asszonynak és a Polgármesteri Hivatalnak, Darabont Sándor, Simon Ferenc, Borsi József vállalkozóknak, de köszönet illeti mindazokat, akik bármilyen módon hozzájárultak a sikeres rendezvény megszervezéséhez. A fergeteges hangulat vasárnap hajnalig tartott, amelyről a nagyváradi Kiss Music Band gondoskodott."
Tóth Zsigmond

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése