2015. január 29., csütörtök

Hegyközújlaki Római katolikus kápolna

 
Hegyközújlak első írásos említését az 1291–1294-es püspöki tizedjegyzékben találjuk, villa Vylak néven, 1799-ben Hegyköz Újlakként jelenik meg. Neve a magyar új melléknévnek és a lak – lakóhely, otthon – főnévnek az összetételéből született. A Hegyköz a kistérség megjelölése.
A település római katolikus kápolnáját Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel, gróf Csáky Miklós püspök építtette 1739-ben. A tornyot az 1960-as években építették rá.
A kápolna egy keleti végén csatlakozó beépítésben álló, négyzet alaprajzú, magasföldszintes épület. Tornyát a nyugati homlokzatának oromfala fölé építették. A nyugati homlokzatán találjuk a bejáratot a lépcsőfeljáróval. Félköríves záródású, könyöklőpárkányos ablakainak oldalait lizénák szegélyezik, amelyekre félköríves szemöldökök támaszkodnak. Mellékhomlokzatain egyenes lezárású ablakok láthatók. Tornyát nyitott, félköríves záródású ablaknyílások törik át. Az épület északi harmadát egy sekrestye és egy lakrész, a kétharmadát a kápolna alkotja. Alatta hatalmas boltozatos pince található.

Az adatlap Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnökének segítségével készült.

Cím : Hegyközújlak 195. szám

Forrás : muemlekem.hu
Forrás : muemlekem.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése