2017. május 13., szombat

Vége a tábornak, elkészült a dombormű

Vége a tábornak, elkészült a dombormű 
"Vasárnap bezárta kapuit Szalárdon a IV. Partiumi fafaragó tábor. Az elmúlt két hét munkájának gyümölcseként elkészült a reformáció 500. évfordulóját köszöntő dombormű." - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.


"Az elmúlt vasárnap nem csak április hónapnak lett vége, de a Szalárdon tartott IV. Partiumi fafaragó táborban is elült a vésők és kalapácsok hangja. Ahogyan azt lapunkban meghirdettük, előzőleg azonban “nyílt napot” tartottak, amikor bárki megnézhette (vagy megnézhette volna), hogy a nagyatádi Szalai Norbert, a budapesti Kiss János és Csoma Gergely, illetve a helyi Sipos Béla fafaragók milyen impozáns alkotást készítettek a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelegve. Sipos Bélától megtudtuk: a szombatra hirdetett nyílt napon kevesen érdeklődtek munkájuk iránt, ám másnap, vasárnap délben is voltak látogatóik, amikor az emberek templomozás után hazafelé indultak. Aki betért az alkalmi műhelybe, az láthatta, hogy az elmúlt két hét szorgoskodásának eredményeként elkészült a 6 X 2 méteres relief, mely a magyar nyelvre fordított biblia bemutatásának pillanatát örökíti meg.

Összeállt a látvány
A dombormű teljesen elkészült, a hat darab 1 X 2 méteres tábla összeszerelése, vagyis a teljes látvány kibontakozása után a vendég alkotók vasárnap délben elutaztak egy másik alkotótáborba. Az alkotás úgynevezett felületi kezelése Sipos Béla feladata lesz, csakúgy, mint a későbbi szét-, majd a református püspökségen történő újra összeszerelése, hiszen ott kap végleges helyet. Sipos Bélától azt is megtudtuk, hogy Csűry István püspök is ellátogatott a táborba az elmúlt hét folyamán, megtekinteni a készülő alkotást, mely a tervek szerint beltérben kap helyet, a leleplezés idejét később állapítják meg. Az alkotótábor résztvevői ezúton is köszönetet mondanak támogatóiknak: a püspökségnek, a szalárdi református gyülekezetnek, vállalkozóknak, önkormányzatnak, magánszemélyeknek, a szentjobbi huszároknak, a történelmi vitézi rend nagyváradi székének."
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése