„Az édesanyát senki és semmi sem pótolhatja, hiszen nincs annál nagyobb kincs, mint az anyai szeretet” – örömkönnyekkel zárult a vasárnap délelőtti anyák napi istentisztelet Hegyközcsatárban." - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.
"Múlt vasárnap délelőtt talán nem volt olyan ember a hegyközcsatári
református templomban, aki ne hatódott volna meg az anyák napi ünnepi
műsoron. A versek, énekek szívet gyönyörködtetően csengtek a felnőttek,
édesanyák, nagymamák, szülők és nem szülők fülében. Május első
vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Számukra mindig mi, a gyerekek
vagyunk a legfontosabbak! Ez a nap csak az övék, őket ünnepeljük, nekik
mondunk köszönetet mindazért a sok szeretetért, fáradozásért,
segítségért és gondoskodásért, melyet egész évben nyújtanak nekünk,
gyermekeiknek. Miklós Csaba Péter lelkipásztor az ünnepi istentisztelet
igemagyarázatát Pál apostolnak a 2. Timóteus 1,12–14re alapozta: „mert
tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett
kincsemet meg tudja őrizni ama napra. Az egészséges beszédeknek példáját
megtartsd a miket én tőlem hallottál a Krisztus Jézusban való hitben és
szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennük lakozó Szent
Lélek által” – szóltak a Szentírás szavai.
A lelkipásztor az anyák nélkülözhetetlen szerepét példázta a társadalomban, akik kapcsolópontok Istenhez. „Anyák napja van, amikor megköszönjük a Jóistennek azt a drága kincset, amelyet adott nekünk, az édesanyát, azt a gondoskodó szeretetet, amellyel felnevelt bennünket. Aki még teheti, megköszönheti azt a drága gondoskodást, szeretetet, amellyel elhalmozott bennünket, aki nem teheti, halotti poraiban is áldja azokat a gondoskodó kezeket, amellyel ápolt bennünket. Az édesanyát senki és semmi sem pótolhatja, hiszen nincs annál nagyobb kincs, mint az anyai szeretet. (…) Ma itt vannak a templomban gyülekezetünk gyerekei, ifjai, akik így együtt szeretnének köszönetet mondani az anyukáktermét rendezték be úgy, mintha egy jurta lenne. A látogatók egy bemutatót is hallhatnak a jurta felállításáról, berendezéséről, történetéről. Az interaktív kiállítás programja a következő: szerda 10:00–11:15, csütörtök 19:30–21:00, péntek–vasárnap 18:00–19:15. nak, nagymamáknak a sok-sok szeretetért, gondoskodásért, amivel elhalmozzák őket” – fogalmazott a lelkipásztor. Az igemagyarázatot követően elsőként a helyi gyülekezet Vallásórás Gyerekek Együttese zenés-verses összeállítással, majd a Hegyközcsatári Nagy Géza Református Énekkar, és a Hegyközcsatári Ifjak Együttese anyák napi, könnyeket csalogató énekekkel szolgáltak.
Virágosztás
Ezek után került sor a virágosztásra, mint kicsi szívük egy kis meleg darabkáját, szeretetük jelképét adták át ezzel az anyukáknak és nagymamáknak, az egész gyülekezet nő tagjainak egész évi fáradságukért – kicsi, de annál nagyobb gesztus részükről. Sokan ilyenkor hirtelen mintegy ráébrednek, mennyi mindent kaptunk édesanyánktól, ilyenkor jut eszünkbe Dzsida Jenő verse, a Hálaadás: „Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel. Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel. Áldott teste, lelke csak érettem fárad. Köszönöm, Istenem az édesanyámat” (részlet).
A hegyközcsatári templomban jelenlévők szemeiből könynyeket csaltak ki ezek a gyermeki szavak, tettek. Isten éltesse és áldja őket! "
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése