2016. január 23., szombat

U19-es korosztályú Eb-selejtező Nagyváradon és Pályiban

 
Forrás: biharmegye.ro

Nagyszerű hírről olvashatunk a Biharország cikkében.Ezt olvashatjuk Hajdu Attila cikkében : "November 11. és 17 között Európa-bajnoki selejtezőtornát rendeztek Nagyváradon és Hegyközpályiban négy utánpótlás fociválogatott részvételével. Az eseménnyel a váradi Bodola Gyula Stadion, ezáltal pedig a Pece-parti Párizs is felkerült az európai futballtérképre" 

Idézek a cikkből,mely érinti a Bihari Hegyközt is : "Az előkészületek már majd két hónappal a torna kezdete előtt megindultak; főpróbaként a román U17-es válogatottat látta vendégül Nagyvárad. A gárda két felkészülési mérkőzést játszott a horvátokkal, mindkettőt Hegyközpályiban. A szervezők jól vizsgáztak, így jöhetett az U19-es korosztályú Eb-selejtező megrendezésre. dolgok itt már komolyabbak voltak, hiszen mind a Bodola stadionban, mind Pályiban jelentős beruházásokra volt szükség annak érdekében, hogy a létesítmények megfeleljenek a nemzetközi követelményeknek. A Román Labdarúgó-szövetség és a Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület partnerei a helyi önkormányzatok voltak. Várad és Pályi alpolgármesterei, Huszár István, illetve Szebeni Sándor személyesen is sokat tettek azért, hogy a selejtezőre sor kerülhessen, de a két település önkormányzata is „vette a lapot”, megteremtve a rendezéshez szükséges feltételeket. Abban, hogy Pályiban nemzetközi utánpótlás focimeccsre kerülhetett sor, nagy szerepe volt a község korábbi polgármesterének, Papp Györgynek, aki jelenleg helyi tanácsos, emellett pedig a helyi Községi Sportklub elnöke." 
Teljes cikk : biharmegye.ro


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése