Így néz ki a látványterv - még idén valóság lehetne
Ha a megígért támogatás még e hónapban célba érne, ősszel akár fel is avathatnák Hegyközszentimrén azt a kápolnát és kilátót, melynek alapkövét éppen tíz éve tették le. A támogatás érdekében az egyházközség elöljárói nemrég ellátogatottak Budapestre " - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.
"Lapunkban az elmúlt évtizedben már többször beszámoltunk a
hegyközszentimrei beruházás menetéről vagy éppen állásáról, ezért csak
dióhéjban elevenítjük fel az eddigieket. Tíz éve, 2007. szeptemberében, a
Szent Imre Millenniumi Emléktúra zárásaként a falu feletti dombon -
ahol egykor monostor állt államalapító királyunk fiának emlékére, aki a
hagyomány szerint a falu határában vesztette életét - letették egy
kápolna-kilátó alapkövét. A terv szerint a létesítmény egyik része egy
ravatalozó lenne, a másik egy kilátó rálátással a Berettyóvölgyére,
zarándokhelyként őrizve Szent Imre és az Árpád-házi szentek emlékét.
A Wágner Péter Ybl-díjas építész által megálmodott látványterv
láttán sok helyről sok fontos ember támogatást ígért a megvalósításhoz,
érdekes módon az eddigiekhez az RMDSZ-es politikusok révén Bukarestből
érkezett pénz, az anyaországból nem. A faluban az utóbbi hetekben
elterjedt, hogy "magyarországi pénz" érkezett az építkezés
folytatásához, ám ez nem így van, egyelőre egy fillért sem kaptak,
mondta el kérdésünkre Kucharszki Zoltán helyi tiszteletes. Annak nyomán
kerestük meg, hogy a minap észleltük: miközben a ravatalozó már tavaly
elérte szinte végső magasságát, a torony újabb métereket emelkedett. Ezt
megerősítette a lelkész, hozzátéve: az egyházközség saját pénzét szánta
a kilátó betonkoszorújára, az állványzatra, illetve a kupolához
szükséges faanyagra. Ottjártunkkor meg is számláltuk: 63 lépcső vezet
immár a talajtól az állványzatig, ahonnan máris impozáns a kilátás.
Újabb ígéret
Tekintettel arra, hogy idén ősszel már éppen egy évtizede lesz a beruházás megkezdésének, Kucharszki Zoltán és Kőrösi Gábor egyházközségi gondnok tavasz elején ellátogatott Budapestre, ahol bemutatták a terveket, illetve az eddig elkészülteket Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének (aki több szállal is kötődik a faluhoz, például a nevével fémjelzett Lakitelek Népfőiskola adományozta a templomkertben álló Szent Imre mellszobrot). A politikus megígérte a beruházáshoz még szükséges anyagiak előteremtését, ami ha még ebben a hónapban megérkezne, akkor szeptemberben, vagyis az alapkőletétel 10. évfordulóján, akár az épületegyüttes avatóját is meg lehetne tartani, fejtette ki Kucharszki Zoltán. Most újra reménykednek és várnak."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése