2015. május 11., hétfő

A kutyák elaltatása ellen tiltakoztak

 
 A művelődési háznál gyülekeztek szombaton az állatbarátok

Megint tüntetett Váradon egy csoport, az ellen, hogy szerintük elaltatják a kóbor kutyákat a menhelyeken. A mintegy hatvan személy a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt gyülekezett. Úgy tudjuk, menetelést szerettek volna, de erre nem kaptak engedélyt az önkormányzattól – így végül a művház körüli parkban meneteltek. Előtte azonban többen az országban található sintértelepeken időnként megejtett kutya-elaltatások ellen szóltak, és skandáltak is. Az Animal Rights Defenders Association nevében bejelentették: a szervezet kérvényt nyújtott be az önkormányzathoz, amellyel azt szeretné elérni, hogy átvehesse a váradi kutyamenhely irányítását. Erre azonban vélhetően kicsi az esély, mivel azt most épp az önkormányzat egyik alárendelt hivatala igazgatja, és előzőleg épp egy másik szervezettől vették el az ilyen létesítmény vezetését. Az Animal Rights Defenders Association képviselője minden esetre azt mondta a résztvevőknek, hogy „nem állunk meg itt, ez csak az első lépés”. Ugyanakkor azt maga a szervezet is elismeri, hogy a kérvény benyújtása inkább csak figyelemfelkeltés, amellyel azt akarják hangsúlyozni, hogy szerintük nem természetes, hogy az ország sok városában egészséges kóbor kutyákat is elaltatnak.  

Forrás : Bihari Napló Online/ pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése