2017. október 26., csütörtök

Szentjobb: fél évszázados hűség és szeretet

Egy közös fotón az ünnepeltek és a község két elöljárója

"Az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplőket köszöntötték Szentjobbon a római katolikus templomban. A szentmise elején, Kurilla Gábor helyi plébános köszöntötte az ünnepelteket." - írja Tőtős Ágota a Bihari Naplóban.Teljes cikk :



"A jubileumi házasság ünneplése, hagyománnyá vált Szentjobbon, így minden év őszén, vissza megyünk az időbe hogy felelevenítsük a házasság kötelékét azoknak akik örök fogadalmat tettek egymásnak. Az idei évben öt pár ünnepelhette volna a kerek évfordulót, ám sajnos a férjek már nem élhették meg ezt a napot. A szentjobbi önkormányzat idén is, mint eddig úgy döntött, hogy azok számára is megszervezi az ünnepséget, akik már egyedül maradtak. A szentmise elején, Kurilla Gábor helyi plébános köszöntötte az ünnepelt hölgyeket, megemlékezve párjukról, akik nem élték meg ezt a különleges napot elmondván, hogy Isten mellett ők is párjukkal és családjaikkal ünnepelnének. „Mikor két ember örök hűséget és szeretetet fogad egymásnak, egy szívvé és egy lélekké válnak, és a házasságban egymás örömét és egyben egymás keresztje viselését is magukra vállalják. A szeretet egy szövetség nem rögtönözhető, tanulni és csiszolni kell.” – mondotta Kurilla plébános. 

Református lelkész
A szentmise végén, Joó Katalin helyi református lelkész, Márk evangéliumából idézett: „Jézus is meghallotta amit mondtak, és így szólt a zsinangógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!” Ez az ige arra bátorít, hogy bízzunk Jézusban, még akkor is ha kilátástalannak tűnik egy helyzet. A tiszteletes is erre buzdította az ünnepelteket. Molnár József szentjobbi polgármester köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy menynyire fontos az, ha az ember számára van valaki, aki mellette áll, élete párja, akivel boldogságát és bánatát is megoszthaja, akitől tanulhat, akire vigyázhat, akit örökre és feltétel nélkül szerethet. „Ezek mind olyan igaz emberi értékek, melyeket tovább kell vinni és irányt mutatni a jövő nemzedék számára.” – zárta beszédét az elöljáró. Zatykó Jácint alpolgármester a maga során örömét fejezte ki, hogy jelen lehet ezen a különleges eseményen, Isten áldását kérte az ünnepeltekre, és egészségben, boldogságban, szeretetben eltöltött további szép éveket kívánt nekik családjaik és szeretteik körében. A templomi köszöntések végén Matiz Szabina és Braun Ágnes szavalatai valamint a Hagyományörző népdalkör éneke tette még meghatóbbá az eseményt, majd az ünnepeltek életéről készült fényképekből összevágott kisfilm került levetítésre, melyben minden képhez egy-egy illő idézet elevenítette fel a meghitt pillanatokat, melyek igazán tartalmassá tették életüket. A templomi részt követően a szervezők, az ünnepeltek és azok családjai a plébánia nagytermében gyűltek össze, ahol Joó Katalin lelkész adta át az emléklapokat, valamint Molnár József polgármester és Zatykó Jácint alpolgármester egy-egy virágcsokrot nyújtott át az ünnepelt hölgyeknek, végezetül pedig koccintással, ünnepi tortával és vidám beszélgetéssel zárták az eseményt."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com