"Megmutatták Hegyközcsatárban az iskolájukat és a templomot, és a közigazgatásilag Csatárhoz tartozó Siter település templomát, ahonnan a Bangéta tóhoz mentünk. Itt volt felállítva a sátor, ahol a kézműves tevékenységhez szükséges felszerelések és sporteszközök vártak ránk. Népművészeti motívumok megismerése után csuprot festettünk. Felvételről Zamfir előadásában megismerkedtünk egy román népi hangszer, a pánsíp hangjával, majd a derecskei gyerekek is barkácsoltak, maguk is elkészítették a hangszert. Közös munkával papírból hajtogattak a táborozók hattyút és ananászt, ami a záró kiállításon megtekinthető lesz. Természetesen minden sporteszközt kipróbáltunk." Teljes cikk : learnthenature.derecske.huNagyon tetszett egy mondat : "A táborral mindenki gazdagodott, nemcsak ismeretben, lélekben is." Mit írtak Hegyközcsatárról és a környékéről?
Tábori résztvevők.Forrás : learnthenature.derecske.hu
Újra találkozhattunk az ismerős csatári gyerekekkel, így már vidáman indultunk városnéző körútra Nagyváradon. Sétát tettünk a várban, várkertben, a Sebes-Körös partján, a sétálóutcán. Megnéztük a Bazilikát, megszámoltuk a Kanonok-sor oszlopait (57!), és találkoztunk vendéglátónkkal, Vitályos Barnával, Hegyközcsatár polgármesterével, aki minden nap figyelemmel kísérte programjainkat.
Eljött a várva várt nap. Kirándulást tettünk autóbusszal Hegyközcsatárra. Vendéglátóink megmutatták iskolájukat és a csatári templomot. Letáboroztunk a siteri Bangéta-tónál, ahol már várt minket a Derecskéről ismerős rendezvénysátor párja. Gyalogtúrára indultunk a tó környékén.Délután: Sétáltunk a tó melletti erdőben.Összehasonlító elemzéseket végeztünk a derecskei növénytársulásokkal. Kézműves tevékenységbe is bekapcsolódtunk: papírra vagy műanyag edényre különböző színű termésekből fantáziaalkotások születtek ragasztással.
Elérkezett az utolsó nap, csomagoltunk, elbúcsúztunk a Posticumtól, kiutaztunk Hegyközcsatárra. Először megmutatták nekünk a környékükön egyedülálló Árpád-kori síteri templomot. Gyalogtúrán szemlélődtünk a síteri Bangéta-tó környékén.
Délután: Kézműves foglakozás keretében tájképeket festettek, grafikákat készítettek a gyerekek egyénileg, a hét folyamán látott, megélt élményekből táplálkozva.Záró programként megajándékoztuk egymást népdalokkal, néptáncbemutatóval, versekkel, szép gondolatokkal.Emléklapokat osztottunk a csatári gyerekeknek, tanároknak. Elbúcsúzkodtunk egymástól egy újabb találkozás reményében. Szerencsésen hazaérkeztünk Derecskére gazdagodva, telve sok szép élménnyel, jó érzéssel.
Forrás : learnthenature.derecske.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése