2015. május 21., csütörtök

Ünnepeltek a hegyközújlaki katolikusok

 

Templombúcsút tartottak az hegyközújlaki római katolikusok templomuk védőszentjének tiszteletére. A település kápolnáját Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel.

Vasárnap, 2015. május 17-én a kora délutáni órákban a hegyközújlaki római katolikus templom harangjának hívogató szavára megtelt Isten háza a gyülekezet tagjaival, de sok zarándok volt Hegyközcsatár, Hegyköztóttelek, Hegyközpályi és Nagyváradról érkezettekkel. Az ünnepség az ökumenia jegyében zajlott, hiszen a helyi református közösség nevében Ráksi Lajos egyetemi lelkész, hegyközújlaki helyettesítő lelkipásztor tartott ünnepi áhítatot. A kápolna egy keleti végén csatlakozó beépítésben álló, négyzet alaprajzú, magasföldszintes épület. Tornyát a nyugati homlokzatának oromfala fölé építették. A nyugati homlokzatán találjuk a bejáratot a lépcsőfeljáróval. Félköríves záródású, könyöklőpárkányos ablakainak oldalait lizénák szegélyezik, amelyekre félköríves szemöldökök támaszkodnak. Mellékhomlokzatain egyenes lezárású ablakok láthatók. Tornyát nyitott, félköríves záródású ablaknyílások törik át. Az épület északi harmadát egy sekrestye és egy lakrész, a kétharmadát a kápolna alkotja. Alatta hatalmas boltozatos pince található.

Elengedi
A templombúcsú alkalmával többen és többször felteszik a kérdést: „Mi is a búcsú?” Latin megnevezése: indulgentiae, aminek jelentése „elengedés". Ez azt fejezte ki, hogy Isten az egyház által elengedi az ideig tartó büntetést. A magyar „búcsú" kifejezés arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől, Jézusnak, az egyház révén közvetített kegyelme által. A búcsú a katolikus bűnbánati vallásgyakorlatban azt jelenti, hogy a bűnbánat szentségében, azaz a gyónásban már föloldozást nyert bűnért járó ideigtartó büntetést Isten elengedi.
Az ünnepi búcsús szentmise délután 14 órakor vette kezdetét. A szentmise áldozatot bemutatta és a szent beszédet, tartotta Bohács Sándor tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános, aranymisés (50 éve lett pappá szentelve), Németh László tb. kanonok, nyugalmazott plébános és Ft. Gyenge Béla tb. kanonok, Nagyvárad Szent József-telepi plébános, valamint a házigazda Kruzslitz Imre a Hegyköztótteleki Szent József plébánia és az egész Hegyköz római katolikus közösség plébánosa. A szertartást követően Kruzslitz Imre plébános kérte a gyülekezet, de az egész faluközösség segítségét, hiszen megkezdődnek a templombelső restaurálásának, felújításának munkálatai, szükség lesz a szorgos kezekre.
A templombúcsú szeretetvendégséggel ért véget a helyi kultúrotthonban, amely a helyi római katolikus gyülekezet tulajdonát képezi.

TÓTH ZSIGMOND – SZEBENI LAJOS
Forrás : Bihari Napló Online/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése