Vitályos Barna (balról első) polgármester is jelen volt a tótteleki gazdák rendezvényén
Szombaton a tótteleki szőlősgazdák ismét megmérettették boraikat három kategóriában (fehér-, rozé és vörösbor), amelyen összesen harminckét bormintát regisztráltak. A kultúrházban, ahol a rendezvény zajlott, többször elhangzott: a borászok nagyon büszkék
Szombaton, 2016. január 9-én Hegyköztótteleken ismét megrendezésre került a helyi és Felső Hegyközi szőlősgazdák borainak versenye, megmérettetése. Este hét óra tájékán vette kezdetét a rendezvény a hegyköztótteleki kultúrházban, szép sorban érkeztek a vendégek, akiket hagyományos zsíros kenyérrel és lilahagymával fogadtak, de mindenki hozott magával még falatoznivalót, a pálinka mellett előkerültek a boroskulacsok is, valamint a versenyre szánt borminták, majd a későbbiekben babgulyást szolgáltak fel a szervezők. Most is, mint minden rendezvényen, a már jól összeszokott hegyköztótteleki baráti társaság gondoskodott a vendégek ellátásáról, a verseny lebonyolításáról, valamint tombolát árusítottak, amelynek bevételét (610 lej) felajánlották a helyi római katolikus templom felújítására. Ismerve a hegyköztótteleki és általában a Felső Hegyközi borokat és szőlősgazdákat, a verseny mottója akár a következő is lehetne: „A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt, félti, gondozza, mint gyermekét, majd elérkezvén a várva várt pillanathoz, kellő tisztelettel kóstolja az új termést”. (Havas Béla). Sok bort neveztek be a szőlőtermesztő gazdák, összesen 32 mintát regisztrált a zsűri, amelynek elnöke Kruzslitz Imre plébános volt. Tekintettel a sok bormintára, a szervezők úgy határoztak, hogy négyszer háromfős zsűri fogja elbírálni a három kategóriába fehér-, rozé és vörösbort benevezett szőlőnedűket.Büszkék boraikra
A hegyköztótteleki kultúrházban, ahol a rendezvény zajlott, többször elhangzott, hogy a borászok nagyon büszkék boraikra, és a közmondás szerint is: „van a jó bor, a jobb bor és az én borom”, ezért a borok megmérettetésére, borversenyekre van szükség. Valamennyi borverseny jellemzője, így a hegyköztótteleki is, hogy a borok termelőjét nem ismerve, a szakértő borbírák a borokat megkóstolják, és arról általában számokban kifejezett véleményt alkotnak, felállítva egy sorVégezetül még egy idézet a Felső Hegyköz egyik kitűnő pálinka- és borszakértőjétől, Ugarek Lajos bácsitól, aki most is ott volt a megmérettetésen borával, de mint zsűritag is irányította és rendet. Iványi Ilona, aki a hegyköztótteleki rendezvények egyik kiemelkedő szervezője, elmondta: „a mai borversennyel az volt a célunk, hogy a szőlősgazdák megosszák egymással tapasztalataikat a szőlőben és a pincében végzett munkákkal kapcsolatban, és így segítsék egymást a minél jobb végeredmény eléréséhez. Nem titkolt szándék mindemellett a falu közösségének még jobb összekovácsolódása, hiszen minden hasonló jellegű rendezvénynek közösségépítő és -formáló ereje van”. Amíg a zsűri a borokat kóstolgatta, addig a vendégek mulatoztak, énekeltek, bohóckodtak, amelyről a szervezők látta el jó tanácsokkal a többieket: „Jó bort csak kifogástalan minőségű szőlőből lehet készíteni, a pince kulcsa pedig nem más, mint maga a metszőolló” – mondta Lajos bácsi. és Temfli Tamás zenész gondoskodtak.
Éjfélhez közeledve megszülettek az eredmények is: fehérbor kategóriában az I. helyezett Maresch Ferencz, II. helyeyett Iványi Gyula, III. helyeyett Köteles Orsolya, rozé bor kategória: I. Maresch Ferencz, II. Köteles Orsolya, III. Faragó István, vörösbor kategória: I. hely Szabó Boldizsár, II. hely Homonnai Sándor, III. hely Formittág Levente.
Baráti társaság
Mindenki jól érezte magát, a jelenlévők nagyot mulattak. A hegyköztótteleki baráti társaság, akik minden rendezvényen ott vannak, segítenek, szerveznek, rendeznek, ezúton szeretnék megköszönni az erkölcsi és anyagi támogatást Vitályos Barnának, Hegyközcsatár község polgármesterének és Kruzslitz Imre római katolikus plébánosnak, valamint a médiatámogatónak, a Bihari Naplónak. A jókedv és mulatozás vasárnap hajnalban ért véget, a kultúrházat ki kellett takarítani, a székeket a helyükre tenni, mivel a hegyköztótteleki római katolikus templombelső felújítása most van folyamatban, ezért az öszszes egyházi rendezvényt itt tartják meg, így a miséket is." - írja Tóth Zsigmond.
Album : Tóth Zsigmond Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése