2014. március 24., hétfő

Biharvajda

Biharvajda falu Romániában.
Biharvajdai tmplom.jpg
 A biharvajdai templom

Fekvése

Bihar megyében, az Érmelléki hegyek alatt a Berettyó és a Székelyhidi vasútvonal mentén fekvő település.

Története

Biharvajda nevét az írott források 1285-ben említik először.
Az 1300-as évek elején püspöki birtok volt.
1475-ben a korabeli oklevelekben nevét Woywoda néven írták.
Az 1800-as évek első évtizedeiben a Dobozy család volt a település birtokosa, aki a faluban két kúriát is építtetett.
Az 1900-as évek elején pedig Beck Henrik-et írták a település nagyobb birtokosának.
Biharvajda a trianoni békeszerződés előtt Bihar vármegye Szalárdi járásához tartozott
Az 1913-as népszámláláskor 765 lakosából 733 magyar, 31 román volt, ebből 42 római katolikus, 645 református, 40 görög ortodox volt.
A falu Bihardiószeg községéhez tartozott, egészen 2003. április 14-éig, amikor Biharfélegyháza önállósult, és hozzá csatolták Biharvajda és Félegyházi Újtelep falvakat.
Cimer-biharvaj.jpg

Nevezetességek

  • Református temploma - régi, egyes részei még az ősi egyházból valók. Valószínűleg a 12. században, de mindenképpen a tatárjárás előtt épült. Ennek a korai templomnak a bővítése,a 13. század folyamán folytatódott. A ma álló templom felépítésére 1807-től kezdve gyűjtöttek pénzt a hívektől, de a munkálatok évtizedekig elhúzódtak. A templom 1999 karácsonyán a lángok martalékává vált.Az újjáépítô munkához 2000. június 1-jén fogtak hozzá, így egy év múltán június 4-én ismét megszólaltak az új vajdai harangok.
Forrás : hu.wikipedia.org

Térkép



Református templom

A biharvajdai református templom egyediségét az adja, hogy 19. századi falaiban egy ritka térelrendezésű románkori rotonda maradványait őrzi.

1285. évi első okleveles említésében plébánosa, Illés, a váradi káptalan kiküldötteként jár el egy a Gutkeled nembeli Kis Kozma kágyai birtokát sújtott hatalmaskodás perében. Hasonlóképp káptalani kiküldötti minőségben szerepel Fülöp nevű papja 1300-ban. Az 1291–94-ből fennmaradt püspöki tizedjegyzékben a falu 40 illetve 13 kepe tizedet szolgáltat be, míg papja egy fertót. 1333–35-ben a pápai tized értéke évi 7 garas, ami a korábbi összegekkel együtt szerényebb, hozzávetőleg 15–30 telekből álló településre enged utalni. A falu a püspökség megszűntéig annak tulajdonában marad. 1546-ban Imre nevű plébánosa és a püspök vajdai jobbágyai egy Félegyháza melletti földterületről vallanak.



Bővebben : lexikon.adatbank.ro

Bihar északi részén két folyó lép be a megyébe. Mindkettőa Szilágyságban ered. A Berettyó a Réz-hegység keleti lejtőin, Tiszatelke alatt, illetve Csucsa felett szedi össze az apró erek vizét. Neve 1213-ban tűnik fel a váradi Regestrumban BERUCHYON alakban. A folyonév a „berek”és „jó” szavainak összetételéből származik. A „berek”, vizestalajú vízparti szegélyerdőt, a „jó” pedig folyót jelent a középkori magyar nyelvben.

Valkó várának romjai alatt oson ki a patak az igazi árterületre. Nagyfalunál nyugatra fordul, átvágja magát a Márkai-szoroson és Széplaknál megyénkbe érkezik. Margittánál, jobbról az Úsztató és Dizsér, balról a Bisztra patakot veszi fel. Lennebb ujabb vízfolyások gazdagították a Berettyó szétterült, lápos, mocsaras térségét ; balról a Gyepes, Almás és Kösmő, jobbról a Nyulas erdőből eredő, hasonló nevű patakocska, valamint Félegyháza alatt a Ágré. Szentjobb vára, már a Berettyó mocsarai között épült, de igazából Szalárd és Szentimre között, az Adorján vár térségében lépett ki az Alföldre, igaz Félegyházáig a jobboldalon, még kísér a szőlővel, gyümölcsösökkel, erdőfoltokkal tarkított dombság.

A táj lejtésszögének csökkenésére jellemző, hogy Margitától-Szalárdig 8 0-, Szalárdtól-Pocsajig már csak 5 0 cm-t ereszkedik kilométerenként. 
Teljes cikk : rosiori.ro


Hivatalos honlap : rosiori.ro

Információk :Biharvajdáról :  napsugar.ro

Biharvajda Facebookon 

A Macskási Pál-vezette kolozsvári katonai törvényszék ítéletet hirdet a 31 fős ún. érmihályfalvi csoport perében. Az 1957. február 19-én letartóztatott Sass Kálmán érmihályfalvi, és Balaskó Vilmos érolaszi református lelkipásztorokat, valamint dr. Hollós István egykori hadbírót hazaárulás vádjával halálra ítélik. (Balaskó büntetését a szobrász bátyja közbenjárására életfogytiglanra változtatják.) Érmihályfalváról 13 személyt (köztük Számadó Ernő költőt) 25 év, 2 személyt ennél kevesebb börtönbüntetésre; Érolasziból 4 személyt 25 évre; Biharvajdáról 6 személyt 25 évre, 3 személyt pedig 20 év börtönbüntetésre ítélnek. (Az elítéltek az Érmellék tekintélyes értelmiségei, iparosai, magángazdái. A perekkel a hatóság feltehetően a határ mellett lakó magyarságot akarja megfélemlíteni.) Sass Kálmánt és Hollós Istvánt december 2-án Szamosújváron kivégzik. 
Forrás : vincze.adatbank.transindex.ro 

Cikkek Biharvajdáról :  szuperinfo.hu
                                       erdon.ro
                                       nagyvarad.ro
                                       erdely.ma

Fotók Biharvajdáról 
 
 















Forrás : Google Street View


Pincesor

Biharvajda

Parókia

Emlékmű

Parókia kert

Vajda

Kopjafa

Biharvajda - templom
Forrás : panoramio.com 

Parkavatás Biharvajdán.Forrás :  pasztorsandor.ro



A jövő útja” Biharvajdán.Forrás : erdon.ro


Forrás : erdon.ro


Videók Biharvajdáról

Jani bácsi gulyáslevese Biharvajdán - Gasztro Tv videó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése