"Az Érmelléki Gazdák Egyesülete idén is megszervezi a hegyközcsatári
kettesfogathajtó versenyt, amelyre július 2-án, vasárnap délelőtt kerül
sor. A program 11 órától kezdődik, akadályhajtással. A kis pihenőt
követően a nézők és szurkolók a második részben a vadászhajtást
tekinthetik meg. A versenyen résztvevő mintegy húsz fogat fele részben
Bihar megyei, fele részben pedig a határ túloldaláról érkezik, így
komoly és izgalmas megmérettetésre van kilátás. Ahogyan a tavalyi
esztendőben, idén is jelen lesz a gyermekek kedvence, a pónilovak húzta
fogat is. A verseny helyszíne a hegyközcsatári Kis mező, amely a
településről Hegyközkovácsi irányába vezető út jobb oldalán található.
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete sok szeretettel vár minden kedves
érdeklődőt."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nagyváradtól keletre a Berettyó és a Sebes-Körös közén elterülő dombvidéket nevezzük Bihari Hegyköznek,mely a romániai Bihar megyében található. Bihari Hegyközről olvashat személyes blogban információkat,mely rendszeresen frissül.Alkalmazza a hatóságok rendelkezéseit a koronavírus elleni küzdelemben'Isten hozta a Bihari Hegyközben '
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése