A Jót Tesz Fesztivál tombola főnyereményét a hegyközcsatári Nagy Tamara nyerte meg
"Az esős időjárás sem szegte kedvüket azoknak, akik önkéntes alapon jótékonykodni jöttek el Tóttelekre, a faluközösség újabb programmal rukkolt ki, melyet a helyi kultúrházban és udvarán rendezték meg. A rendezvény Iványi Ilona és Imre atya rendezésében zajlott " - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.
"Immár második alkalommal rendezte meg a hegyköztótteleki faluközösség
jótékonysági rendezvényüket 2017. június 17-én, szombaton délután a
kultúrházban és annak udvarán. Ez alkalommal is bográcsban főtt ételek
versengtek egymással és szakácsaikkal, míg a kultúrotthon színpadján 38
fajta süteményből vásárolhattak a jelenlévők. A finomabbnál - finomabb
sütiket a falu lakossága önkéntesen ajánlotta fel, hogy annak
bevételével jótékonykodhassanak a plébánia épületének belső felújításán.
Lám-lám, jótékonykodni és másokon segíteni nem csak pénzzel lehet, néha
egy egyszerű ötlet is elég, és persze néhány lelkes ember, aki az
ötletet meg is valósítja, hiszen a jótékonykodás az a tulajdonság vagy
az a cselekvés, hogy önzetlenül segítünk más embereken, vagy közösségen,
mert jótékonyság nem a gazdagok kiváltsága, hanem a jószívű emberek
természetes életformája. Ezek az önkéntes tóttelekiek mindezzel
tisztában vannak, ők saját elhatározásból akarnak segíteni az ügy sikere
érdekében, ingyen, ellenszolgáltatás nélkül, önkéntességgel, aki őket
összefogja, irányítja az Iványi Ilona és a falu lelkipásztora Imre atya.
Míg az ételek főttek a gyerekek és felnőttek részére az udvaron kialakított téren a síteri Mosoly Kommandó néhány tagja, Szabó Kinga csapatvezető irányításával játékos vetélkedőt tartottak, míg a többiek egy hatalmas kondér mellett szorgoskodtak. Kruzslitz Imre, vagy ahogy mindenki szólítja, Imre atya a gyülekezet plébánosa, is fakanalat ragadott ő is ki akarta venni részét a feladatból, egy-egy kóstolás közben elmondta: „…örülök, hogy a falu közössége egy szívvel lélekkel fogott össze, hogy befejezhessük a közösséget szolgáló plébánia felújításának munkálatait, de mindehhez kellett az önkéntesség, a jótékonyság, egy szervező csapat, akik véghez viszik az elképzelést. Mindannyian tudjuk, hogy a jótékonyság egyike a legfontosabb erényeknek. A jótékonyság életünk és egész társadalmunk szövedékének részévé vált. Az önkéntesség a társadalom fejlődési folyamatában betöltött szerepe miatt jelentősége napjainkban egyre nő.”- mondta a lelkipásztor.
Tombola
A fiatalabbak sem tétlenkedtek, ők árulták a tombola, és a bográcsgulyás jegyeket, amelyek szinte mind elfogytak az eredményhirdetésre és sorsolásra.
Sok tombolát adtak össze az adományozók, de azért voltak értékesebbek is köztük, a legkiemelkedőbb a Hegyköztóttelek tortája volt, amelyet Szilágyi Erika készített erre az alkalomra, ő ezzel járult hozzá a jótékonysági rendezvényhez. Nehéz helyzetben volt a zsűri a bográcsban főtt ételek elbírálásánál, ezért úgy döntöttek, mindegyik aranyérmes lett, de kategorizálták őket, így a legfinomabb babgulyást a Csipet-Csapat nyerte, a legszeretettel telibb gulyás a Mosoly Kommandósoké volt, a leghúsosabb gulyást „Jól szórakoztunk, de a vigasság alatt egyszer sem feledkeztünk meg arról, hogy emberek, keresztények vagyunk! Köszönet mindazoknak, akik fáradságos munkájukkal és kitartásukkal részt vettek a szervezésben, a rendezvény lebonyolításában! Végül külön köszönet illesse a faluközösséget, a polgármestert, alpolgármestert, a süteményeket készítő hölgyeket, a a Rózsadomb csapata készítette, viszont a legízletesebb a Szalontai betyároké volt, a legfantörpikusabb gulyást a Törpikék csapata készítette, a legkelendőbb babgulyás címet a Négy muskétás csapata tudhatta magáénak. Már kezdett esteledni, amikor megérkezett a hegyközcsatári Dalárda, akik igazi nótázásos hangulatot teremtettek pillanatok alatt. bográcsos ételeket főző csapatokat. Köszönet mindenkinek, aki bármivel hozzájárult a jótékonysági rendezvényünk anyagi és erkölcsi sikeréhez. Köszönet a támogatóinknak: Bethlen Gábor Alap, Ritter István, Bónisz Sándor, Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal, Laly&Aty. A Bihari Naplónak a médiatámogatást.” – mondta a rendezvény főszervezője Iványi Ilona."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése