2014. szeptember 6., szombat

Utca mely Száldobágyhoz is és Nagyváradhoz is tartozik

Nagyváradon van egy nagyon hosszú utca,mely Nagyváradhoz is és Száldobágyhoz is tartozik. Nagyon soknak okozott problémát,mert nem nagyon vagy nehezen lehet megtalálni a címet.Ez utca a Dózsa György utca,mely kezdődik a Magheru utcából és végződik majdnem a Podgorián végződik. Az egyik legtalálóbb jellemzést olvashatják Szilágyi Aladár cikkében,melynek címe Élet az Omlás-hegy alatt :
„Jaj, ne a házszámokat figyeljék, nem, nem tévedtek el, jöjjenek csak tovább az erdő aljáig, majd a kapuban várom magukat!” Csáki Anna betessékel, és mielőtt érdemi beszélgetésbe kezdenénk, elmagyarázza a számzavar okát. A gerinc határt képez Nagyvárad és a Hegyközpályi községhez tartozó Száldobágy között. Annak idején az útépítők nem respektálták a településhatárok kanyargását, emiatt hol a Váradhoz tartozó Hegyalja, hol Hegyközszáldobágy területét vágja át a Dózsa György utca. Gyakran előfordul, hogy az egyik szomszéd falusi, a másik városi lakosként szerepel a telekkönyvekben. Ez a talán országosan példátlan helyzet gyakori káosz, sőt nagy bajok forrása. Hiszen a mentőket, a tűzoltókat, a a postásokat, szemeteseket egyaránt megtéveszti. Két utóbbi eset: a mentőautó túlhaladt a megadott címen, utánuk kellett rohanni, a tűzoltók pedig messze elkeveredtek a Podgória aljáig, ahonnan nem is láthatták, merre van a tűzeset. Állítólag a két önkormányzat annyi esztendei késedelem után orvosolni fogja a felháborító helyzetet: a város javasolta, hogy végig a Dózsa György út hegyközi oldalán egy kilométeres sávval bővítsék Nagyvárad felségterületét. Azt követően az utca elejétől a végéig növekedő sorrendben követik egymást a házszámok, s a telkesgazdák mindegyike elnyeri boldog Várad boldog adófizetője és szavazópolgára rangját… Teljes cikk : erdelyiriport.ro
 Számomra is kényelmetlen helyzetet idézett elő a Dózsa György út.Szerencsém volt a taxissal,aki megoldotta a kellemetlen helyzetet.Csak annyit mondott : Mi ha nehezen is ,megszoktuk ...

Térkép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése