Egyértelműen káros, ha a laptop, táblagép, az okostelefon „kiszorítja” az egyéb tevékenységeket
"Miután úgy tűnt, hogy Romániában is áldozatokat
szed, a hazai hatóságokat is elkezdte foglalkoztatni a Kék Bálna. De
miről is szól ez a „játék” és mit tehetünk ellene? Amint a játék
kitalálója elmondta, az egész folyamat alatt az adminisztrátor
kommunikál." - írja Neumann Andrea a Bihari Naplóban.
"A Kék Bálna 2013-ben jelent meg Oroszországban, az első áldozat Rina
Palenkova volt, aki 2015 novemberében a vonat elé feküdt, s
szörnyethalt. A lány azóta egyféle szimbólumává vált a „játéknak”.
Jelenleg több mint száz fiatal halálát hozták összefüggésbe a Kék
Bálnával, a legfrissebb oroszországi statisztikák szerint 2016-ban
hatvan százalékkal több gyermek vetett véget önkezével életének, mint az
előző évben.
„Boldogan haltak meg”
A játék, mint időközben kiderült, az orosz Facebooknak is nevezett
Vkontakte oldalon létesült f57 nevű csoporton belül működött. A felület
egyik létrehozója Filipp Lisz (azaz Róka, valódi nevén: Filipp
Bugyejkin) tavaly novemberben, két nappal mielőtt letartóztatták,
interjút adott a SaintPetersburg.ru – oldalnak, melyben elismerte, hogy
valóban kamaszokat késztetett öngyilkosságra. Részlet az interjúból:
„Igen, tényleg ezt tettem. Ne izgulj, meg fogod érteni. Mindenki meg
fogja érteni. Boldogan haltak meg. Megadtam nekik azt, amit a valós élet
nem: melegséget, megértést és kommunikációt”. Álláspontja szerint
vannak értéktelen emberek, „hulladékok”, tőlük állt szándékában
megtisztítani a társadalmat. Valójában kiegyensúlyozatlan, szomorú,
depresszióra hajlamos tinédzsereket szemelt ki.
A „játék” arról szól, hogy az adminisztrátorok, vagy „mentorok”
különböző feladatok elé állítják a fiatalt, s a végső, azaz az ötvenedik
feladat az, hogy öngyilkosságot kell elkövetnie. Minden egyes feladatot
bizonyítékként rögzítenie is kell.
Az egyik első feladat az, hogy a csoport nevét zsilettel a kezére kell
karcolnia, később olyan kihívások következnek, melyek során
horrorfilmeket, depresszív zenét kell hallgatniuk, veszélyes helyekre
kell menniük. Egy másik feladat, hogy saját maguknak egy bálnát kell
metszeniük az alkarjukra. A későbbi feladatok nagy része arról szól,
hogy a tinédzsernek fel kell kelnie hajnalban és az adminisztrátor által
küldött depresszív tartalmú felvételeket kell megnéznie. Minden egyes
teljesített feladatot fotókkal kell bizonyítania.
Tendenciává vált
Amint a játék kitalálója elmondta, az egész folyamat alatt az
adminisztrátor kommunikál a kiszemelt áldozattal. „Szükséges, hogy
különböző feladatokat végezzenek el, hogy beszéljenek magukról, hogy
kommunikáljanak. A dialógus során világossá válik, hogy ki kicsoda.
Később a Skype-on transzállapotba hozom őket, hogy megtudhassak róluk
bizonyos dolgokat, aztán hoznak egy döntést.” – mondta az interjúban
Filipp Bugyejkin, aki azt is kifejtette: arra is figyelt, hogy a
kiszemelt fiatalok ne aludjanak eleget, ugyanis így az agyuk
fogékonyabbá vált a külső hatásokra. Időközben több hasonló csoport
létesült, ezeknek állítása szerint nincs közük hozzá. Az interjú során
Bugyejkin kifejtette, hogy nem fél a letartóztatástól, mert nem tartja
magát bűnösnek: ő nem ölt meg senkit, csak érvekkel alátámasztva
elmagyarázta, miért jobb számukra a halál, mint az élet. Persze
valójában nem csupán erről volt szó: azok a gyerekek, fiatalok, akik
elkezdték a játékot, de később ki akartak szállni, utóbb arról számoltak
be, hogy fenyegető tartalmú üzeneteket kaptak – az adminisztrátorok azt
a látszatot keltették, hogy a markukban vannak, mindent tudnak róluk és
úgysem menekülhetnek.
Nincsenek áldozatok?
Bár Bugyejkin tavaly november óta börtönben van, úgy tűnik, a
játék nem szűnt meg, s újabban a jelek szerint Romániába is begyűrűzött.
A hazai sajtóban megjelent hírek szerint a közelmúltban egy 11 éves
Dâmboviţa megyei kisfiú felakasztotta magát vélhetően a játék miatt,
majd pedig kilenc Argeş megyei diák vágta meg magát, s a hatóságok ismét
a Kék Bálnára gyanakodtak. Szintén márciusban történt, hogy kis híján a
játék áldozatává vált egy 19 éves feketehalomi lány. A Brassó megyei
Gyermekvédelmi Igazgatóság közleménye szerint az állami gondozásban lévő
lány kíváncsiságból csatlakozott a játékhoz, s rövidesen
mobiltelefonjára érkezett egy térkép a pontos tartózkodási helyével,
illetve egy utasítás arra, hogy keresse fel az egyik megjelölt utcát,
„ahol biztonságban lehet”. A lány megijedt, kikapcsolta a telefonját és
értesítette a központ vezetőit, jelenleg rendőrségi vizsgálat zajlik az
ügyben. Más gyerekek arról számoltak be, hogy az adminisztrátorok
telefonon keresztül fenyegették őket „a nyomodban vagyunk” és ehhez
hasonló üzenetekkel.
Mindezek nyomán a hazai hatóságok is elkezdtek foglalkozni az
üggyel. Carmen Dan belügyminiszter a napokban elmondta, hogy a
fővárosban a rendőrség találkozókat tart a témáról a bukaresti iskolák
diákjaival, ugyanakkor a kérdéssel a Román Hírszerző Szolgálatot
ellenőrző parlamenti bizottság is foglalkozni kíván. Kevéssel később
azonban a belügyminiszter kijelentette: a rendőrök 54 esetet vizsgáltak
ki és nem nyert bizonyságot, hogy kapcsolatban állnának a Kék Bálnával.
„Romániában nincsenek áldozatok” - jelentette ki.
Öleljük át
Nagyváradon, információink szerint a tanfelügyelőség felhívására
több iskolában is osztályfőnöki órákon beszélgettek a gyerekekkel arról,
hogy mit fontos tudniuk és betartaniuk internetezés közben saját
biztonságuk érdekében. Egyes tanintézetekben a legfontosabb tudnivalókat
nyomtatott formában is megkapták a diákok.
S hogy mi lehet a lelki háttere annak, hogy egy fiatal ily módon
befolyásolható? Kiss Emőke pszichológus ezzel kapcsolatban a Bihari
Naplónak kifejtette: az internetnek hasznos és káros oldalai aspektusai
egyaránt vannak, az viszont egyértelműen káros, ha a táblagép, az
okos-telefon „kiszorítja” az egyéb tevékenységeket. Fontos, hogy a
szülők kommunikáljanak a gyerekekkel, a meghitt beszélgetések, közös
családi programok sajnos egyre ritkábbak. Egy tíz-tizennégy éves
gyerekkel még nyugodtan el lehet menni kirándulni, sajnos a szülőknek
kevés az idejük, teljesen lefoglalja őket az, hogy megteremtsék a család
anyagi hátterét – pedig sokszor fontosabb lenne, hogy lelkileg is
foglalkozzanak a gyermekkel. Mert ha egy gyermek megkapja otthon azt a
törődést, nevelést, amire szüksége van, akkor nem lehet olyan könnyen
befolyásolni, beépül a tudatába, hogy mi jó és mi nem és nagyobb korában
képes helyes döntéseket hozni egyedül is. Fontosak a jó minták, másképp
a gyermek elveszett, azt sem tudja, hol tart. Tapasztalta, hogy vannak
gyerekek, akik annyira el vannak hanyagolva, hogy arra vágynak: bárcsak
ütné meg őket a szülőjük, legalább így éreznék, hogy megérinti őket. A
szülők sokszor ridegek, pedig fontos átölelni a gyermeket, hogy érezze,
van valaki mellette. Ami mostanában történik egyfajta SOS -jelzés, a
huszonnegyedik óránál tartunk, cselekednünk kell, hívta fel a figyelmet a
pszichológus. Az iskolai pszichológusok is sokat tehetnek, az
érdekvédelmi szövetségek, sőt, a politikai pártok is feladatuknak
kellene tekintsék, hogy foglalkozzanak a gyermekeinkkel. Arra is kitért:
véleménye szerint az iskolai pszichológusoknak aktívabban kellene
fellépniük, sokszor a gyerekek, akik hozzá kerülnek, nem is ismerik
őket. Az is gond, hogy az iskolákban javarészt román pszichológusok
vannak, akik meg sem tudnak szólalni magyarul."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com